Berta Sándor

Már nem a zenék eladása a cél

Egyre több vállalat fedezi fel magának a Cloud Computing technológián alapuló zenei szolgáltatások piacát. A nagy zenei kiadók ugyanakkor nem igazán fogadják el az új ajánlatokat és megtagadják a licencek átadását. Peter Jenner, a Pink Floyd és a The Clash egykori menedzsere ezt az eljárást "lelki nyomornak" minősítette.


Peter Jenner
Peter Jenner több mint 40 éve dolgozik a zeneiparban. Többek között ő fedezte fel, majd menedzselte a Pink Floydot és emellett számos más együttest, illetve előadót (The Clash, Mark Bolan, Ian Dury, Billy Bragg) képviselt a különböző megbeszéléseken. A szakember jelenleg a Sincere Management ügynökséget működteti és a Nemzetközi Zenei Menedzser Fórum főtitkára. Korábban két alkalommal, 2007-ben és 2010-ben is a letöltési átalánydíjas konstrukciók bevezetése mellett foglalt állást.

"Nehéz megmondani, hogy a számítási felhő technológián alapuló zenei szolgáltatások mennyire lesznek sikeresek, de az tény, hogy nagy lehetőségek van bennük. Ezek a szolgáltatások képesek megérteni a felhasználók zenei ízlését és egyúttal segítenek nekik az új zenék felfedezésében is. A tárhely mellett számos más funkciót is kínálnak az embereknek. Az egyik következő lépés pedig az lehet, hogy egy bizonyos összegért cserébe széles körű hozzáférést kínálnak majd a kínálatukban megtalálható dalokhoz. Ehhez kapcsolódóan számos új szolgáltatás alakulhat ki, lehetnek majd például olyan ajánlatok, amelyek jobb minőségű fájlokat, zenei videókat, dalszövegeket, képeket, koncertjegyeket vagy éppen a művészekkel való kapcsolattartási lehetőségeket kínálnak az előfizetőiknek. Ebből a folyamatból az egész zeneipar is profitálhat majd."

"Ennek ellenére úgy tűnik, mintha a kiadók szeretnék ezeknek az ajánlatoknak a kifejlődését blokkolni azáltal, hogy nem biztosítják az üzleti modellekhez szükséges licenceket. Ha engedélyezett a zenei CD-k lementése egy merevlemezre, akkor nem értem, hogy miért nem lehet engedélyezni azt, hogy valaki a zeneszámokat egy Cloud-rendszer merevlemezén tárolhassa? A legnagyobb probléma az, hogy senki sem tudja, honnan tettem szert erre a zenére. 68 éves vagyok és több mint 40 éven át bakelitlemezeket, majd CD-ket adtam el, de nem tudom bebizonyítani, hogy ezekért a kiadványokért fizettem is. De a Google vagy az Amazon vezetőitől sem lehet elvárni, hogy a zeneipar rendőrségévé váljanak" - jelentette ki Peter Jenner.

"A szolgáltatások működtetői azért tudják nehezen megszerezni a szükséges licenceket, mert a zenei kiadók szeretnék mesterségesen magasan tartani az árakat. Bevételük háromnegyede még mindig a zenei lemezek eladásából származik, és ezzel a digitális eladások nem tudnak lépést tartani. Megpróbálják tehát megvédeni a piacukat. Ebből a hozzáállásból is látszik a zeneipar "lelki nyomora". Azzal kellene foglalkozniuk, hogy a meglévő technológiák felhasználásával milyen szolgáltatásokat tudnak kínálni az emberek számára, de ehelyett inkább arra akarják kényszeríteni a digitális tartalomszolgáltatókat, hogy hagyományos lemezboltokként működjenek. Ez butaság és fel kellene végre fogniuk, hogy ezzel a hozzáállással csak veszíthetnek."


A Google a napokban jelentette be felhőalapú zeneszolgáltatását

"A számítási felhő technológián alapuló szolgáltatásoknál már nem a zene eladása a cél, ezek az ajánlatok olyanok, mint a rádiók. Minél többet hajlandó valaki fizetni, annál több tartalmat kaphat. A zenei menedzsereket hosszú távon nem érdekli a zene, csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy megkapják a következő prémiumukat is. Ha egy évvel tovább dolgoznak, akkor több millió dolláros prémium üti a markukat. Így, ha lehetőségük van arra, hogy lelassítsák a fejlődést, akkor azt meg is teszik."

