SG.hu·

Versenyellenesnek tartja az Apple-t egy streamszolgáltató

A szolgáltatás vezetői úgy érzik, hogy az amerikai vállalat akadályozza iPad-alkalmazásuk elterjedését, ezért a versenyhivatalhoz fordultak, de készek az EU versenyhatóságaihoz is elmenni.

A céget az zavarja, hogy az Apple nem tette lehetővé mobil alkalmazásának a megjelenését az iPad készülékekre. A Simfy álláspontja szerint a tengerentúli konszern ezzel a lépéssel megakadályozta a piaci szereplésüket, az App Store rendszeréhez való hozzáférésüket és visszaélt a piacvezető helyzetével. Az Apple három hónapja vizsgálja a programot, azonban semmilyen magyarázatot sem adott az eljárás elhúzódására. az engedély hiányában az alkalmazás nem kerülhet be az Apple App Store kínálatába.

A Simfy jelenleg az egyik legnépszerűbb német stream-szolgáltatás. Az oldalt 2007 decemberében hozta létre két mannheimi egyetemi hallgató és a jelenlegi formájában tavaly május óta működik. A cél az volt, hogy a felhasználók legálisan és bárhonnan hozzáférhessenek a feltöltött zeneszámokhoz. A portál működtetését reklámbevételekből finanszírozzák és jelenleg szerződése van a négy nagy (Sony Music, Universal Music, Warner Music, EMI) és számos kisebb kiadóval.


"Az Apple-ben mindig egy fontos partnert láttunk, ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a vállalat ennyire a piacot szabályozó módon működjön. Az App Store egy fontos piac a számunkra, amelyen keresztül elérhetjük az ügyfeleinket. A felhasználók szeretnék elérni az alkalmazásunkat. Az Apple és az Apple termékeinek nagy rajongói vagyunk, éppen ezért kiábrándító és érthetetlen a számunkra, hogy miért blokkolja a társaság hónapokon keresztül célzottan a hozzáférésünket ehhez a platformhoz" - jelentette ki Gerrit Schumann, a Simfy vezetője.

Az alapító szerint az Apple azért viselkedik így, mert a Simfy közvetlen konkurenciát jelenthet a Steve Jobs által tegnap bejelentett iCloud nevű szolgáltatás számára. A stream-szolgáltató azt kérte a felhasználóktól és a hasonló problémával küzdő fejlesztőktől, hogy csatlakozzanak hozzá, támogassák a beadványát. A céljuk a tisztességes piaci feltételek megteremtése és hosszú távú biztosítása. Kilátásba helyezték, hogy ha erőfeszítéseik nem járnak sikerrel, akkor az üggyel megkeresik az Európai Versenyhivatalt is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ede00012011. 06. 10.. 08:07||#5
Érdekes, mert iPhonra elérhetõ az app.

http://itunes.apple.com/de/app/simfy-de/id366790621?mt=8
© kpbendi2011. 06. 09.. 12:16||#4
Volt már olyan, hogy egy versenyszférában mûködõ vállalat esetében nem a cég irányába folyt a pénz? Volt, de nem sokáig, mert ha a vállalattól kifele folyik a pénz, azt viszonylag rövid idõn belül csõdeljárás követi.
Egyébként tudtommal az Appstore feltételei között ott van, hogy a szoftverek nem mûködhetnek tartalomszolgáltatásként, csak akkor, ha magát a tartalmat is az Appstore-on keresztül értékesítik.
© usersg2011. 06. 09.. 11:11||#3
Volt már olyan hogy az apple nem volt versenyellenes?
© daninet2011. 06. 09.. 08:39||#2
Kapitalista szemetek ezek, addig jópofiznak, míg a zsebüket tömöd. Itt csak egy irányban folyik a pénz, az pedig az Apple felé...
© Rotyoka2011. 06. 08.. 20:36||#1
Én meg az egy Apple-t tartom annak na ? 😄