Berta Sándor

A francia példát követné a német zeneipari szövetség vezetője

Dieter Gorny, a VIVA zenecsatorna egykori alapítója, ügyvezető igazgatója, aki korábban az MTV Europe alelnöke is volt egyértelműen büntetné az illegális másolatok letöltését.

A menedzser teljes mértékben támogatja a Franciaországban alkalmazott Hadopi-rendszert, amelynek lényege, hogy a hivatal először figyelmezteti az illegális film-, zenei, játék- vagy szoftvermásolatokat letöltő személyeket, majd akár blokkolhatja vagy korlátozhatja is az internethozzáférésüket. "Azt csinálnám, amit a franciák, de ez jelenleg Németországban nem megvalósítható. Aki ismételten illegális zenei kópiákat tölt le a világhálóról, annak egy időre - nem örökre, csak néhány hétre - elvenném az internetelérését. Ezt ugyanis azonnal észrevennék" - jelentette ki a Midem zenei kiállításon megjelenő szakember.

Gorny nem látja úgy, hogy egy ilyen intézkedéssel sérülnének az internetezők szabadságjogai. "Mindig azt mondom: emberek, ha a piros lámpán átmentek vagy ittasak vagytok, akkor elveszítitek a jogosítványotokat. Természetesen az érintett a letiltás bevezetése után elmehet egy internetkávézóba vagy egy barátjánál is internetezhet, de ez ennek ellenére egy erős figyelmeztetés lenne a számára" - tette hozzá a Német Zenei Szövetség vezetője.


A zenei menedzser a bírálatok ellenére úgy vélte: még mindig támogathatók a fájlcserélők elleni tömeges eljárások. Ezt azzal indokolta, hogy ha valakit a sarokba szorítanak, annak védekeznie kell és rá kell mutatnia a rossz dolgokra. Szintén érvként hozta fel, hogy - a tömeges perek hatására - öt esztendő alatt 600 millióról 300 millióra csökkent az illegális zenei letöltések száma. Ám ez még mindig rengeteg, tekintve, hogy Németországban egy legális letöltésre 5-6 illegális jut, míg globális viszonylatban még rosszabb az arány: 1 legális letöltéssel szemben 20 illegális van.

Gorny nem először rukkolt elő hasonlóan nagy vitát kiváltó elképzeléssel, mivel már évek óta szorgalmazza a fájlcserélők megbüntetését. 2008 októberében azt javasolta, hogy az autósoknál alkalmazott megoldás mintájára a fájlcserélők számára is vezessenek be büntetőpont-rendszert. Aki sok illegális kópiát tölt le, az kapjon büntetőpontokat és amikor elérte a határt, akkor tiltsák le az internethozzáférését. 2009 márciusában pedig világos, átlátható és szigorú stratégiát követelt a német kormánytól a szellemi tulajdon védelmére, s közölte: ha a kabinet nem tesz semmit, úgy a szervezet kész havonta akár ezer eljárást kezdeményezni a fájlcserélőkkel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DarvasGeza #16
  • DarvasGeza #15
    Akár tetszik nekik, akár nem a kalózok testhossznyi technológiai fölénnyel vezetnek velük szemben, torrent, proxyk és a többi. Ha megfeszülnek sem tudnak semmit tenni ellenük, sőt, a franciáknál több lett a torrentező a HADOPI bevezetése óta.

  • szlovákiai hun #14
    Na egy újabb kapzsi alak.

    600-ól 300-ra, ezt honnan kapta, a levegőből, mint a többi érvet a jogvédőnek nevező társaságok, kik csak a pozícióikat féltik.

    A felhasználók nehogy DOS támadásokkal kezdjenek el reagálni mint a Wiklieaks esetében.
  • vato loco #13
    Én meg a zeneipari zsidókat bűntetném.
  • boond #12
    Meg mi az hogy illegális letöltés?!

    A zene és film, letöltése legálisnak számít Magyarországon. Tehát itt ez nem működne. legalábbis jelenleg nem.
  • boond #11
    Elvileg a szerző halálát követően kb 70 évig van jogdíj. Utána ingyenessé válik.
  • marsupilami #10
    A tököm kivan azzal, hogy azokat akarják büntetni akik letöltenek. Akadályozzák és büntessék azokat akik illegális tartalmakat feltöltenek. Meg mi az hogy illegális letöltés?! Ez a fogalom nálam azt takarja hogy meghack-elek egy szervert és a tulaj tudomása és beleegyezése nélkül letöltök tőle valamit. Ez ilegális. De ha valamit az orrom alá nyomnak amit egy kattintással letölthetek ...?
  • aronvirginas #9
    "Mozart, Bach kottákra miért kell jogdijat fizetni?"

    Nem kell, épp tegnap töltöttem le Bach A moll hegedűhangversenyének teljes nagyzenekari kottáját ingyen és legálisan.
  • aaaaa #8
    A "ZENE IPAR" ott rohadhat meg ahol van. Zenéljenek az emberek a művészetért, a többi senkiházi "ipari művész", meg elmehet dolgozni. Nagyon védik a "szerencsétlen előadók" meg főleg a népnyúzó kiadók érdekeit. Az hogy közben a becsületes melós éhen döglik, senkit sem érdekel. Persze hogy csökken az "illegális" letöltés. Megnézik a Youtube-on, aztán az is jó. Bár biztos előbb-utóbb azért is akasztás jár majd, ha ezek az észlények fizetik le a törvényhozókat. Tömeges perek, a zenehallgató fiatalok ellen, az a fontos. Eközben a bevándorlók milliói elözönlik fél Európát, pokollá téve az ott élők életét, de velük toleránsnak kell lenni, számukra nincs három dobás, vagy bármiféle szigorítás.
    Hogy hasonlíthatja az ittas vezetéshez, vagy a piroson áthajtáshoz a hulladék zenéik letöltését. Ott emberéletek kerülhetnek emiatt veszélybe, itt meg semmi, maximum nem adnak el annyi förmedvény zenét.
  • gosub #7
    Liszt évben a Liszt kottákért miért kell jogdijat fizetni? Mozart, Bach kottákra miért kell jogdijat fizetni? ...