A Pink Floyd egykori menedzsere szerint a zeneipar semmit sem tanult az elmúlt évek történéseiből. Az ágazat gyakorlatilag csődöt mondott az új technológiák kezelésének és az új üzleti modellek kifejlesztésének területén. A Napster és a többi fájlcserélő hálózat tevékenysége egyáltalán nem mérhető az Amazon, az Apple vagy éppen a Google számítási felhő technológián alapuló szolgáltatásaiban rejlő lehetőségekhez. Mint ismeretes, az Amazont máris támadta a zeneipar azért, mert a szükséges licencek nélkül is elindította a szolgáltatását.

Jenner közölte: itt már nem pusztán a zeneszámok letöltésének lehetőségéről van szó. Ha a zeneipar ügyvédei sikerrel járnak és elérik e szolgáltatások korlátozását, akkor félig legális ajánlatok jönnek majd létre, amiket jogilag nem lesz könnyű megfogni. "Nagy összegben mernék fogadni arra, hogy a jövőben ezen a piacon a technológiai vállalatok lesznek a befutók. Az Apple, a Google vagy éppen az Amazon sokkal nagyobbak, mint a zenei kiadók. A dzsungel törvényei szerint pedig mindig a legnagyobb és a legagresszívebb nyer a küzdelem végén" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #20
    Jó pár évvel lemaradtak...... de nagyon.... És talán meg is érdemlik...
    Mára már természetesnek kéne lenni annak, hogy belehallgatsz a zenébe a neten keresztül...és ha tetszik, megveszed a neten az egész albumot...csakhogy így nem kapna mindenki a bevételből..... hát igen ))
  • jointo #19
    Előbb-utóbb már a kiadóknak is ki kell lépni a kőkorszakból, és erre rá is fognak kényszerülni, ahogy az előadók úgy döntenek, hogy kihagyják őket a buliból és közvetlenül kezdik értékesíteni az alkotásaikat. Mert ahogy fejlődnek a disztribúciós megoldások, úgy van egyre kevesebb dolga a kiadóknak, így a létezésük értelme is fogyogat - nem csoda, ha minden újítás ellen foggal-körömmel tiltakoznak, mert tudják jól, hogy azok a koporsójukba jelentik a szögeket. Csakhogy lassan öncélúvá válik a létezésük, mert sem a fogyasztóknak, sem a zenészeknek nem előnyös, hogy mindegyiken élősködnek.
  • gkalcso #18
    Egy zenésznek eddig a kiadó kegyét kellett kivívnia. Most feltölti a művét és megtörtént a kiadás.

    Most is azé lesz inkább a főszerep, aki a legtöbb emberhez el tudja juttatni a szerző szerzeményét

  • Cat #17
    A skypenak a jövője ért 8 mrdt, a warnernek a múltja 3mat. (Még évtizedekig jön a nála lévő jogokból bevétel.)
  • aronvirginas #16
    Nem egészen, mivel csak streamelésről van szó
  • bakagaijin #15
    Szerintem mert nem te vagy a célcsoport. Egyébként van abban valami amit mond. Addig fognak kekeckedni a kiadók, míg jön valaki és meg nem veszi őket kilóra. A Warner Music pl. 3mrd-ért kelt el. Összehasonlításképp az MS 7-8mrd-ot fizetett a Skype-ért.
  • Marko001 #14
    "Én amúgy leginkább az ilyen Grooveshark-féle közösségi megoldásokban látok fantáziát, ahol bárki hozzáférhet a bárki által feltöltött zenéhez."

    Mint egy nagy nyílt fájlcserélő oldalnál? :)
  • aronvirginas #13
    "Egyébként a cloudnak két nagy előnye van"

    Van azért nem kevés hátránya is, csak ezekről a nagy rózsaszín felhő miatt nem szokás beszélni. Én amúgy leginkább az ilyen Grooveshark-féle közösségi megoldásokban látok fantáziát, ahol bárki hozzáférhet a bárki által feltöltött zenéhez. Sajnos azonban nehéz kiszűrni a duplán feltöltött dalokat/albumokat, így egyaránt találunk majd AC/DC-t, ACDC-t és talán AC-DC-t is...
  • FoodLFG #12
    A csávó semmi újat nem mondott.

    Az a baj, hogy elég nagy a zeneipar lendülete, kurva sok pénz van mögötte, de előbb utóbb csak megdöglenek végre. Mi, kalózok is ezen dolgozunk a magunk kis jelentéktelen fájlmegosztó módján.

    Ha ehhez hozzájönnek még a nagy technológiai vállalatok, az csak jó lehet. Ha jól csinálják, akkor talán pár kalóz át is szokik hozzájuk.

    Egyébként a cloudnak két nagy előnye van. Az egyik, hogy mindenhonnan könnyen elérhető, a másik pedig, hogy egy nagy közösség van mögötte.
  • kutanmiki #11
    Ez a Jenner elég expertnek tűnik a témában, nem értem miért nem hallgat rá az úgynevezett "zeneipar".