Gyurkity Péter

Rövid ideig tartott a Microsoft Bing sikere

A szoftvercég új keresője a megjelenést követően rögtön megelőzte a Yahoo megoldását, ezzel pedig megvalósította a Microsoft által kitűzött célt - az ideális állapot azonban csak pár napig tartott.

Az első beszámolók kiemelték, hogy a kissé furcsának ható névvel megjelent Bing új megoldást valósít meg az internetes keresők szegmensében, amely leginkább a Wolfram Alpha-hoz hasonlítható. Kétségtelen, hogy a Microsoft kitett magáért, továbbra is arra koncentrálva, hogy megszerezze az olyannyira áhított második helyet - ennek elérését néhány éven belül jósolják, ám a vezetés, még ha csak egy rövid időre is, de már belekóstolhatott az érzésbe.

A StatCounter Global Stats adatai szerint ugyanis június első hetében, vagyis közvetlenül a megjelenést követő napokban, a Bing máris megelőzte az eddig a második helyet tartó Yahoo keresőjét, jóllehet ez a Live Search portál számára mindeddig elérhetetlennek bizonyult. Erre sokan felkapták a fejüket, mások pedig gyorsan megjegyezték, hogy valószínűleg a megjelenés miatti érdeklődésről, pontosabban annak rövid ideig tartó fellángolásáról van szó (vagy arról, hogy milyen könnyen lehet pornót keresni az új platformmal, amit azonban azóta javítottak). Jóslatuk beigazolódott, a Bing ugyanis gyorsan visszaesett a harmadik helyre, ezzel pedig visszaállt az eredeti állapot.

A második hely megszerzése azért is fontos, mert a Microsoft ezt eredetileg a Yahoo felvásárlása révén szerette volna elérni. A mintegy 40 milliárd dollárt felemésztő üzlet kútba esése helyett ezt most jóval gyorsabban és olcsóbban megvalósították, és bár a siker rövid életűnek bizonyult, a lehetőség mindenképpen megvan annak megismétlésére. Ez pedig nyilván dollármilliókat jelentene számukra, valamint a Google eddig kikezdhetetlen fölényének csökkentését - a keresőcég globálisan továbbra is 80 százalékos részesedés körül mozog, ez az Egyesült Államokban is 70 százalék feletti.

Meglátjuk, hogy a Bing hogyan szerepel majd a piacon - az elemzők jó része szerint a Microsoft ezúttal jó lóra tett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rodman6 #20
    Nem hinném hogy utóléri a google-t, mert már mindenki azt szokta meg. A kezdeti siker csak a kíváncsiskodóknak köszönhető szerintem, ráadásul a google találja meg azokat, amiket valóban keresek, a bing egyenlőre csak minden más hülyeséget talál. Lehet hogy idővel javul a helyzet, de 99%-ban eddig is megtaláltam a keresett dolgokat. A maradék 1%-ot szerintem Binggel sem találom majd meg.
  • turul16 #19
    Lehet mar gondoltak ilyesmire sunyi modon ?
    Valami atallitja winen az FF alap keresolyet bing-re
  • endyxx #18
    Most kipróbáltam, és bejött :)
  • Narxis #17
    Inkább azt mondanám, hogy az internetben egyre több a pénz, ezért találja meg elsők között a fizetett hirdetéseket. Ez lesz a sorsa minden keresőnek amelyik eléri az első helyet, legyen az akár a Yahoo vagy a Bing. Nagy üzlet ez, nem véletlen próbálkozik MS már hosszú évek óta.
  • B0nFire #16
    Butának lehet, hogy butább, de ezt csak akkor mondhatod, ha a létező összes találatot, amit kidobott egyesével végignézted. Előbb nem, mivel nincs rálátásod az egészre. Próbáld ki a "download music" kifejezést. 184 000 000 találatot dob. Tessék végignézni mindet! Aki ennyiből sem tud választani, az írjon magának saját keresőt, mert neki sem a bing, sem a livesearch sem a yahoo nem lesz megfelelő.

    Kezicsókolom!
  • Sir Quno Jedi #15
    Vagy csak te vagy laikus fiam.
  • Eloldeszka #14
    Érdekes, másnak ez megy, neked nem? Lehet rossz szakmát választottál.
  • bakagaijin #13
    No, azért ahhoz hogy az Opera elterjedjen ahhoz előbb ingyenessé kellett tenniök, az pedig teljesen csak valahol a 7-8.akármi környékén történt meg (5.0-tól kezdve volt reklámcsíkos változat). Netcápából volt fizetős, de legalább létezett ingyenes változat, ők a (web és certificate)szerverekből akartak megélni, de aztán végül máshogy alakult :). Egyébként a Mozilla.org is a Netscape-ből született, az AOL-TimeWarner (Netscape tulajdonosa akkori nevén) alapította. És nem is az FF volt az első név amin megjelent a közösségi fejlesztésű böngésző, volt Phoenix, Mozilla is. Vele párhuzamosan íródott a Galeon (emlékeim szerint az első igazán komoly borzer) meg jóég tudja még mi.
  • Sir Quno Jedi #12
    Valóban, és próbáljátok csak meg optimalizálni (vagy akár csak használhatóra írni) az oldalaitokat mindegyik szarságra, amelyiket valmelyik idióta gyártó kiböfög. A netnek szabványokra "kéne" épülnie, amiket persze senki sem tart be.
  • Griphons #11
    Nanana! Azért volt élet a firefox előtt is ie nélkül! Esetleg emlékezz vissza a Netscape-re. Erősebb alternatívája volt az iexplorernek mint most a firefox, és az operát is lényegesen hamarabb kezdték fejleszteni mint a firefoxot. (Amúgy ff párti vagyok, de a tény az tény)
    De ez a "legyen 2-3 böngésző és 1 kereső" egy irdatlan nagy baromság. Akkor fejlődik egy technológia igazán, ha van konkurenciája. Próbálják csak lepipálni egymást, versengjenek csak a kegyeinkért ;)