Gyurkity Péter

Először vezetnek a noteszgépek az eladásoknál

A harmadik negyedévben a személyi számítógépek eddigi történetében első alkalommal adtak el világszerte több mobil PC-t, mint asztali konfigurációt. Előbbi szegmens gyorsan bővül, míg utóbbi stagnál.

Az iSuppli közzétette a harmadik negyedéves piaci eredményeket összefoglaló elemzését, ebből pedig kiderül, hogy globális szinten fontos eseményre került sor. A három hónapos időszak alatt most először talált gazdára több noteszgép, ezzel pedig a mobil szegmens darabszámban is megelőzte az asztali számítógépek eredményét.

Ez úgy történhetett meg, hogy míg a mobil számítógépek eredménye 40 százalékkal javult (világszerte összesen mintegy 38,6 millió készüléket adtak el a gyártók), addig az asztali szegmens 1,3 százalékkal visszaesett, ami 38,5 millió konfigurációt jelentett. A különbség tehát alig mérhető, ám a trend jól kivehető, és a jövőben mindez nyilván folytatódni fog. A harmadik negyedévben tehát összesen 79 millió asztali és mobil PC talált gazdára, ami több mint 15 százalékos javulást jelent - az iSuppli korábban 12 százalékos növekedésre számított az egy évvel korábbi, hasonló időszakhoz képest.

A PC-gyártók között egyébként továbbra is a HP vezet, amely csaknem 15 millió példányban értékesítette megoldásait, ezzel pedig a teljes piac 18,8 százalékát uralja. A második helyen a Dell végzett, 11 millió példánnyal és 13,9 százalékos részesedéssel, ám a harmadik helyen erősen kapaszkodik az Acer, amely a legnagyobb meglepetést szolgáltatta a piackutatóknak. Utóbbi cég ugyanis 9,7 millió készüléket adott el (ebből több mint 3 millió netbook megoldás volt), így piaci súlyuk 12,2 százalékra ugrott. A negyedik a Lenovo lett 7,5 százalékkal, az első öt listáját pedig a Toshiba zárja 4,6 százalékos részesedéssel.

A fenti eredmények láttán az iSuppli most újraértékeli a 2008-as évről alkotott eddigi képét - jövőre pedig nyilván még nagyobb népszerűségre tesznek majd szert a noteszgépek és netbookok, ami alaposan átrajzolhatja a személyi számítógépek birodalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yoshimitsu #8
    Szerintem másról szól az asztali gép mint a notebook. Részemről nekem van ez is az is. És valahogy még is mindkettőt ugyan annyira használom. Az egyik azért jó mert magammal tudom cipelni, a másik mert olcsóbban bővíthető, jobban lehet játszani rajta. (Nagyobb a monitor, stb.)

    Hülyeség ilyeneket beírni, hogy: "kell a francnak asztali PC." vagy "Le az asztali gépekkel!"
  • Rincewind #7
    Helyes, kell a francnak asztali PC.
  • MuldR #6
    Egy masik oldalon irtak, hogy mobil processzorbol tobb ment el mint asztalibol.
  • smv #5
    Arról nem is beszélve, hogy egyre többen konzolon játszanak, miközben a notebookok egyre olcsóbbak és ráadásul sokkal kényelmesebbek is. Teljesítményben pedig a játékon kívül megfizethető áron átlag júzer igényeit is kielégítik. Nekem is notebook van, egyszerűen csak azért mert kényelmes.
  • kjhkmn #4
    Biztos pontosabb lenne, ha tényleg az eladott processzorok számát hasonlítanák össze, de szerintem nem lenne olyan nagy a különbség... Főleg, ha ezt vesszük, hogy egyre inkább nem akarnak "építeni" otthon gépet, mert inkább a gyárilag összerakott a "jó" azt úgyis "szakemberek" rakták össze. PC-t, csak az épít aki ért hozzá, vagy játszani akar... szerintem.
    Mert ha nem értesz hozzá, akkor kínosan érzed magad a boltban, hogy most miből mennyi kell, meg kompatibilis-e ez azzal,(sok embernek még az oprendszer telepítése is gond) de ha gyárit veszel, akkor ott csak azt kell nézni, hogy mennyibe kerül.
  • Narxis #3
    Le az asztali gépekkel!
  • Ferrer #2
    Jól teszik.. Kinek van még szüksége traktorokra?
  • Kaadi #1
    lehetséges mérési hiba: nem számolják az alkatrészekből összerakott asztali gépeket (mert ugye sokan vannak, akik nem elégednek meg a gyári konfigokkal és maguk rakják össze a fekete dobozt).

    meg kellene nézni az eladott processzorok számát: asztali vs. mobil verziók.