Gyurkity Péter

Android-netbookok érkezhetnek még idén

A HP megerősítette, hogy valóban felmerült a Google - eredetileg mobiltelefonokra szánt - operációs rendszerének felhasználása, mégpedig saját netbook készülékeik kapcsán.

A cég április első napján válaszolt a sajtó megkeresésére, ez azonban egyáltalán nem tréfa - valóban foglalkoznak a szoftver alkalmazásának gondolatával. Amennyiben döntésre jutnak a kérdésben, egy új platform jelenhet meg a netbook szegmensben, amely egyszerűsége és sebessége révén hamar nagy népszerűségre tehet majd szert, már amennyiben a felhasználók is megbarátkoznak vele.

A netbook készülékekben érdekelt gyártók számára ugyanis jelenleg nagy gondot jelent, hogy a Linux operációs rendszerrel ellátott példányokat jóval gyakrabban viszik vissza a vásárlók, akik a Windows platformhoz és a viszonylag homogén piachoz szoktak. Kevesen hajlandók valami újat tanulni, ennek ráadásul értelmét sem látják, hiszen Windows alatt szinte minden elérhető - miért is kellene akkor kipróbálni valami mást? A gyártóknak nyilván egyértelmű előnyt jelent az alternatív platform ingyenessége, hiszen így még az alacsonyabb árak mellett is nagyobb profitra tehetnek szert, ám mindez hiába, ha a felhasználók nem vevők a megoldásra.

Éppen ezért jöhet jól az Android, amely ugyan szintén Linux alapokra épül, ám mivel elsősorban mobiltelefonokra szánták, a kezelhetőséggel és a kényelemmel nyilván kevesebb gond lenne. A nagy kérdés, hogy maga a szoftver mennyire áll készen egy ilyen lépésre, erről ugyanis még az elemzők véleménye is megoszlik. Egyesek úgy vélik, hogy még a telefonokon is félkésznek hat a grafikus felület, a platform pedig túl fiatal ahhoz, hogy a közeljövőben valami érdemlegeset lehessen kihozni belőle a számítógépek terén.

A HP a maga részéről annyit ismert el, hogy néhány mérnökük foglalkozik a kérdéssel, ám végleges döntés még nem született arról, hogy saját netbook készülékeiken helyet kap majd-e az Android.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pixx #7
    A HP két éve a saját operációs rendszerén dolgozik, ami linux alapú de még várat magára, mert előbb látni akarjak a win7-et, hogy mit is tud valójában a piacon...
  • kvp #6
    "mivel hogy ez is csak egy linux disztribúció lesz, ahogy elnézem"

    Az android egy linux kernelre es egyeb nyilt forraskodu programokra irt hibird c es java alapu grafikus felulet es programcsomag. Az alkalmazasok java alapuak, de nem a szabvany stack alapu java vm-re epulnek, hanem a google altal valasztott regiszteres virtualis gepre, ami sokkal gyorsabb. Ez egyfajta hibrid java os, egy hibrid kliens-szerver gui-val, ami anno pl. az amigaos-re volt jellemzo.
  • hottold #5
    Úgy is mondhatnám, hogy nem fogok Androidot telepíteni a google két szép szeméért, hanem csak akkor, ha kipróbáltam és tetszik, de előtte a biztos, hogy egy-két nekem már bevállt linuxot (pl.: knoppix-t) fogok telepíteni.
  • hottold #4
    még nem láttam ezt az androidot, és szorítok neki, DE....

    az az általános tanulság egy új disztrónál (mivel hogy ez is csak egy linux disztribúció lesz, ahogy elnézem), és különösen , ha nagyon elzártforráskódosítják, hogy idő kell neki amíg kiforrja magát... több év mire érkeznek tapasztalatok, konkrét hibajavítások, ötletek... bug reportok, jönnek az újabb fejlesztők, akik beszállnak, netes fórumok, annyi más linux disztró létezik, jobbnál jobbak, mindenre van linux disztró, külön braziloknak, külön csillagászoknak, magyaroknak.. stb.. hogy mást ne mondjak az ASUS EEEPC-re fejlesztett Xandros is elég jó... úgyhogy az Androidnak jókora kihívás ez ,és számos "vetélytárs"-at kell leküzdenie ahhoz, hogy elfogadott legyen.
  • B0nFire #3
    Csak nehogy a terroristák kezébe kerüljön!
  • kvp #2
    "pontosítsunk, az MSI Windet viszik sokan vissza."

    Azokon nincs linux, legalabbis itthon csak a windowsos valtozatot aruljak. Az igazi gond az, hogy mig windows eseten tobbnyire a szomszed/ismeros/haver is tud segiteni, addig a linuxhoz nem sokan ertenek. A masik gond az, hogy a linuxot tenyleg nem arra terveztek, hogy felhasznalobarat legyen. (most nem emlitve, hogy valojaban nem is terveztek, csak 'kialakult magatol') Az androidos laptopnak kb. annyi ertelme van, mint az iphone os-evel szerelt apple macbook-nak. Bar valoszinuleg azt valamivel tobben vennek...
  • Rexhawk #1
    "Linux operációs rendszerrel ellátott példányokat jóval gyakrabban viszik vissza a vásárlók"
    ASDASDASDASDASDASD
    látom az április elsejei tréfálkozás még nem mult el
    pontosítsunk, az MSI Windet viszik sokan vissza.