Berta Sándor

Elérhető a Hunch

Lezárult a Hunch (Intuíció) nevű portál bétatesztelési szakasza. Az oldal komoly segítséget nyújthat a felhasználóknak abban, hogy választ kaphassanak az őket foglalkoztató kérdésekre.

A Hunch megálmodója Caterina Fake, a Flickr társalapítója. A nő 2002-ben férjével, Stewart Butterfielddel közösen hozta létre a kanadai Ludicorp céget, amelyből aztán a Flickr kinőtte magát. 2005 márciusában a Ludicorpot 35 millió dollárért eladták a Yahoonak. Ezután Fake és Butterfield is az óriáscég munkatársa lett, de tavaly év közepén elhagyták a vállalatot. Fake ezután három ismerősével (Tom Pinckney és Matt Gattis, MIT; valamint Chris Dixon, Harvard Egyetem) lerakta a Hunch alapjait.


"A Hunch segíthet az embereknek választ találni az általuk feltett kérdésekre. Minél gyakrabban vagy többször használják a szolgáltatást, annál jobb és pontosabb válaszokat kaphatnak. A honlap fokozatosan megismeri az egyes látogatókat és így képes személyre szabott válaszokat adni a kérdéseikre. A portált szponzorált linkekből finanszírozzuk majd, ez a megoldás már a keresőknél is bevált. Nem foglalkozunk a felhasználói adatok el- vagy továbbadásával. A Hunch csak akkor működhet jól, hogy ha az emberek megbíznak bennünk" - közölte a szakember.

Fake elmondta, hogy leszűrték a bétatesztelési szakasz tapasztalatait. A legfontosabb, hogy a Hunch eleinte túl nagy mértékben támaszkodott az amerikai piacra, holott a látogatók 25 százaléka európai volt. Nagyon örültek annak, hogy egy olasz internetező a program segítségével próbált választ találni az olasz egyetemekkel kapcsolatos felvetéseire. Ugyanez volt a helyzet egy amszterdami múzeumokról érdeklődő holland fiatalember esetében is. A tapasztalatok alapján javítottak a témakategóriákon, de igyekeznek folyamatosan jobbá tenni az oldalt. Létrehoztak például egy rendszert, amely világosan megmutatja, hogy mennyire elégedettek a felhasználók a kapott válaszokkal.


A szakember szerint a Hunch azért lehet sikeres, mert nagyon különbözik a Yahoo Answerstől és a Google Answerstől. Az új szolgáltatás a folyamat közben végig segíti a látogatókat és személyre szabott válaszokat ad a kérdéseikre. Egy másik különbség, hogy bárki megadhat egy új témát és a bejegyzésekből később mások is profitálhatnak. Egyúttal minden válasz automatikusan javít a Hunch rendszerén, pontosabbá teszi azt.

"A mostani helyzet kiválóan alkalmas egy új cég alapítására. A krízis ugyanis kreatívvá tesz. Minél kevesebb a pénzed, annál jobb dolgok jutnak az eszedbe" - tért ki a gazdasági világválságra a Flickr társalapítója, aki a Creative Commons program vezetői között is megtalálható. Bár a honlapot sokan kétkedve fogadták, a regisztrált bétatesztelők száma már öt nap után elérte a 30 000-et és ők máris válaszoltak 1,5 millió kérdésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #16
    Megható...újabb lépés az önállóság felé...már ami a programokat illeti..
    Világ agyhalottai egyesüljetek!
  • Ferrer #15
    Rá kell kattintani arra, hogy give me the hunch.
  • djw #14
    feltettem egy kérdést... a válasz pedig egy kérdés volt... öööö...?
  • passatgt #13
    ez inkább arra való, ha nem tudsz dönteni valamiről, akkor felraksz egy kérdést, pl milyen kocsit vegyek...

    azt nem tudod eldönteni, hogy mi madonna száma:)
  • B0nFire #12
    Én ezt kurvára nem vágom, hogy mi akar ez lenni! Megkérdeztem tőle, hogy What is Madonna private phone number?, erre egy csomó hülyeséget hajigált elém, hogy mi a szerencseszámom, meg efféléket! Előbb meg megkérdi, hogy kül- belvárosi patkány vagyok-e... Azt hittem, én kérdezhetek.
  • torcipepe #11
    na az én angoltudásomon kiverte a biztosítékot az oldal
  • Darth Sith #10
    Tettem egy próbát. Nekem csalódás ez az oldal. Aszittem komolyabb dolgokra is tud válaszolni, de olyan kérdésekre ad választ, amit fél perc google-özéssel is bármikor megkapok. Ez az oldal max a lusta 1bites júzereknek jó.
  • Lost Lont #9
    "Az oldal komoly segítséget nyújthat a felhasználóknak abban, hogy választ kaphassanak az őket foglalkoztató kérdésekre." Kicsit félreérthettem, mert itt rögtön olyan kérdés ugrott be nekem, pl. hogy "van isten?", de ehhez képest a képen az első példa, hogy "milyen videókamerát vegyek?" tisztázta a helyzetet. :D
  • teddybear #8
    Piszok sok potenciális felhasználója van az már biztos! De még mennyi ember képtelen akár a legegyszerűbb logikai lépést megtenni!

    Viszont ezek többsége értelmes kérdést sem tud megfogalmazni...
  • AnarchoiD #7
    Ilyen nevvel hogy FAKE szerintem elbujdoshatna az a no ;)