Berta Sándor

Az arcfelismerés miatt támadják a Facebookot

Azonnal a támadások célpontjává vált a közösségi oldal azáltal, hogy az európai uniós felhasználóknak is elérhetővé tette a szolgáltatás arcfelismerő funkcióját. Az illetékes európai hatóságok már be is jelentették a vizsgálat elindítását.

A Facebook kedden aktiválta az európai uniós felhasználóknak a Tag Suggestions nevű arcfelismerési funkciót, amely a különböző digitális felvételeken használható. Ez az egyes felhasználók arcához kötődő biometriai adatok kiértékelésén alapul, a közösségi portálon lévő képeinkre odaírja, hogy azon ki látható ha az illető szintén Facebook tag, és megjelölték egymást ismerősként. Az érintettek megkérdezése nélkül működő Tag Suggestions eddig csak az amerikai internetezők számára volt elérhető.

A szolgáltatást fél éve vezették be az Egyesült Államokban, de csak akkor váltott ki nagy vihart, amikor a Facebook egy sor más országban is elkezdte a bevezetését. Az Egyesült Államokban is érték bíráltatok, amelyek miatt a Facebook kénytelen volt bocsánatot kérni, amiért nem ismertette részletesebben a szolgáltatást, de azzal védekezett, hogy az (utólag) letiltható. Európában a nevek automatikus felkínálása verte ki mindenekelőtt a biztosítékot.


Az Artikel 29 nevű európai adatvédelmi szakembereket tömörítő csoport bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Gerald Lommel luxemburgi adatvédelmi biztos közölte: "Az emberek képeken való megjelölésére csak előzetes beleegyezés után kerülhetne sor. Ezt a funkciót nem lehet alapértelmezettként aktiválni. Világossá akarjuk tenni a Facebook számára, hogy a jövőben ez így nem mehet tovább, mivel ez a gyakorlat komoly kockázatokat jelent az emberek számára." Lommel szerint európai hatóságoknak összehangoltan kell eljárniuk.

Sophy Tobias, a Facebook szóvivője erre válaszul a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy tudomásul vették a jogvédők felvetéseit és az illetékeseknek további információkat fognak elérhetővé tenni a Tag Suggestions funkcióval kapcsolatban. Ugyanakkor biztosak abban, hogy sikerül minden aggályt eloszlatni.

Az Egyesült Államokban tavaly december óta elérhető funkciót bírálta Graham Cluley, a Sophos biztonsági cég elemzője is. A szakember azt írta a vállalat blogjában, hogy láthatóan sokan ellenérzésekkel viseltetnek az azonosítással szemben, mivel a közösségi oldal ezeket az információkat az engedélyük nélkül használja fel. Ismét úgy tűnik, hogy a Facebook titokban aláássa felhasználói online magánszféráját. A Sophos egyébként megjelentetett egy útmutatót, amely segít az optimális adatvédelmi beállításokban.

Dr. Johannes Caspar német adatvédelmi biztos szintén támadta a megoldást. Caspar szerint a jelenlegi rendszer nem elfogadható és ezzel a technikával egy teljesen új szintre helyeződött az adatok kielemzése. A kérdés csak az, hogy hol fog ez a folyamat végződni? A 600 millió felhasználót számláló Facebookot gyakran bírálták amiatt, hogy megváltozatta a bizalmas adatkezelés paramétereit, többnyire a csökkentett adatvédelem irányába, és erről nem tájékoztatták erről a tagokat. Az adatvédelem igen kényes kérdés Európában. Az Európai Bizottság várhatóan a második fél évben nyújtja be az 1995-ben elfogadott vonatkozó jogszabályok módosítását, amely figyelembe veszi az internet és az új technológiák fejlődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #37
    Csak ezzel az a baj, hogy alapból be vannak kapcsolva, és ha egy full laikus regisztrál, akinek a világon fogalma, az még azt sem tudja, hogy mit mire állítson, ha egyáltalán megtalálja.
  • Tetsuo #36
    LOL Ne legyel mar ennyire naiv. Azert vannak kenyes temak. Pl. a holokauszt vagy akar egy EU elleni tiltakozas. Elvileg szolasszabadsag van, valojaban nem.
    Persze ha muskatlikrol vagy processzorokrol beszelsz azt mondasz amit akarsz, a "kenyes temakat" meg jobb elkerulni ugye. ;)

    Masreszt pedig, ha telefonon vagy emailen folyamatosan zaklatnak hirdetok, azert az sem olyan kellemes. A kulonfele ismerosok elol meg kulonfele dolgokat rejtenel el esetleg. Hogy kikkel voltal egy bulin meg ilyesmik, ami az arcfelismeres utan esetleg mar nem fog menni.
  • JMáté #35
    Hát ŐK. De csak ennyit mondhatok mert engem is figyelnek.
  • egynyári üröm #34
    látom dúl az emberbaráti bizalom a facebook meg a kormányok meg a rendőrségek meg minden iránt. komolyan, ki akar expert lenni abból, hogy te hol iszol vagy játszol kiskutyákkal (és a többi tipikus fb-s fotótéma)? paranoid népség.
  • B0nFire #33
    Nemtom minek ez a rinya. Mindent szépen be lehet állítgatni. Még úgy is, hogy senki ne lásson téged, sem semmit, amit csinálsz. Ennyi.

  • Rotyoka #32
    Mellesleg ebből megint a felhasználó fog jól kijönni, mert nem tampon reklámot fog kapni hanem mondjuk valami elektronikus cuccét ami érdekli
  • Rotyoka #31
    Jaj ne milesz most... Nem kell megadni nyíltan minden adatot hülyegyerekek és kész.

    Ki nem szarja le, hogy valaki megtudja a nevem ? Holnemérdekel?
  • Reparamorf #30
    Na, ezért nem regisztrálok a facebook-on.
    Nem a terroristák miat, mert azok a CIA FBI -ban csücsülnek, és mindenfajta
    ellenséget kreálnak, hogy elfoglalják és beleavatkozzanak
    az emberek magánéletébe.Nem szeretik a szabad dolgokat ezért is üldözik a fájlcserélőket, mert nem lehet 100% -osan nyomon követni.
  • B0nFire #29
    Mondjuk engem zavar, mert engem semmilyen reklám nem érdekel! Ezért is használok reklámszűrőt, így nem is látok reklámokat egyáltalán a Facebookon.
  • viasz #28
    Csak egy apró gondolat:
    Tulajdonképp kit zavar, ha olyan reklámot lát, ami érdekli őt, ahelyett, hogy olyat látna, ami nem érdekli.
    Mert nekem ez a fő problémám a reklámokkal, h 99%-uk nem érdekel. Ha csak azt az 1%-ok mutogatnák nekem, lehet meg is köszönném...!