Berta Sándor

A Winklevoss-saga folytatódik

Alighanem a felhasználók többsége úgy gondolta, hogy a közeljövőben aligha hallunk a Winklevoss fivérekről. Cameron és Tyler még gondoskodtak róla, hogy a nevük ne menjen egyhamar feledésbe.

A két fiatalember alig néhány napja jelentette be, hogy visszavonják az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához eljuttatott keresetüket, így Mark Zuckerberg fellégezhetett. Most azonban kiderült: az ikertestvérek a bejelentés után röviddel megjelentek a bostoni bíróságon és közölték, keresetet nyújtanak be Mark Zuckerberg és a Facebook ellen. A közösségi portált azzal vádolják, hogy fontos információkat hallgatott el előlük, ezért teljesen új megvilágításból akarják bebizonyítani az ötletlopást.

A céljuk az, hogy a bíróság fogadja el bizonyítékként a Mark Zuckerberggel folytatott chatbeszélgetéseiket. Ezek során ugyanis a Facebook alapítója többek között azt írta: célja egészen addig hátráltatni a Winklevoss fivérek oldalának elkészítését, amíg a Facebook el nem készül. A beszélgetéseket még tavaly tavasszal a Silicon Alley Insider blog hozta nyilvánosságra. (Szó szerint azt írta: "Hibát követtek el, haha. Arra kértek, hogy csináljam meg nekik. Így hát késleltetem, szóval nem lesz készen amíg a facebook-dolog ki nem jön.") Később Zuckerberg a New Yorker nevű magazinnak elismerte, hogy az üzeneteket valóban ő írta, majd hozzátette: bánja az akkori megnyilvánulásait.

Cameron és Tyler Winklevoss úgy vélik, hogy a lementett chatbeszélgetéseknek köszönhetően sokkal jobb pozícióba kerülhetnek egy későbbi perben. "Ha valaki az összes dokumentumot figyelembe veszi, akkor a korábbitól teljesen eltérő kép fog kirajzolódni előtte" - érvelt Tyler Winklevoss. Az ikertestvérek emellett arra számítanak, hogy a bíróság kimondja: a korábbi szerződés megkötésekor a Facebook fontos információkat titkolt el a vállalat pénzügyi helyzetéről. A cég sokkal többet ért, így nekik is 65 millió dollárnál többet kellett volna kapniuk.

