SG.hu·

Érkezőben az Opera 10

Az Opera fejlesztői a megjelenésre kész változat bemutatásával jelezték, hogy nagyon közel járunk a következő verzió hivatalos debütálásához, erre pedig szeptember első napján kerítenek majd sort.

A fejlesztőcsapat által közölt bejegyzésben arról olvashatunk, hogy a Release Candidate megjelenését követően a fontosabb funkciók módosítására már nem számíthatunk, itt (szokás szerint) csak a kiválasztott, kellőképp sürgősnek ítélt javítások érkezhetnek majd az esetlegesen megmaradó hibák foltozására. Lássuk, miben nyújt többet és jobbat az új verzió.

A nyilatkozatok között olyan kijelentéseket találunk, miszerint az Opera 10 a böngésző eddigi történelmének legjobb változata lesz, az újdonságok közül pedig az eddiginél jóval nagyobb sebességet, a lassú internetelérés esetén hasznos Turbo üzemmódot, a webes szabványok jobb és hatékonyabb támogatását, valamint az Opera Mail további tökéletesítését emelik ki. A Release Candidate főleg hibajavításokat tartalmaz, míg maga a böngésző durván 40 százalékkal lesz gyorsabb az Opera 9.6, vagyis az utolsó hivatalos verzió sebességéhez képest - legalábbis a fejlesztők állítása szerint.

Az Opera 10 módosított kezelőfelülettel érkezik, ehhez pedig a korábbinál több mint kétszer gyorsabb Javascript motor, és új webfejlesztői eszközök társulnak. Az Opera Turbo üzemmód használata esetén a weboldalakat egy távoli szerver tömöríti be, így azok gyorsabban eljutnak a lassú elérés végén lévő felhasználókhoz, a webszabványok támogatását pedig jól jelzi a hírhedt Acid3 esetében elért 100%-os eredmény.

A nagy kérdés, hogy az új verzió és az általa nyújtott változások mennyiben hódítják majd meg a felhasználók szívét, akik eddig látványosan távol maradtak a böngészőtől. Hiába van ugyanis a piacon az Opera 1996 óta, részesedése még most is alig éri el az 1,97 százalékot, a növekedési ráta pedig nem mondható éppenséggel észveszejtőnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Penge42009. 09. 05.. 19:01||#155
A Chrome-ot ugye a saját Task managerében nézed (Stat for Nerds), különben nem is lesz több 50 megnyitott tabnál sem, mert minden tab külön processz, amit te látsz az pedig a fõprocessz tabok és pluginek nélkül. A Flash is szépen megzabál 20-30 megát alapjáraton, ezt sem látod a Windows task managerben.

Ha pedig az Opera 280 megát fogyaszt 2 tabnál, akkor vagy valami webkettes OS-t futtatsz mindkét tabon HD videóval, vagy valami nagyon nincs rendbe nálad.
© Sir Ny2009. 09. 05.. 15:42||#154
neked talán ennyit memóriát fogyaszt az opera, de nekem nem 😊
© Sir Ny2009. 09. 05.. 15:41||#153
ezt írtam:
"hogy nem nyilvános, hogy nem tehetem fel az oldalamra az esgés fórummotrot,"

ugye, hogy mindjárt nem jó rá a válaszod? az sgforum-ot nem tehetem föl az oldalamra, mivel nem nyílvános. maximum egy frame-vel beilleszthetem, de ugye akkor is az sg szerverén marad.
© Epikurosz2009. 09. 04.. 22:05||#152
2 megnyitott fül:

Opera 10: 280 MB lefoglalva a memóriából
Google Chrome: 42 MB ........"......................

A számok makacs tények.
© Penge42009. 09. 02.. 21:14||#151
"nem értem egyébként mi bajod az esgés fórummotorral, szerintem az az egyik legjobb"

Szerintem az elõbb elég érthetõen leírta. Gyk.: Nem dinamikus a szélesség, ergo, nem lehet normálisan zoomolni.

"csak az a baj, hogy nem nyilvános"

http://sgforum.hu/
Kicsit puritánabb, mint az eredeti SG, de legalább ingyenes. Vagyis adware, de manapság már majdnem mindenki rendelkezik reklámblokkolóval. 😊

"hiszen miér is osztaná meg bárki is igyen amit csinált..."

Nem tudom, talán valamelyik Open Source közösség tevékeny tagjait, vagy a rengeteg freeware fórummotor fejlesztõit kéne megkérdezni.<#idiota>
© Sir Ny2009. 09. 02.. 19:08||#150
a joomle nem egy fórummotor, hanem egy portál. nem értem egyébként mi bajod az esgés fórummotorral, szerintem az az egyik legjobb. csak az a baj, hogy nem nyilvános, hogy nem tehetem fel az oldalamra az esgés fórummotrot, hiszen miér is osztaná meg bárki is igyen amit csinált...
© Penge42009. 09. 02.. 13:04||#149
Ctrl+F12->Haladó->Tartalom->Oldal tulajdonságai-> innen kellett volna kitörölnöd a Google-val és Adwords-szel kapcsolatos dolgokat.

De a Cookie-kkal szerintem ne szórakozz, mert amit az oldal úgy gondol, hogy el kell fogadnod, azt vagy elfogadod, vagy hibásan mûködik utána az oldal, vagy sehogy.
© Epikurosz2009. 09. 02.. 00:38||#148
végülis töröltem cachet, minden sütit, és sikerült belépni, de úgy, hogy gyorsan rákattintottam alul a Csak HTML nézetre.
© Epikurosz2009. 09. 02.. 00:17||#147
Megette az idegeim ez a kiba..tt Opera. :-(
© Epikurosz2009. 09. 02.. 00:00||#146
Ha még erre jár valaki, van egy kérdésem:

Opera 10-ben elutasítottam egy Google Adwords sütit, és azóta nem tudok belépni a Gmailes fiókomba.

Beírom a nevem, a jelszót, és nem történik semmi, hibaüzit sem ad.

Google Chrome-mal simán be tudok lépni.

Felveetem utána a megbízható helyek közé az adwords.google.com-ot, de nem segít.

Hátha ti....