Napi Online

Mégse száll ki a PC-üzletágból a HP

Nem adja el PC-üzletágát a Hewlett-Packard, a világ legnagyobb PC-gyártója, és azt is fontolgatja, hogy megerősíti pozícióit a táblakomputerek piacán - adta hírül a Bloomberg.

Meg Whitman, a nagyvállalat szeptemberben kinevezett vezérigazgatója ezzel homlok egyenest ellenkező pályára állítja a céget, mint amit elődje, Leo Apotheker tervezett. További változtatásként Whitman megosztja a vállalat operatív irányítását a HP elnökével, Ray Lane-nel.

A PC-gyártás ugyan kevés profitot hoz, ám a HP bevételének harmada ennek a divíziónak köszönhető, aminek leválasztása brutális érvágás lett volna. Ennél is fontosabb azonban, hogy az asztali számítógépek és a szerverek gyártása nagyobb részt azonos alkatrészbázisra támaszkodik. A HP ezt kihasználva jelentős árengedményeket tud elérni a beszállítóknál, ami csökkenti szerverei gyártási költségeit is. Ha a PC-kről lemondtak volna, akkor ezt az előnyt elvesztették volna, ráadásul az üzletágat megvásárló vállalat megszerezte volna a HP hardverekkel kapcsolatos szabadalmait is. A leválasztás emellett 1,5 milliárd dollár egyszeri és a szervezeti változtatások miatt további egymilliárd dollár elhúzódó többletkiadást okozott volna.


A Bloombergnek nyilatkozó egyik elemző szerint a hardvergyártásban a nagy méretből fakadó alkupozíció a gyártási költségek lefaragásának kulcsa. A beszállítóktól származó termékek ára ugyanis olyan hatással van a számítógépgyártásban, mint amilyen hatást az üzemanyagok árának alakulása gyakorol a légitársaságok helyzetére. Az a cég, amely azonos áron tud alkatrészeket szerezni szerverekhez, PC-khez és más eszközökhöz, jelentős piaci előnyhöz jut. Ez lehet az egyik oka, hogy - részben a Microsofttal együttműködve - újraélesztik a két hónapja még szintén leépítésre ítélt TouchPad táblakomputerek fejlesztését.

Whitman, aki egy befektetési cégnél kezdte pályafutását és megpróbálkozott a politikával is, beláthatta, hogy hozzáértése korlátozott. Ennek jegyében megosztja feladatait Lane-nel: övé a hardverbiznisz és a vállalati funkciók irányítása, míg társa felel a szoftverekért és a technológiai szolgáltatásokért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Doktor Kotász #16
    Van még egy előnye, ha valaki a szerver és desktop piacon is jelen van. A nagy vásárlók komplett megoldásokat vesznek, és ezért szeretik, ha a szerver és az asztali konfig is azonos gyártó terméke. A régi vezető egy dilettáns. Ül a grafikonok előtt, és nézegeti, csak éppen nem érti, hogy mi áll a számok mögött, és hibás döntéseket hoz. Az egész iparágban nem kaphatna állást, ha rajtam múlna, még kifutófiúként sem.
  • wraithLord #15
    @lordsithlord
    @gomez52

    Persze, az egyetem - ahol vagyok - is egy helyi számítógépes céggel kötött szerződést, és ők állítják össze nekünk a konfigokat, illetve szervizelik őket.

    Csak mivel "magánfelhasználó" is vagyok, eszembe jutott ez az oldala is a dolognak. Sokan kész konfigurációt vesznek, mert nem értenek hozzá. Pedig érdemes kicsit utánanézni a dolgoknak, vagy valami ismerőst megkérdezni, aki ért hozzá.
  • gomez52 #14
    Lordsithlord válaszát egészíteném még ki annyival, hogy mondjuk egy 100 felhasználós környezetben (de még Magyarországon is vannak 2000-3000 useres vállalatok is), nem lehet kifizetődő a darabonkénti összerakás. Lehetetlen adminisztrálni, lassú módszer egy újonnan érkező kollégának gépet adni. A mai belső IT ilyenkor levesz egy dobozt a polcról, és vagy feltelepíti 10 perc alatt a vállalati imaget, vagy a gyári előtelepített rendszert használja. Nem kell foglalkozni driverekkel sem, hiszen jó eséllyel minden gépen ugyanaz, szemben az összerakott cuccokal.
  • lordsithlord #13
    Cégeknek nem éri meg a saját összerakás, mert náluk a teljesítmény mellett fontos a garancia is, hiszen ha megvesznek egy gépet, annak a legjobb esetben is 3 évig értéke van, amíg pedig értéke van, addig nem selejtezhetik le.
    Éppen ezért a cégeknek jobban jön a 3 vagy több év teljeskörű garancia, ami alatt ha elromlik a gép, csak hívják a márkaképviselőt és az intézi a szervizt, mintha akár jóval olcsóbban összeraknák a gépet, de ha meghibásodik, akkor macerásabb szervizeltetni.

