Berta Sándor

Idén két nagy zenekiadó is megszűnhet

A következő hónapokban az utolsó felvonásához érkezhet a zenei piac átalakulása, mivel két nagy kiadó, a Warner Music és az EMI is eladósorba került. Mindez alapvetően változtathatja meg a piaci viszonyokat.

Az EMI március elején akarta piacra dobni a Depeche Mode Best of Remix albumát. A kiadványnak kellett volna megmentenie a kiadó üzleti évét a bukástól, azonban a promóciós videó nem készült el időre és a marketingrészleg munkatársai arra figyelmeztették a vezetőket, hogy e hiányosságok miatt a korai megjelenés csúfos kudarcba torkollhat. Az EMI menedzserei csak az utolsó pillanatban engedtek, így az album kis késéssel, csak június 3-án jelenik meg. Ez az eset is azt támasztja alá, hogy a világ egyik legnagyobb zenei kiadója közel sem számíthat nyugodt hónapokra, a várható cégeladás minden alkalmazottat érint.

Mind az EMI, mind a Warner Music komoly problémákkal küzd, jelentős adósságaik vannak és egyáltalán nem biztos, hogy a zenei piacon az év végén is négy nagy kiadó marad. Mindez persze részben egyáltalán nem jó hír a felhasználóknak, hiszen gyengül a piaci verseny, ugyanakkor nagyobb figyelmet kaphatnak a független kiadók és a streaming-ajánlatok. "Az idén lezajló konszolidációs folyamat egy afféle végpont lesz" - jelentette ki Dieter Gorny, a Német Zeneipari Szövetség vezetője.

A zenei piac messze túl van a fénypontján, mert míg 2000-ben az összforgalom elérte a 26,9 milliárd dollárt, tavaly azonban már csak 15,9 milliárd dollárt tett ki. Mindez azt bizonyítja, hogy az eddigi hagyományos üzleti modell, miszerint a kiadók felfedezik a művészeket, majd gondosan felépítve őket sztárt varázsolnak belőlük, végérvényesen megbukott. A fő ok az internet és a kalózkodás - hangoztatják gyakran a cégek. Edgar Berger, a Sony Music egyik vezetője közölte: hiába létezik az iTunes, egy legális letöltésre még mindig hét illegális jut.

Valójában maguk a kiadók sem tudtak alkalmazkodni a változó igényekhez. A mai napig hatalmas apparátussal dolgoznak, és hiába csökkentették le a költségeiket és küldtek el számos munkatársat, üzleti modelljük érdemben nem változott. Igazán jó helyzetben csak a Universal Music és a Sony Music van, a Warner Music és az EMI a túléléséért, vagyis új befektetőkért küzd. Egyelőre még nyitott az a kérdés, hogy megvásárolja-e valaki és ha igen, ki a két kiadót. A legvonzóbbnak a tulajdonukban lévő kiadói és licencjogok számítanak, mivel aki ezeket birtokolja, az még mindig komoly összegeket zsebelhet be és ez akár állandó bevételnek is számíthat. Éppen ezért a Warner Music ára akár a 3 milliárd dollárt is elérheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #39
    Mint alabb elhangzott, a legtobb ember igenytelen.
    A legtobb embert nem erdeklik az osszetevok vagy hogy honnan szarmazik az etel amit megvesz.
    A legtobb embert nem erdekli, hogy milyen a felbontasa/bitrataja az mp3-nak.
    A legtobb ember nem akar fejlodni zeneileg, hanem csak pruntyogjon vmi a hatterben, de olyan, ami ne mozgassa meg az agyat es divatos is legyen..
    A legtobb ember ilyen filmeket is nez: ne mozgassa meg az agyat de "cool" legyen.

    Ez van. Az O igenyeikre epul a szorakoztatoipar. A retegzene ha "trendi" lesz, atalakul mainstream-me, igenytelen lesz.

    Na eszembe jutott megis sajat tapasztalat. Easy Classical vagy hasonlo valogatasalbumsorozat, a 4 evszak Vivalditol, atom kompresszalva...
  • Tetsuo #38
    Na akkor megeszer. :o
    Loudness War letezik sot, terjedo jelenseg. Leginkabb a gagyi pop/rnb/rock (ez a zenei kinalat 99%-a) albumokon megfigyelheto.
    A neten szamtalan pelda van, szamtalan felhaborodo szakember stb.. en nem veszem a faradsagot arra, hogy meghallgassak ilyen szarokat, tehat sajat tapasztalatom nincs, de ha tobb vilaghires hangmernok ezt allitja ill. a kiragadott peldakon tenyleg hallom hogy szar igy en elhiszem.
    Hozzateve azt, hogy a nagyvallalatok kapzsisaga iranyit ma mar mindent. Ha csak a szorakoztatoipart nezzuk, lathatjuk, hogy egyre alacsonyabb szinvonalu lesz minden tartalom es valami felszines effekthalmazzal adnak el mindent, mesterseges trendeket keltve.

