A hangzatos "Év Internetes Kereskedője Díj" nevű előadáson olyan érzése lehetett az embernek, hogy orránál fogva vezetik, ahol a tudatos szerepcsere rámutatott a rendezvény valódi céljára.

A néhány nappal ezelőtti "Év Internetes Kereskedője Díj" nevezetű műsor - amit sajtótájékoztatónak neveztek - gondolkodásra késztetett, végül a billentyűzet előtt találtam magam. Az eseményre való érkezésemkor még minden szokványosan nézett ki. A külsőségekben egészen a végéig minden maximálisan rendben volt, viszont a mindennapos rutin kellemes sodrásából már a rendezvényről kifelé menet kezdtem kizökkenni, és furcsán érezni magam. Több dolog nem hagyott nyugodni, és a különféle gondolatok emésztetlen masszaként mérgeztek.

De mi is történt? Átadtak egy díjat. Vagyis többet, és ezeknek tematikájában is volt már némi keveredés, de ez még talán elmegy. Eddig elvileg rendben, ahogy a külső forma is tökéletes volt. Sajtómeghívó, kultúrált helyszín (a CIB egyik székházának előadóterme), mosolygó arcok, előadők szépen sorban felkészülve prezentációstul. Azonban Petzné Lamboy Judit, a CIB Bank ügyvezető igazgatójának előadása bizonyosan felocsúdást kellett, hogy okozzon minden független újságíró esetében. Ügyesen össze lett ugyanis mosva az internet kereskedelem és a CIB Bank internetes banking szolgáltatásának fogalma, amiből valahogy az jött ki, hogy a CIB hazánkban ebben a szuperelső, a mentor - igaz, ezt a szót Petzné Lamboy Judit is csak némi zavarral tudta kimondani.

Invenció: ez a szó a további előadások során is alapkővé, szuperszlogenné vált az összes létező érvelésben - ha odatartozott, ha nem. Invenciózus volt a CIB, a pályázók, a zsűri, a technológia, minden. A további megszólalókat nem is érdemes felsorolni, csupán visszagondolva már-már komikus volt, ahogy egy csapat kitüntetéseket ad át egymásnak. Az egész olyan volt, akár egy születésnapi zsúr. A helyzetkomikumot pedig a díjak biztosították: a fődíj egy nagyon értékesnek mondott, "O" alakú ólomkristály dísztárgy volt, a többi pedig lényegében eladatlan hirdetési felület.

Utóbbit a Vatera ajánlotta fel, és egyben lemondott a pálmáról, mivel a korábbi években mindig győzött, így teret engedett másoknak is (ennél jobb reklámot nehéz kitalálni). Igazi csemege volt a szintén a bank által felajánlott nyereményjáték díja, egy (nettó!) 100 ezer forintos internetkártya. A díj átadásának meghitt pillanatáról, az átszellemült átvevőről, kezében a kártyával külön slide-ot láthattunk - már sajnálom hogy nem fotóztam le.


Természetesen mindenki azt csinál amit akar, de a nyilvánosság elé kiállni - az én hagyományos felfogásom szerint - felelősséggel jár. Az internetes kereskedelem ügye pedig fontos kérdés, és egyáltalán nem ártana egy olyan díj, vagy valamilyen fórum, ami ezen a területen rendet rak az emberek fejében. Valami olyan megmérettetés, ami szakmaiság és a díjak vonatkozásában is megfelelő színvonalon van, ami a szakmára és a közönségre is inspiratív hatással lehet. Röviden, aminek van is valami értelme, rangja és a témának megfelelő súlya. Ami nem egy torz klón, egy átlátszó önreklám, ahol a díjkiosztók a főszereplők, a díjazottak pedig a díszlet.

Nem hallottunk ugyanis egyetlen értelmes, vagy legalább informatív tartalmú gondolatot a pályázókról, munkájukról, de még a internetes kereskedelem hátteréről sem. Csupán fél- vagy tőmondatokat arról, mivel is foglalkoznak a zsürizettek. A "szakmai zsűri" talán jelen sem volt, legalábbis nem láttuk őket, tehát részükről egyetlen mondat sem hangzott el a pályázókkal kapcsolatban, nem lettek megindokolva a döntések. Itt a pályázók és a díjazottak nem voltak fontosak, csak a szervezők, ugyanis az ő sikereikkel, terveikkel kapcsolatban viszont rendkívül informáltan távoztunk.

A CIB Bankról tehát megtudtunk minden jót, a többi szervező is természetesen fel lett sorolva, méltatva lett, a szóban forgó díjakról, és a díjazottakról pedig semmi érdemlegeset nem tudtunk meg. Pár perc múlva jegyzetelés közben világossá vált, hogy előadáson vagyunk, kezemet és tollamat immár nem saját akaratom, hanem egy ügyes marketinges irányítja. Ahogy a többieket is, és a potenciális olvasókat is, akik a "rangos" díj átadásáról szóló cikkeket olvasni fogják.

Igen ám, csakhogy komplex problémáról van szó, és ilyenkor szinte lehetetlen objektív véleményt alkotni (sok ilyen eset van manapság). Egy rendszerváltás utáni országban ugyanis bizony sok olyan jelenség van, ami kívánni valót hagy maga után. 20 év - ez soknak tűnik, pedig nagyon kevés. 40 év szocialista ideológia és agymosás után szabályos mentális átalakuláson kellene áthaladnia a társadalomnak, hogy egészségesen tudjon élni egy, a korábbival teljesen ellentétes társadalmi rendszerben. Ennek ugyanis más a kultúrája. A kultúra pedig nem műveltséget jelent, hanem azt, amit a mindennapokban megélünk, beszívunk, és elsősorban kiadunk magunkból. Külsőségekben és belső tartalomban egyaránt.

Persze mondhatnánk, nem nagy dolog egy ilyen esemény, szóra sem érdemes. Talán így van, azonban rávilágít néhány a társadalmunkra lezajló folyamatra, amit fontos végiggondolni. Nem a szervezők a felelősek egy ilyen rendezvény és díj létrejöttéért, és ahogy a legtöbb más, mindennapi esemény kapcsán is, felesleges az egymásramutogatás. A marketing szakon végzett fiatalemberek és menedzserpalánták az iskolában tanultakat szépen elvégezték, a műsor jól sikerült. Igaz hogy becsapva érzem magam, de a tisztességet nem iskolában, hanem elsősorban otthon tanulja meg az ember, ott szívja magába. Ha ez megvan, már össze lehet kombinálni az iskolában tanultakkal - bár a marketing szakma nem mindig erről szól. Ha nincs tisztesség, akkor nincs mit összekombinálni sem, marad a marketing önmagában.

Felelős szerintem nincs, csupán egy kis ország, ahol egy ilyen olcsó önreklámot el lehet még adni, ugyanis egy egészségesebb társadalom eleve kidobja magából az ilyesmit. Fontos lenne azonban felismernünk az ilyen helyzeteket, hogy a jövőben ne egy öntörvényű szubkultúra kialakulásának irányába haladjunk, hanem a közmentalitás nyitott és rutinos legyen. A külsőségek mögé ugyanis be kell látni annak érdekében, hogy meg is értsük, hogy valójában mi is az, amit más kultúrából átveszünk. Hogy képesek legyünk tanulni, fejlődni, és nem utolsó sorban, hogy az ilyen felháborító események csak rossz emlékek maradjanak.