Berta Sándor

Már a kiadókat is zavarják a szerzői jogvédők

Hiába népszerû az Egyesült Államokban a Vevo, Nyugat-Európában eddig nem igazán tudta megvetni a lábát. Ennek egyik oka a YouTube és a GEMA között régóta húzódó vita.

Németországban több, mint egy esztendeje vitázik egymással a videomegosztó portál és a szerzõi jogvédõ szervezet. Mivel a konfliktus teljesen elmérgesítette a helyzetet, így a zenei szolgáltatók inkább távol maradnak a többi nyugat-európai országtól is. Ezek után nem meglepõ, hogy pont az egyik legnagyobb zenei konszern, a Sony Music németországi vezetõje unta meg a civakodást és szeretné, ha végre normális viszonyok lennének. "Azt szeretném, hogy ha a Vevo és a Spotify jövõre megjelenhetne Németországban" - jelentette ki Edgar Berger.

A Vevót a Universal Music, a Sony Music és az EMI közösen alapította, a Google YouTube platformjára épül és több mint 100 zenei kiadóval kötött együttmûködési megállapodást. A cégek ingyenes dalokkal igyekeznek felkelteni a látogatók érdeklõdését és azt remélik, hogy növelni tudják a reklámbevételeiket. Az elképzelés egyelõre bevált, hiszen a Comscore adatai szerint 46 millió látogatójával a Vevo a legsikeresebb egyesült államokbeli zenei platform.

Hiába hódítaná meg ugyanakkor a Vevo Európát erre még egy darabig várnia kell. Németország az USA, Nagy-Britannia és Japán után a világ legnagyobb zenei piaca. Bármennyire is furcsán hangzik, a zenei cégek és kiadók bevételeinek növelését jelenleg éppen a rugalmasnak cseppet sem nevezhetõ GEMA hátráltatja. A zeneipar éveken át próbált új üzleti modelleket keresni és napjainkra meg is találta az egyik lehetséges alternatívát, a streaming-szolgáltatásokat. Ezek használatát azonban pont a szerzõi jogvédõ szervezetek akadályozzák. Az indoklás szerint a streaming-ajánlatok veszélyeztethetik a letöltéseket.

Hogy megváltozott a világ: néhány éve még a letöltések ellen is harcoltak a kiadók és a jogvédõk, most meg már ezeket védik. Ez ugyanakkor érthetõ, hiszen a letöltések már a forgalom 15 százalékát teszik ki. A YouTube és a GEMA konfliktusa egyébként tavalyig nyúlik vissza. Miután az egyeztetések zsákutcába jutottak, a YouTube úgy döntött, hogy minden kliphez való hozzáférést blokkolni fog Németországban. A tárgyalások ezt követõen megszakadtak a két fél között, majd a videomegosztó két fontos gyõzelmet ért el. Egyrészt sikerült megállapodnia a Societa Italiana degli Autori ed Editori (SIAE) olasz szerzõi jogvédõ társasággal, másrészt augusztus végén a hamburgi tartományi bíróság elutasította a GEMA és a többi szerzõi jogvédõ társaság beadványát, így az oldalnak egyelõre nem kellett videókat törölnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adenoma #4
    ennek a jogvédőknek kurva sok értelmük van.
  • morden #3
    De mit kell egyeztetni egy hülye alapítvánnyal, nem értem, nem állami szerv, meg semmi, le kell sz*rni aztán puffoghat magába a szerzői jogvédő cég.
  • bakagaijin #2
    Nem értem, mi köze van ennek az előadókhoz? A popszakmában sok minden fontosabb mint maga a zene, azt a legjobb kikapcsolni.

    YouTube
  • Rotyoka #1
    Kérdem én a jogvédők bevételéből mennyit is kapnak az előadók? Pontosan egy kerek nullát, sőőt még ők is fizetnek nekik.