Berta Sándor

A Warner után az EMI is orosz tulajdonba kerülhet

Úgy tűnik, hogy újabb nagy zenei kiadót adhatnak el. Az EMI Music új tulajdonosa az a Leonard Blavatnyik lehet, mely korábban a Warner Music Group Corporationt is felvásárolta.

Az EMI Music előadói között megtalálható a Coldplay és Kate Perry, de ez a kiadó képviseli a Beatlest is. Bármennyire is sikeresek azonban ezek a művészek a piacon, a kiadó nem igazán tudott ebből profitálni. Legalábbis ezt támasztja alá, hogy a cég közleményben jelentette be, hogy minden lehetőséget meg fog vizsgálni és a lehetséges megoldások között szóba kerülhet az értékesítés mellett a tőzsdén való megjelenés is.

A The Wall Street Journal cikkében kiemelte, hogy a bejelentés azonnal felkeltette Leonard Blavatnyik orosz származású amerikai üzletember érdeklődését. A Blavatnyik tulajdonában lévő Access Industries vásárolta fel május elején 3,3 milliárd dollárért a Warner Music zenekiadót. Mindez azért volt érdekes, mert az üzletember által 1986-ban alapított Access Industries jelenleg komoly, 1,9 milliárd dolláros adóssággal küzd. Azt már akkor valószínűsíteni lehetett, hogy a WMG a lépésnek köszönhetően erőre kaphat és akár maga is felvásárlásokba kezdhet. Az első célpontként az elemzők az EMI Musicot emlegették, további vevőjelölt lehet a Sony Music és a Universal Music. A kiadó jelenlegi tulajdonosa a Citigroup, amely azonban mielőbb szeretne túladni a vállalaton.


Roger Faxon, az EMI vezetője - nem az ő kezében van a döntés

A legvalószínűbbnek Balavatnyik szerepvállalása tűnik. Az üzletember rövid időn belül megszerezhetne a négy nagy zenei kiadó közül kettőt és ezzel alapvetően új helyzetet teremthetne a zenei piacon. A Wall Street Journal azonban azonnal rámutatott, hogy ha a tranzakció meg is valósul, kérdéses, hogy a versenyhivatalok jóváhagyják-e. A döntés a Citigroup kezében van. A társaság több lehetőséget is vizsgál, ezek egyike a kiadó feldarabolása, míg egy másik a tőzsdén való megjelentetése.

Már április végén felbukkant egy olyan hír, miszerint az idén akár két nagy zenei kiadó is megszűnhet. Bárhogy is alakul az EMI Music sorsa, az új helyzet alapvetően változtathatja meg a piaci viszonyokat. Bár a két konszern a csökkenő CD-eladásokat okolta rossz helyzetért, sokkal inkább önmaguk idézték elő a kialakult helyzetet azáltal, hogy nem tudtak alkalmazkodni a változó igényekhez. A mai napig hatalmas apparátussal dolgoznak, és hiába csökkentették le a költségeiket és küldtek el számos munkatársat, üzleti modelljük érdemben nem változott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #4
    Vicces hogy a legnagyobb kalóz roszkik veszik meg a zenekiadókat :D egyben visszatörlesztik a sok sok letöltött dal árárt :D
  • pasi29uk #3
    Nem szerződtek Pityinger Lacival... tönkre is mennek sorba :D
  • NEXUS6 #2
    Fogják még hálivúdban az amúri partizánok sztoriját feldolgozni, elvtársaim!
  • FoodLFG #1
    Na mi van ? Nem megy a mjúzik biznisz ? :D