SG.hu·

Az Asus lenne a harmadik legnagyobb laptopgyártó

Igencsak komoly terveket dédelget az Eee PC-vel a netbook készülékek szegmensét megteremtő gyártó: három év alatt az ötödikről a harmadik helyre lépnének előre, amelyben az USA és Kína kapná a főszerepet.

A Reuters a cég vezérigazgatójával készített interjút a napokban a főhadiszálláson, ebből pedig most megtudhatjuk, hogy pontosan mivel is szeretnék elérni saját forgalmuk megduplázását. Erre lenne ugyanis szükség annak érdekében, hogy 2011 végére a jelenlegi ötödikről a harmadik helyre lépjenek előre a mobil számítógépeket gyártó vállalatok ranglistáján.

Az Asus ezekben a napokban a teljes mobilpécé piac 5 százalékát birtokolja, ezt szeretnék három év alatt 10 százalékra feltornászni, hogy megkaparintsák a dobogó legalsó fokát - a cégen belül ezt a három-három stratégiának nevezik. Az év vége előtt 5 új, az Intel ultra-alacsony fogyasztású chipjeire épülő laptopot dobnak majd piacra, a jövőt illetően pedig arra számítanak, hogy a lassabb és olcsóbb készülékek továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek majd. Arra nem számítanak, hogy az első két helyet birtokló Acer és Hewlett-Packard legyőzhető ellenfél lenne, ám közvetlenül mögöttük foglalnának helyet.

Méreteinél fogva természetesen Kína lesz az egyik legfontosabb piac, itt pedig a következő évben az ötödikről a második helyre lépnének előre. Az Acerrel együtt szerepelnek azon a listán, amely engedélyezi a laptopok árusítását számukra a szárazföldön, így a forgalom miatt nem kell aggódniuk. Az Eee PC család különösen az Egyesült Államokban bizonyult népszerűnek (ezzel gyakorlatilag szembementek az olcsó netbook megoldások ötletével előálló OLPC eredeti elképzelésével), ám Európa meglehetősen egysíkúnak mutatkozik, itt nincs szó ugyanolyan növekedésről, mint a tengerentúlon, ahol a korábbi éves forgalmat bonyolítják le minden hónapban.

Az átszervezés és az új belső szabályok értelmében 2010-től a a teljesítmény tekintetében két egymást követő évben is a legrosszabb 5 százalékban helyet foglaló alkalmazottakat a jövőben elküldik majd, az elsődleges szempont pedig a nyereségesség megtartása lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© A12748152009. 05. 28.. 22:13||#19
Magyarországon átlagban 10%-os elterjedsége (ez nem bukás, tudod az 1%-os Linux az bukás, azért nem Linuxod-ot írtam, mert nagyon jól párszor demonstráltad a Haxort XP-det)
Europai átlag (Oroszország is): ~32%-os Elterjedség
az USA-ban is kb. enyí
Világ átlag: ~25%, ez nem bukás, XP 6 év alatt küzdötte fel magát nagy nehezen, fõleg a Win2k/ME/9x-ek supportjának a a megszüntetése, valamint a Vista késése és az XP R2 (Server 2003 kliens verziója) elmaradása.
© Kecske22009. 05. 28.. 19:57||#18
kicsit túlspirázzátok ezt az blúr-OFF dolgot nemde ?
© Kecske22009. 05. 28.. 19:45||#17
Milyen érdekes hogy e sok "rettentõen hasznos" fícsör ellenére is
MAGYARORSZÁGON MEGBUKOTT A WINDOWS VISTA.

http://index.hu/tech/szoftver/magyr090126/

http://sg.hu/cikkek/49472/a_microsoft_elismerte_a_vista_sebezhetoseget/
© A12748152009. 05. 28.. 18:49||#16
Ezt a mondatot én így értelmezem: "A box blur is an image filter in which each pixel in the resulting image has a value equal to the average value of its neighboring pixels in the input image.", hogy csak a pixel szomszédainak az átlaga. Magyarán az aktuális pixelt kihagyjuk. forrás
© AranyKéz2009. 05. 28.. 16:34||#15
Nem tudom honnan nézed ezeket a diszkrét kerneleket, de inkább keress jobb leírásokat. Például amibõl én megértettem a folytonos és a diszkrét (1D) kernelek közötti összefüggést:
Filters For Common Resampling Tasks

Két leggyakrabban használt csoportja a folytonos szûrõknek az átméretezéshez használt, valamint az elmosásra használt szûrõk. Elõbbi csoportba tartoznak például a box / rectangular, linear / triangular / tent, hermite, bell, (bi)cubic, lanczos, sinc szûrõk. Utóbbiba például a gauss / gaussian szûrõ. A legszembetûnõbb különbség a két csoport között abból adódik, hogy az átméretezéshez használt szûrõk 1:1 arányú mintavételezés esetén visszaadják az eredeti képet (f(1) = 1.0, és minden egész k nem 1-re f(k) = 0.0), míg az elmosásra használt szûrõk módosítják azt.

