Berta Sándor

A Rapidshare segítségével terjeszt MP3-as számokat az EMI

Az EMI-nél a bal kéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb: míg a cég által megbízott reklámcégek ingyenesen letölthetővé tesznek zenéket, addig a másik részleg bepereli a terjesztőket.

Immár több mint három esztendeje tart az EMI által az MP3tunes és a Sideload zenei kereső ellen indított per. A két cégnek ugyanaz a tulajdonosa, aki most érdekes felvetésekkel állt elő. Az MP3tunes és a Sideload tulajdonosa Michael Robertson. Cégeit az EMI zenei kiadó illegális zenei letöltések elősegítésével vádolta meg és ezért pert kezdeményezett a két portál ellen. A szakember megjelentetett az interneten egy 41 oldalas anyagot, amelyben érdekes dolgokba enged bepillantást. Az információk lényege, hogy az EMI maga is online terjeszti az MP3-as zeneszámait, méghozzá a Rapidshare segítségével. Robertson azt szeretné elérni, hogy az ügyet tárgyaló bíróság mentse fel a két vállalatot a vádak alól és utasítsa el az EMI beadványát.

Az MP3tunes tulajdonosa kifogásolta, hogy az EMI az ő két cégét beperelte, de a hivatkozásokat terjesztő nagyobb keresőportálokat viszont nem. Emellett megcáfolt számos, a kiadó részéről hangoztatott érvet. Az első ellenérve az volt, hogy az MP3tunes igenis rendelkezik az ügyfelekre vonatkozó irányelvvel. Ez kimondja, hogy akik sorozatosan megszegik a szerzői jogokat, azokat kitiltják a rendszerükből. Éppen ilyen okokból váltak meg eddig 153 felhasználótól. Robertson hozzátette: amennyiben a szerzői jogi tulajdonosok a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvényre hivatkozva megkeresik őket, akkor haladéktalanul törlik a kifogásolt tartalmakat, vagy lehetetlenné teszik az azokhoz való hozzáférést. Az EMI illegálisnak minősítette a feldolgozások közzé tételét, azonban ez nem igaz, hiszen az MP3tunes korábban licencmegállapodást kötött az Amazon.com-mal.

Igazán érdekes a dokumentum I. F. ponttól I. H. pontig terjedő része. Ebben a két vállalat tulajdonosa azt írja, hogy az EMI egy reklámszakemberekből, művészekből és ügynökökből álló csoportot foglalkoztat, amely olyan sok ingyenes zenét tesz letölthetővé a világhálón, hogy ma már a kiadó maga sem tud különbséget tenni az általa engedélyezett, illetve nem engedélyezett hivatkozások között. Ráadásul a zenei óriáscég reklámcégeket bíz meg azzal, hogy az általa forgalmazott számokat a szakportálokon terjesszék.

Robertson a felperes menedzsereire hivatkozva bizonyítja, hogy a kiadó munkatársai és művészei rendszeresen legálisan terjesztik az interneten a dalokat, ugyanakkor ezt a tevékenységet senki sem regisztrálja. Ezért fordulhat elő, hogy maga a szerzői jogi tulajdonos sem tudja pontosan, hol és mikor sértették meg a jogait és mikor egyezett bele a művek közzétételébe.

A szakember egy példával illusztrálta a jelenlegi állapotokat: az EMI néhány a Sideloadon talált linket illegálisnak minősített, köztük olyanokat is, amelyek a Rapidshare rendszerére mutattak. Közben egy a kiadó által a bíróságnak címzett levélből kiderült, hogy a cég maga is felhasználja zeneszámai terjesztésére a tartalomszolgáltatót. Az MP3tunes várhatóan december végén nyújtja be beadványait a bírósághoz. Robertson úgy vélte: jövő januárban kerülhet sor az első tárgyalásra és az ítélet kihirdetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bino512 #4
    Hogy lehetnek ennyire hülyék XD ja hogy nem magyarok.. értem már:D
  • Rotyoka #3
    :D
  • juhand #2
    Mikor fogytok ki a fejhallgatós csajok képeiből ?
  • amitakartok #1
    EPIC FAIL még csak nem is súrolja a határt!!!