    A komolyzene rajongok, pl. jazz-hallgatok tobbsege nem annyira fogekony ezekre a gagyi manipulativ trukkokre ill. mondhatjuk ugy, hogy oket mashogy probaljak manipulalni, vasarlo rabszolgava tenni, mert a cegeknek ez a celjuk egyertelmuen a "tobb profit" es a kapitalizmus szabalyai ertelmeben. Szoval egy Miles Davis ujramaszterelt lemezen jelentosen noveli az audiofil jelzo, ha van is mogotte valami; mig egy Pink albumnal mondjuk a melle csomagolt csillogos koromlakk, ami ugyanezt produkalja es elhiheted, hogy sajnos v nem, Pink lemezebol ezerszer tobbet adnak el mint Miles Davisebol.

    Most komolyan, ezt le kellett irnom? :S
  • narumon #37
    Lehet, hogy felületesen olvastam végig, de most sem találtam, hol van erre kikötés, hogy ilyenről van szó.
    Ráadásul ha Sanyicks csak ilyeneket hallgat, akkor legalább értem, hogy miért nincs füle semmihez és miért jó neki az integrált hangkártya (többek között)
  • Tetsuo #36
    LOL Te most ugye viccelsz. :)
    Amirol beszelsz az minden, csak nem altalanos. Jazz nekem is a kedvencem, viszont atom retegmufaj, foleg a kiado amit emlitesz, eleve ugy hirdeti magat, hogy (kozel) audiofil...

    MAINSTREAM FUCKIN POProl van szo, amit se te se en nem hallgatuk, de szarjak az albumokat es abban vannak a milliardok. Es alabb bizony arrol van szo.
  • narumon #35
    "de ezt nem így szokták hanem úgy hogy dinamika kompresszióval meg clippingel szétnyomják, és a leghalkabb hangok is -30db-n kezdődnek -96 helyett"

    Mint mondtam biztosan van ilyen de azért nem kell általánosítani. Diana Krall lemezek pl nagyon jól szólnak Chesky féle Sara K szintén. (Sőt Cheskytől szerintem még csak jót hallottam)
  • Tetsuo #34
    Azert a 24 bit (vagy tobb) a keveresnel is jol jon, nem csak az otthoni hallgatasnal. ;)
  • sanyicks #33
    cd-t bármikor ki tudták vezérelni, mert létezik a normalizálás.
    Remasterelt max akkor hangzik jobban ha kihasználták mind a 96 dB-t (16biten ennyi a dinamika), de ezt nem így szokták hanem úgy hogy dinamika kompresszióval meg clippingel szétnyomják, és a leghalkabb hangok is -30db-n kezdődnek -96 helyett... ami a botfülű átlagembernek(aki nem képes az erősítőt nagyobb hangerőre csavarni) jobban szól hisz ezért csinálják...
    A digitális technika fejlődött bizony, de sajnos a 24bit 144db-jét nem lehet kihasználni, mert nincs dac ami ennyit tud, na meg mert úgy is jönnének a fantasztikus kompresszált masterek amik a 144 db-ből 30 db-t használnak ki...
  • Tetsuo #32
    Ezt ugye Bonfire-nek cimezted. ;)
  • Tetsuo #31
    Na igen, tisztelet a kivetelnek.
    A digit-technika fejlodese azt eredmenyezte, hogy mar nem feltetlenul analog pultokon keverik a zenet, sot nem is azon masterelik, mert a digit is kepes ra, bizonyos elonyokkel/hatranyokkal az analoghoz kepest ugye.
    Azert a sokan ma is raknak vmi analogot a lancba, megha az Pro Tools HD vagy akarmi akkor is es bizony sok hangmernok nem enged az analog osszegzesbol/keveresbol.

    A CD sajnos nem egy jo formatum. Sem fizikailag, sem hangtechnikailag.
  • narumon #30
    Azért ehhez az is hozzá tartozik, hogy a digitális technika is fejlődött annyit, hogy jóval nagyobb dinamikát tudnak masterelni. Nem minden eszetlen loudness ám, de régen ha akarták sem bírták úgy kivezérelni a cdt. Persze vannak barmok, de van ám remasterelt (igen hangosabb) kiadás ami viszont jobban is szól mint az eredeti.