Gyurkity Péter

Minden hatodik netező válaszol a spam levelekre

Megvan a válasz arra a kérdésre, hogy miért éri meg a spamküldők számára tevékenységük folytatása. A tengerentúlon például meglehetősen sokan válaszolnak a könnyen azonosítható spam üzenetekre.

A Messaging Anti-Abuse Working Group által összeállított felmérésben mintegy 800 amerikai és kanadai internetezőt kérdeztek meg, illetve hívtak meg egy rövid tesztelésre. Ennek során kiderült, hogy minden hatodik válaszadó rendszeresen megnyitja a könnyen beazonosítható kéretlen elektronikus leveleket, azok hivatkozásai pedig túlzottan csábítóak számukra.

A fenti eredmény már csak azért is érdekes, mert a résztvevők nagy többsége, mintegy kétharmada, gondolja magát kicsit vagy nagyon is tapasztaltnak az internetes biztonság terén. Ehhez képest alig egyharmaduk igyekszik elkerülni saját email címének közlését a nyilvános oldalakon, ami pedig egy igen könnyű kiindulópont a spamküldők, valamint az ilyen címeket értekesítő személyek és csoportok számára. A "tapasztalt" réteg kétharmada vélte úgy, hogy a küldő neve alapján be tudja azonosítani a spam leveleket, 22 százalék a vizuális jellemzőkből következtet erre, míg alig 3 százalék ellenőrzi a küldési dátumot, ami pedig szintén hasznos lehet.

Akik rákattintottak a felmérésben használt kéretlen levelek hivatkozásaira, 17 százalékban úgy nyilatkoztak, hogy ez hiba volt a részükről, 12 százalék ismerte be, hogy a téma érdekesnek bizonyult számukra, 13 százalék nem tudott magyarázatot adni tettére, 6 százalék pedig "kíváncsi volt arra, hogy mi történik ekkor". A magát tapasztaltnak beállító felhasználók 12 százaléka megtekintette a kéretlen üzenetekbe ágyazott képeket, ami olykor önmagában elegendő a sikeres fertőzéshez, ehhez képest csak 11 százalék ismerte egyáltalán el, hogy tapasztalatlan ezen a téren. A válaszadók 14 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy őket soha nem fertőzhetné meg semmilyen vírus.

A felmérés egyértelműen arra világít rá, hogy sokan hiszik magukat (tévesen) profinak a biztonsági kérdésekben, illetve meglepően nagy azok aránya, akik bedőlnek a csábító, ám könnyen beazonosítható üzeneteknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #36
    Na ez a rossz hozáállás. Ma már minden netre kimenő windozos gépre illik felrakni egy naponta frissülő vírusírtót. Na persze nem nortont mert az tényleg lassitja a gépet.
  • Sir Ny #35
    "Ehhez mondjuk elég lenne annyira érteni hozzá, hogy a frissítéseket felrakja az xp-hez és van tűzfala+vírusírtója (friss)."
    nincs se tűzfalam, se vírusírtóm. ha úgygondolom, hogy vírusos (lassú), akkor maximum újrarakom, becslésem szerint a tűzfal-vírusírtó jobban lassít, mint amennyi időbe telik újrarakni.
  • Sir Ny #34
    "Egy okot mondj amiért egy tapasztalt felhasználó szeretné ha ország-világ megismerné az email címét?"
    ez nemértem, miért gáz. akkor a felmérés szerint én übertapasztalt vagyok, mivel nincs ímélcímem (ha regizni kell, csinálok egy egyszerhasználatosaz)
  • B0nFire #33
    A spammereket meg lehet érteni. Ha csak 1% ugrik be, már az is jelentős bevétel lehet. Főleg, hogy általában az emberre akarnak sózni valamit, vagy el akarnak lopni tőle valamilyen adatot. Üzlet. Pénz van benne.

    A demokráciában meg az a csodálatos, hogy mindenki úgy lehet hülye, amennyire csak akarja, és úgy teszi tönkre a gépét, ahogy neki tetszik; többek között ebből élnek meg a hardvergyártók, és a pc-szaküzletek, szervizek.

    A baj ott kezdődik, amikor valaki a zombi gépével kárt okoz a másik ember gépében. Ilyenkor már nem szeressük a dolgot.
  • AndRobid #32
    Abba bele se gondoltak milyen lehet a spammerek lelki világa? Azt még meg is értem, ki viagrát, meg rolexet kínál, mert az pénzért megy. De ezek a hülye továbbküldözgetősek... Mondjuk azoknak is meg kéne vizsgálni a lelki világát kik továbbküldik...
  • chuky123 #31
    Sajnos ezek miatt élnek és virulnak botnet hálók az ilyen 1 bites userek miatt.
  • MrPrise #30
    Nem. Legalábbis biztos, hogy olyan szinten amilyen szinten tapasztaltnak kellene lenniük ahhoz, hogy én azt mondjam rájuk, hogy tényleg tapasztaltak.
    Ha feltételezzük, hogy a felmérés reprezentatív volt, azaz elhisszük, hogy Amerikában 8 netezőből mondjuk 5 tényleg ért valamennyire a netes biztonsághoz, akkor nem lenne ennyi fertőzött gép a neten és nem lenne ennyi zombi gép.
    Ehhez mondjuk elég lenne annyira érteni hozzá, hogy a frissítéseket felrakja az xp-hez és van tűzfala+vírusírtója (friss). Ehhez szerintem nem kell komoly szakértelem.
    Egyébként pedig elég olvasni a cikket:
    "Ehhez képest alig egyharmaduk igyekszik elkerülni saját email címének közlését a nyilvános oldalakon."
    Egy okot mondj amiért egy tapasztalt felhasználó szeretné ha ország-világ megismerné az email címét?
    Ez imho elég alapvető dolog. Nem mintha garantálná, hogy nem kapsz spamet, de azért minek könnyítsük meg a dolgukat?
  • Sir Ny #29
    arra esetleg nem gondolsz, hogy tényleg tapasztaltak?
  • Sir Ny #28
    hogyha javascript van benne onklick paranccsal. továbbá a megnyitott oldalon a referrer nem látszik.
  • Zoleeca #27
    "Jobb gomb->Hivatkozás címének másolása->Ctrl+T->Ctrl+V. Még akkor is így teszek, ha megbízom a küldőben."

    Tehát tulajdonképpen nem a klasszikus értelemben rákattintasz, hanem kimásolod a liket és azt nyitod meg? Ez miben különbözik attól hogy csak úgy simán rákattintasz???