Berta Sándor

Minden európai polgárt a digitális korszakba juttatnának

Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke megerősítette a korábban kitűzött célokat és leszögezte: az elindított program célja, hogy mindenki a digitális korszak részévé váljon.

"Az EU digitális programtervének egyik célja, hogy minden egyes európai polgárt eljuttassunk a digitális korszakba és e cél mellett én a végsőkig ki fogok tartani" - jelentette ki a politikus a CeBIT-en mondott beszédében. Kroes hangsúlyozta: az egységes európai digitális piachoz vezető úton azonban még számos akadályt kell leküzdeni. Az eddig elért eredményekről a szakember májusban fog beszámolni, akkor hozza ugyanis nyilvánosságra a digitális programtervvel kapcsolatos jelentését. "Akkor látjuk majd meg, hogy mit értünk el és mely területeken kell még dolgoznunk" - tette hozzá a szakember.


Az Európai Unió digitális programtervének (European Digital Agenda) egyik legfontosabb pontjának a nagy sávszélességű hálózatok kiépítése és továbbfejlesztése számít. "A szélessáv olyan Európa számára, mint az oxigén. A nagy sávszélességű hálózatok fejlesztésétől egymillió munkahely sorsa függhet. Az infrastruktúra kiépítése ezenkívül az európai uniós gazdasági növekedésben és a társadalmi összetartozásban is fontos szerepet játszik. Európának olyan első osztályú hálózatokra van szüksége, amiket az emberek bármikor használhatnak. Ezeket a házi feladatokat még meg kell csinálnunk" - emelte ki Neelie Kroes.

Az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke csütörtökön Brüsszelben találkozik a hálózatok üzemeltetőivel, a tartalomszolgáltatók és az internetes vállalatok képviselőivel. A cél egy nyitott párbeszéd kialakítása. "Nyitottnak kell lennünk és abba kell hagynunk, hogy kölcsönösen különböző szemrehányásokat tegyünk egymásnak. További előrelépéseknek kell történniük a szélessávú infrastruktúrák területén. Én azt ígérhetem, hogy amilyen gyakran csak lehetséges, ott fogom hagyni az íróasztalomat és véleménycserét fogok kezdeményezni az ágazat képviselőivel" - közölte végül a politikus.

A tavaly nyilvánosságra hozott EU2020 című dokumentumból kiderült: 2013-ra minden európai állampolgárnak szélessávú internethozzáférése lehet, 2020-ra a minimális adatátviteli sebesség 30 Mbps lesz és akkora már elvileg az európai uniós háztartások felében több mint 100 megabites internetelérések lesznek. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben megerősítette, hogy mindenkinek szélessávú internetet adna, míg 2010 novemberében már arról számolt be, hogy rohamléptekben nő az európai fogyasztók sávszélessége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Thrawn #6
    Megint a frázispufogtatás, a realitás teljes mellőzésével. Mit kezdenek a rengeteg funkcionális analfabétával, akiknek két mondat elolvasásától megfájdul a fejük? Na és ez még csak egy probléma a sok közül..
  • Turmoil #5
    Vagy mert nincs rá igényük.

    No meg én azért egy keleti, határközeli talponállóba elvinném Neelie asszonyt, hogy digitalizálja a Józsi bá'-t, meg a Pistát. Mindjárt lehervadna a jövőbe révedő, szuperoptimista tekintete...
  • philcsy #4
    Eddig is digitálisak voltunk:
    1 - élsz
    0 - meghaltál
  • Amergin #3
    Blah, blah, blah....
  • NEXUS6 #2
    Szóval mindenkit bedigiznek, mint a Tron-ban?

    Fussunk, mer minmeghalunk!
  • PetiX87 #1
    Igen ez mind szép is lenne, de sokaknak még gépük sincs, mert nem telik rá nekik. Azért előbb az ilyen általános problémákat kellene megoldani. Azokból meg van szép számmal.