Gyurkity Péter

WP7: izzítanak a tajvani gyártók

Több tajvani gyártó is élénken érdeklődik a Microsoft mobil operációs rendszere iránt, hamarosan saját telefonokat dobnának piacra. Az Apple eközben a zenekiadókkal tárgyal a letöltések bővítéséről.

Szigetországi források adtak hírt arról, hogy több tajvani gyártó is saját készülékek piacra dobását tervezi, elsősorban azon piacokon, ahol az igazán nagyok még nem jelentek meg, illetve nem számíthatnak kiugró érdeklődésre. A Microsoft tehát számos jelölttel tárgyalhat majd, bár az kérdés, hogy erre mennyire lesznek hajlandóak.

A Nokia stratégiai váltása óta nem kérdéses, hogy az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - partner a finn cég lesz, amely saját Symbian operációs rendszere helyett ezentúl a Windows Phone 7 szoftvert részesíti előnyben. A Microsoft számára ez mindenképpen jó hír, hiszen a gyártó meglehetősen tekintélyes piaci részesedést birtokol, amelyet ugyan az új riválisok kellőképpen kikezdtek, azonban a sorrend megváltozásáról egyelőre nincs szó. A Nokia a jól értesültek szerint 2-3 készüléket dob majd piacra, mielőtt megnyitná az utat az ODM/OEM-gyártók előtt, utóbbiak azonban már most ugrásra készen állnak.

A tajvani cégek főként másodlagos piacokon jelennének meg saját megoldásaikkal, példaként említik Latin-Amerikát, illetve Délkelet-Ázsiát, bár azt is kénytelenek tudomásul venni, hogy a szoftvercég annyira nem lelkesedik az ötletért, így a licencek megszerzése nem lesz könnyű.

A Bloomberg értesülése szerint eközben az Apple több nagy amerikai zenekiadóval is egyeztet, mégpedig a zeneletöltések feltételeinek lazítása érdekében. A források a letöltések teljes megnyitását említik meg a cég kívánságaként, bár az még nem teljesen világos, hogy ez mit is jelentene a gyakorlatban. Valószínűnek tűnik az a verzió, miszerint a már korábban megvásárolt és letöltött zeneszámokat a jövőben ugyanazon felhasználók bármikor újra beszerezhessék (amennyiben elvesztették a fájlokat), illetve hogy a tulajdonukban lévő tartalmakat bármilyen eszközre átvihessék és korlátlanul felhasználhassák.

Ez utóbbi kitétel nyilván jól jönne a mobil készülékek gyártóinak, hiszen ezzel még nagyobb vásárlói érdeklődést generálhatnának - azt még nem tudni, hogy a kiadók hajlandóak engedni-e a kérdésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #17
    hát nem gagyi ez a nyitóképernyő?
    Nézz róla videót, teljesen más képet fest, mint egyetlen képen. Persze így is lehet, hogy valakinek nem tetszik, dehát ízlésről nem vitatkozunk, ugye. Nekem pl jelenleg ez az UI jön be messze a legjobban...

    roliika #2:
    Honnan vetted az ingyenességről az információt? Legjobb tudomásom szerint nem ingyenes...

    MrImy #9:
    Pedig amerikában igen is volt részesedése... Egyébként szerintem Palm inkább magának köszönheti a piacvesztést (bár az még a PDA-érában elkezdődött), a Tungsten3 után kijövő modellek rendre kevesebbet tudtak, és a felhasználók a megváltónak beharangozott PalmOS6-ot is hiába várták. Egyébként PalmOS felületét szerettem, sztem sokkal átgondoltabb, mint a WM-é volt, főleg abban az időben...

    Egyébként, úgy en bloc: vagy 4 hónapja jelent meg a rendszer, ennyi idő alatt Android is még inszignifikáns szereplő volt (persze hypeot leszámítva...). Marketet sok országból el sem lehet érni (ingyenes alkalmazásokat sem), csak trükközéssel, szerintem készülékkínálat is hagy némi kívánnivalót maga után... 1 év múlva már valószínű más lesz a helyzet, fejlődni fog az OS is rendesen.
  • grobs #16
    Az elmúlt 10 évből nem emlékszem, hogy 20% fölött lett volna a winmo a smartphone-ok között. Ráadásul az iphone előtt ez a szegmens viszonylag szűk volt, és a symbian uralta. Az utóbbi 3 évben pedig kifejezetten perifériára szorult. Így nem nevezném elterjedtnek.
    A symbian fölött pedig mostmár a nokia szerint is eljárt az idő, ezért állnak be a wp7 mögé ... nomeg az 1 milliárd USD-ért.
  • Kasya #15
    Már hogyne lenne elterjedt... Az, hogy az utobbi két évben fellendült az Android és Iphone, még a Win egy nagyon is elterjedt rendszer volt. Mai napokban, mikor már kiadták az uj WinPho-t, ez az előny csökkent és újra bekell húzni a közönséget. Mivel egy friss rendszerről beszélünk, ez nem egy nap lesz.
    Mellesleg lehet nagy az arcuk, főleg most, hogy a Nokiával lepártoltak. Pár éve a HTC is egy low-kinai-mocsok volt.

    Off:
    A symbian is egy nagyon jó rendszer volt, de az idő fölötte is eljárt (egyesek szerint)...
  • sedward #14
    "több tajvani gyártó is saját készülékek piacra dobását tervezi, elsősorban azon piacokon, ahol az igazán nagyok még nem jelentek meg"
    Valóban, bizton sikerre számíthatnak ott, ahol "igazán nagyok" még nem jelentek meg, például tibeti lámakolostorokban, az üzbég kecskepásztorok magas köreiben, a főhajcsárok és munkafelügyelők között a kambodzsai rizsföldeken és a gazdagabb bangladesi halászfalvak felső kasztjaiban - amennyiben sikerül az árat lejjebb szorítani.

    "- A Microsoft tehát számos jelölttel tárgyalhat majd, bár az kérdés, hogy erre mennyire lesznek hajlandóak." Magyarul: Bizony azok a dzsunka távolkeleti gyártók a mi drága és vacak rendszerünkkel akarnak készülékeket gyártani, de mi még nem tudjuk, hogy hajlandóak leszünk-e lelacsonyodni odáig. Kicsit nagy az arcuk...
  • sanyicks #13
    attól még ugyanúgy nem elterjedt mobilra a win... (szerencsére)
  • quantum #12
    Facepalm.
    A Windows CE-re épül a Windows Mobile és a Windows Phone is. Aki nem hiszi, járjon utána.
    Ezen sokat gondolkodtál amúgy, vagy kapásbol?
  • chuky123 #11
    Csak ne lenne ilyen béna kezelőfelülete
  • ppista #10
    Nekem sem tetszik annyira a wp7 felülete, viszont nagyon gyors és stabil. Sok androidos telefon ezt a folyamatosságot közel sem tudja hozni, viszont ennek ára van. Drágák a wp7 készülékek, és annyival bizony nem jobbak.
  • MrImy #9
    Melyik bolygón éltél? A WinMo(bil ?!)-t nem kéne összekeverni a WinCE -vel, meg a GPS-ben használatos CE verziókkal.

    A Win még soha nem ért el komoly eredményeket a mobiltelefonok világában.
  • MrImy #8
    Januárban még nem tudtam, hogy az utolsó Nokiám már a birtokomban van. :(

    Az Android sztem jobb választás lett volna a Nokia részéről.