Berta Sándor

Az Opera a leggyorsabb böngésző?

A norvég cég vezérigazgatója szerint ez egyértelműen így van. A bétaverziók kiadása után alig egy nappal már elérhető volt az Opera legújabb, 10.50-es változata, ami a 10.10-esnél akár hétszer gyorsabb.

Az új böngésző elsősorban a Javascript-motorja és az új grafikai könyvtára miatt különbözőik elődeitől, valamint jóval hatékonyabban használja ki a rendelkezésre álló képernyőfelületet és privát böngészési üzemmódot is kínál. Az új változat esetében volt először megfigyelhető az a gyorsaság, ami a közeljövőben is jellemzi majd a norvég csoport munkáját. A végleges 10.50-es szoftver alig 3 héttel az első bétaverzió kiadása után már meg is jelent. Ennek oka elsősorban az volt, hogy az Opera vezetői nem akarták, hogy a program esetleg kimaradjon a Windows 7 böngészőválasztási funkciójából.

"Az új Opera 10.50-es majdnem az összes sebességtesztben a leggyorsabb volt" - jelentette ki Lars Boilesen, a norvég cég vezérigazgatója. Mindez hatalmas előrelépés, ha azt vesszük figyelembe, hogy az Opera 10.10 a Javascript-teszteken még az utolsó előtti pozíciót tudta csak megszerezni és kizárólag az Internet Explorert tudta megelőzni. A 10.10-es változatnál az új 10.50-es hétszer gyorsabb és a SunSpider-teszteken legyőzte a Safari 4-et, valamint a Chrome 4-et is. A jelentős sebességnövekedés elsősorban a Carakan böngészőmotornak, illetve az alkalmazásának köszönhető. A Vega grafikai könyvtár szintén háromszor gyorsabb feldolgozást tesz lehetővé, mint az Opera 10.10 hasonló megoldása.


A norvég szakemberek a bevált klasszikus menüsort egy menügombbal helyettesítették, így jóval több hely maradhat a képernyőn, például a honlap-előnézeti ablakoknak. A szoftver lehetővé teszi, hogy valaki akár egy ablakban is privát böngészést indítson, anélkül, hogy ehhez be kelljen járnia a korábban megnyitott oldalakat. A Firefox például bezárja a korábbi ablakokat, hogy ha a felhasználó aktiválja a privát böngészés üzemmódot. Az újdonságok közül kiemelendő a Windows 7, a HTML5 és a CSS3 eddiginél jobb támogatása.

"200 millió európai esélyt kap arra, hogy egy új böngészőt keressen magának. Meggyőződésünk, hogy azok, akik kipróbálják az Operát, látni fogják, hogy a mi termékünk jobb a többinél" - jegyezte meg Jon von Tetzchner, a norvég cég társalapítója. Az új Opera 10.50 egyelőre csak a Windows operációs rendszerekre érhető el, de hamarosan letölthetők lesznek a Mac OS X-et, a Linuxot, a FreeBSD-t és a Solarist támogató verziók is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Baldric #118
    Valóban, bocs :)
    Pedig törekszem arra hogy magyarul írjak, de néha nem sikerül.
  • Epikurosz #117
    A holló vájdná ki a nyelved!
    Wide monitor = széles képernyő!
  • [HUN]FaTaL #116
    Akkor lehet hogy a sok build frissítéstől már megadta magát:) Csinálok egy tiszta telepítést majd. :)
  • Baldric #115
    Én sem a képen látható módon használom, de azért megnyugtat, hogy meg van erre is a lehetőségem.
    Én a visual tabs-hoz már nagyon hozzászoktam, és nagyon hasznosnak is találom, főleg ha az ember folyamatosan egy tucatnyi weboldalt használ mondjuk a munkájához, mert akkor elég könnyen beazonosítható bármelyik oldal. A vízszintes méretet meg egyszerűen kevésbé tartom fontosnak mint a függőlegeset, szóval inkább jobb oldalon van nekem a fülsáv. A weboldalak többsége úgy is valahol 800-1000px között van, szóval még egy 1280*1024-es monitoron, jobb oldali fülsávval is mindig látszódik a teljes weboldal, függőlegesen pedig sokat számít 50px is.
  • Penge4 #114
    Nem rossz, de én szeretem látni a címsávot teljes hosszában az egész címmel együtt. Plusz ha a tabok felülre vannak rendezve megspórolok annyit a felső címsorral, mintha oldalt lennének. A Visual Tabs-t pedig azért nem szeretem, mert 1680*1050-en kifér kb 8 oldalra és utána összenyomja ahelyett, hogy a fülsávra vinném az egeret és scrolloznék le-fel. Plusz a másik ami miatt nem szeretem (és remélhetőleg a hardvergyorsítás orvosolja majd), hogy nem frissül folyamatosan a kép, csak mikor teljesen betöltődött (az utolsó elem betöltésének bugja ezt nagyon zavaróvá teszi) meg nem látszanak a beépülők és a JS tartalom sem (Gmail-ben meg ilyesmi).

    [HUN]FaTaL: A hiba nálad van, én be és ki tudom kapcsolni a fősávot és még gombokat is pakolgatni rá, nem fagy a böngésző.
  • [HUN]FaTaL #113
    Csak nekem vagy szarrá az egész ha a fősávot megpróbálom bekapcsolni?:D Brutális nagy bug, remélem 10.51ben javítják.
  • Baldric #112
    Wide monitor használata esetén, én meggondolnám a következő képen illusztrált elrendezést is:
  • Baldric #111
    "ATW-s, Freeweb-es framekre is tudsz megoldást?"
    Sajnos nem tudok, legalábbis a frame megnyitásán kívül.
    Természetesen userjs-t lehetne hozzá írni, de talán ezeken az oldalakon nincs annyi értékes tartalom, hogy érdemes legyen. A weboldalak ezeken sokszor elég csúnyák, néha még javít is az összképen az a fenti fehér sáv :).
  • Penge4 #110
    "Tudok reklámot blokkolni, képet, flasht, szöveges hirdetést, bármit."

    ATW-s, Freeweb-es framekre is tudsz megoldást? Azon kívül, hogy nyissam meg az belső framet és mentsem el könyvjelzőként az oldalt? :)

    "alapból nincs is szöveg a reload, back és egyéb gombok mellett."

    De neki a fősávon vannak ezek, a Firefox stílusú címsor fent-tabok lent elrendezésben. Ez viszont még nem változtat azon, hogy 40%-os ikonméretnél is valóban böszme a gyári skin.
    Nézz meg 1-2 retro 9.2x Opera skint mennyivel vékonyabb és arányosabb volt az elrendezésük. És ami (számomra) talán a legdühítőbb, hogy mostanában ezek az úgynevezett "slim" meg "ultra slim" skinek mindössze Top tab elrendezésre vannak optimalizálva. Tehát ha én wide monitor miatt (+, hogy több férjen ki) oldalra rendezem a füleket, akkor vastagak a fülek, mert definiálás hiányában a gyári skinből emeli be a hiányzó elemeket.
  • [HUN]FaTaL #109
    Nálad át vannak rendezve a dolgok, alapból nincs is szöveg a reload, back és egyéb gombok mellett.