    A márkás PC-k éppen ezért inkább céges felhasználásra vannak belőve, de természetesen különböző teljesítményekkel, amiket az altípusok jelölnek, hiszen célirányos felhasználáshoz készítik őket, azaz adott feladathoz megfelelő konfig lesz belőve. Elvégre más konfig kell egy 3D-s tervezőnek vagy programozónak és egészen más elég egy szimpla irodai felhasználáshoz.

    Éppen ezért valóban a márkás gépek bizonyos tekintetben nem olyan jók, mint az összeállított társaik, de mint mondtam, nem is az átlagos felhasználóknak vannak kitalálva.
  • wraithLord #12
    Miért, mi a különbség, ha én rakom össze, vagy a HP (vagy más cég)? Ha én csinálom, nem biztos, hogy ugyanolyan színű lesz minden alkatrész nyákja, és nincs mindegyikre rányomva ugyanaz a logo? Óriási probléma.

    "...tökéletesen kitalált hardver konfig..."
    Mindig is érdekelt annyira a téma, hogy képes legyek magamnak normális konfigot összerakni. Egyébként elsősorban azért csinálom, mert élvezem (...azt is, hogy olcsóbban kijövök belőle).
    Az árkülönbség pedig függ "pár" dologtól...
    A legextrémebb eset az volt, mikor 3 különböző országból szereztem be egy-egy konfighoz a hardverelemeket (ismerősök révén, nem került pénzbe a házhozszállítás).
  • Munch #11
    Összerakhatsz magadnak gépet otthon, de mégsem lesz olyan, mint ezek.
    Akkora nagy árkülönbség pedig már rég nincs köztük, cserébe tökéletesen kitalált HW konfigot kapsz.
  • wraithLord #10
    Azért elég viccesen néznek ki a fotón azok a dobozos "asztali PC-k monitorral". Az asztali PC-nek (legalábbis az ún. IBM-PC-nek) pont az az előnye, hogy a legapróbb részletekig olyan alkatrészekből állítom össze (ami nem merül ki a főbb hardverelemekben), amilyenből akarom. :D
    Persze tudom, valakinek ez a "csóróság" netovábbja... - hogy egyesek ugyanannyi vagy akár kevesebb pénzből lényegesen jobb gépet hoznak össze maguknak. :)

    Mintha azt mondta volna Whitman (az egyik korábbi cikkben), hogy Apotheker elképzeléseit fogja követni. Mondjuk csodálkoztam is rajta, hogy akkor miért választották meg... X)
  • Rotyoka #9
    Rájöttek, hogy kibasznának magukkal ha abbahagynák
  • viasz #8
    Reklámkampány x+1. fejezet...
  • NovaTerra #7
    "A Bloombergnek nyilatkozó egyik elemző szerint a hardvergyártásban a nagy méretből fakadó alkupozíció a gyártási költségek lefaragásának kulcsa."

    Ez annyira egyértelmű, nem is értem, hogy gondolta a HP vezetőssége korábban. A Dell is kiadott pont erről egy nyilatkozatot, hogy már csak a szerver építés miatt megéri a további pc üzletágat fenntartani. Egyszerű Walmart stratégia. Ha rendelek 20 millió csomag mosóport, akkor a mosópor gyártó nekem olcsóban adja, így én is olcsóban tudom. Emiatt a stratégia miatt vásárol egész USA lakói tőlük.