Például nézzük meg a lineáris kernelt:
f(x) = 1.0 - |x| ha |x| <= 1.0
0.0 ha |x| > 1.0

1:1 arányú mintavételezésével kapott diszkrét kernele:
...
f(-2) = 0.0
f(-1) = 0.0
f(+0) = 1.0
f(+1) = 0.0
f(+2) = 0.0
...
Vagyis az annak megfelelõ 1D szûrõ az <1>, separable 2D szûrõ meg egy 1x1-es mátrix, <1>. Ez valóban, semmit nem csinál a képpel.

Viszont ha nem 1:1 arányú, hanem mondjuk 1:2 arányú mintavételezést használunk:
...
f(-1.5) = 0.0
f(-1.0) = 0.0
f(-0.5) = 0.5
f(+0.0) = 1.0
f(+0.5) = 0.5
f(+1.0) = 0.0
f(+1.5) = 0.0
...
Vagyis a megfelelõ (normalizált) 1D szûrõ a <0.25, 0.5, 0.25>, separable 2D szûrõ meg egy 3x3-as mátrix (ugyancsak normalizált):
<1/16 1/8 1/16>
<1/8 1/4 1/8 >
<1/16 1/8 1/16>
Ezt általában a képméret felezésére szokták használni (az arány ugyebár 1:2), de teljesen nyugodtan lehet a kép átméretezés nélküli elmosására is használni.

Az általad is beírt
<1/9 1/9 1/9>
<1/9 1/9 1/9>
<1/9 1/9 1/9>
kernel az bizony a box kernel 3x3-as diszkrét verziója. Ilyen és hasonló kerneleket gyakran alkalmaznak egyszerûségük miatt, de elég pocsékul szûrik le a magas frekvenciákat, tiszta cikkcakk lesz tõlük a kép.
© A12748152009. 05. 28.. 15:14||#14
Attól még, hogy shift meg összead még nem lesz anyíval gyorsabb sajnos, hogy versenyre száljon egy trükközésnélkül float-tal számoló GPU-val.

Mondjuk a Box filtert igazából átvettem itt az sg-én valakitõl. De jogos. Utána nézve ez egy box filter kernel:
0.125 0.125 0.125
0.125 0.000 0.125
0.125 0.125 0.125

Köszi, hogy szóltál. A hálám üldözni fog. <#worship>
© AranyKéz2009. 05. 28.. 14:11||#13
Egy rakat FIR szûrõt lehet közelíteni nulla, vagy minimális számú szorzással, pusztán shifttel és összeadással egész számokon. Lookup táblákat is lehet szorzás helyett használni. Van még ezerféle trükk amivel gyorsítani lehet.

Egyébként meg nem boxnak hívják, hanem separable filternek (vagy separable 2D filter), a box az a box filternek a neve, aminek a kernele f(x) := 1 ha |x| <= 1, 0 különben.
© A12748152009. 05. 27.. 23:21||#12
Köszi, de nem kell, mivel pontosan tudom, egy Server 2003 feltuningolva a következõkkel, valamint jó néhány rész teljesen újraírva:

Superfetch, DX9Ex, DX10, DX10.1, WDDM, GPU multi-threading, GPU thread priority, Video memory virtualisation, Videomemory protection, Protected Process, UAC, Aero Glass, DWM, .Net 2.0, .Net 3.x, multi-core optimalization, Indexing, WASAPI/WaveRT(/OpenAL), ASLR, Component based install, imageX/WIM, Hypervisor, Kernel Patch Protecion, Patch Guard, Dynamic Kernel Space, ReadyBoot, ReadyBoost, ReadyDrive, WMP11, Windows Photo Galery, Movie Maker HD, DVD maker, új feladat ütemezõ, Subsystem for Unix-based Applications, NFS, IIS7/6 (Web + FTP), Instant Search, Virtual Folder, File System/Regitry virtualisation, Volume Shadow Copy, Complet PC Backup, NTFS6.0, Common Log File System, Transacted-NTFS, Kernel Transacion Manager, Transacted Regitry, IO scheduling, priority IO, IO Canceling, File System Hot fixing, SMB 2.0, Media Class Scheduling, Windows Defender, új jobb ISA Server alapú tûzfal, új boot eljárás, EFI, Restart Manager, hibrid alvás, új Explorer, új IE, új Media Center, FPO, DEP, memória prioritások, késletett szolgáltatás idítás, új Defrag, jobb energia takarékosság (processzor és GPU orajel kontrol, energia profiltól függõ határok között), Sidebar, szolgáltatás izoláció, protected desktop, Session 0 isolation, Service Hardening, Bitlocker, MIC, Lightweight LPC, Usermode Driver Framework, stb.
© Miss Popolina2009. 05. 27.. 22:45||#11

http://escortgirls.uw.hu/t/what_the_hell_is_windows_vista.swf
© A12748152009. 05. 27.. 21:07||#10
"Windows XP-n és akár egy Pentium II - 233-as gépen, 64 mega (!) rammal, 3D gyorsítókártya NÉLKÜL"

Bocsi, de egy Box fileterkbe szétszedett 5x5-ös Gauss blur-tõl széllyel, hal egy 2GHz-es Core2 is, pontosabban 30FPS felé nem fog soha sem menni. Míg egy PS2.0-val elltátott ATI Radeon 9600/FX5600 200FPS+-szal fogja vinni a 9x9-es Gausst is.