A bostoni eljárásnak tisztáznia kell, hogy Zuckerberg valóban elhallgatott-e a fivérek elől fontos információkat a szerződés megkötése előtt, illetve, hogy a munka késleltetése miatt valóban érte-e hátrány az ő projektjüket. Mindez ugyanakkor még nem bizonyítja az ötletlopást. Viszont, ha a bíróság jogerősen nekik ad igazat, úgy sokkal több pénzt csikarhatnak ki a Facebooktól. A két férfi januárban jelezte, hogy felbontanák a korábbi szerződést, majd májusban közölték, hogy nem hajlandók belenyugodni a korábbi szövetségi bírósági ítéletekbe és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához nyújtják be a keresetüket. Május végén még úgy nyilatkoztak, hogy soha nem adják fel a küzdelmet az igazukért és az egész dolog az elvekről szól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djw #18
    milyen jó már, hogy a nevüket reklámozzák ingyen és a facebookot is :) nagyon tudnak ezek a fiúk :)
  • asgh #17
    Ha nekem van egy saját ötletem, akkor én vagyok az, aki a legtöbbet melózik rajta és nem más. Nem intézem el annyival, hogy apuci pénzén felveszek egy technikus droidot, hogy végezze el helyettem a meló oroszlánrészét, majd ölbe tett kézzel hagyom, hogy szivasson. Ha hiszek az ötletemben, akkor pörögök rajta (amit Zuckerberg csinált) és nem várok, hogy más megcsinálja helyettem - amit a Winklevoss fiúk csináltak - már ha egyáltalán igaz, amit állítanak.
    A facebook sikerre viteléhez elképesztően sokat kellett dolgozni, és egyetlen megszállott fejlesztő sem hajlandó éjt nappallá téve, éveken át gürizni olyan ötleten, ami nem az övé. Az elhivatott munkához ugyanis a sikerbe vetett hit és erős önbizalom kell, márpedig az emberi természet olyan, hogy a saját ötletében nagyságrendileg jobban hisz az ember, mint a máséban, mert ha elfogadja a másét jobbnak, azzal aláássa az önbizalmát. Ezért büdös ez az egész "lenyúltak minket" történet.
    Az is beszédes, hogy a Winklevoss fivérek sem előtte, sem utána nem álltak elő semmilyen más ötlettel. Van egy sztorijuk, hogy Zuckerberg állítólag meglopta őket és ebből élnek már évek óta.
    Érdemes megnézni ehhez képest mondjuk Steve Jobs-t: többször állt ő is a f..sz rossz végén. Amikor a 90-es években az rúgta ki az Apple-től, akit ő vett fel, mindenki azt hitte, hogy ezután nincs tovább, kiszáll az iparágból és megy költeni a pénzét, mégis visszatért, mert voltak új ötletei és k..rva sok energiát fektetett beléjük, hogy meg is valósítsa őket. (És itt nem csak az iPod és társai az érdekesek, de pl. a Pixar sikerre vitele is, amit Jobs akkor vett meg, amikor ő maga is anyagilag mélyponton volt.)
    Szvsz a facebookal annyi történhetett, hogy Zuckerberg már dolgozott rajta, amikor a Winkevoss-ék megkeresték egy hasonló ötlettel. Amikor rájött, hogy a fiúknak nincs semmijük, kamuból elvállalta a melót, hogy szabotálja a potenciális konkurenciát, a fiúk meg voltak akkora barmok, hogy hagyták. Ez kétségtelenül genyóság volt Zuckerbergtől, lehet érte utálni, de hogy Winkevossék találták volna ki azt, amit aztán Zuckerberg sikerre vitt, az nagyon kamu, és ezt Winklevossék is tudják nagyon jól.
  • Skynet85 #16
    Értem, ha holnap lenyúlom az ötleted és megvalosítom, akkor engem illet a dicsőség, öröm lenne veled üzleteleni. :d
  • hopp #15
    Most nem azért, de a Facebook NEM a fivérek ötletétől tart ott, ahol. Az alapötlet (bejelölheted ismerősnek az embereket) nem egy nagy durranás. A Facebookot az appok, a nyílt interfész és a like-olás vitte ekkora sikerre. Ehhez már semmi köze nincs a két gazdag pöcsnek. Arról nem is beszélve, hogy ilyen bejelölgetős oldal már a Facebook előtt is volt (ahogy már előttem is mondták), szóval még csak az alapötlet sem a fivérektől származik.

    Az meg hülyeség, hogy nem volt tőkéjük. Milliomos szülőkkel a pénz volt a legkisebb gondjuk.
  • gforce9 #14
    off: Az ilyen tapló reagálásoktól megy el az ember kedve bármit is írni ide.
  • NEXUS6 #13
    Amúgy most fogok perelni egy csomó filmest, a mákrikszot már 10 évvel korábban kitaláltam, meg az Underwördöt is.

    Bekaszálok egy csomó pénzt, csak kár, hogy nem írtam le belőlük akkor semmit, mert úgy könnyebb lenne bizonyítani. De majd csak beesik valami üzi, amiben az alkotók elszólják magukat, hogy tőlem lopták.

    Addig is Cukerberg kapja be!
  • NEXUS6 #12
    Ne zavarj össze!
    Most akkor mi van?
  • csulok0000 #11
    Semmilyen szerződés nem volt köztük, nem a saját ötletük volt mert már létezett olyan (csak akartak egy olyat amilyet már más meg csinált), Nem bizonyított hogy cukroska később kezdte a facebookot mint hogy az ikrek szóba álltak volna vele.

    Tehát szerintem még az a 60 milka is túl sok nekik. Ha írtak volna hivatalos szerződést akkor mondhatnák, de ilyen sincs a birtokukban.
  • Darth Dave #10
    Hány millió dollárja lehet ennek a két mocsoknak? Már mielőtt leálltak bizniszelni a Zuckerbergel már mocskos gazdagok voltak. Pár ezer dollár befektetésre már kaptak 65 milliót, de nem elég.

    Én megbíznák pár Al-kaidást
  • morden #9
    "A Facebook perelhetné az iwiw-et és az összes többit, ami később jelent meg. :)"

    Höhöhö, a helyzet pont fordítva van: az IWIW 2002-től van, a faszbúk meg 2004-től.
    Szal szerinted?
    "

    Szerintem perelheti hisz 2002 előbb volt mint 2004 :D