SG.hu·

Lebutított Windows 7 a netbookokra

Fapados Windows 7-tel akarja meghódítani a netbookpiacot a Microsoft. Ezeken egyszerre csak három alkalmazás működne, aki ennél többet akarna, annak rá kellene fizetnie a netbook bolti árára.

A Microsoft azt tervezi, hogy megalkotja fő terméke, a Windows operációs rendszer netbookokra szánt, fapados változatát. Az ősszel piacra kerülő Windows 7-et lebutítva ajánlanák fel a legkisebb, legolcsóbb, főként internetezésre használt gépek gyártóinak. A szoftveróriásnak komoly gondot okoz a netbookok előretörése, mert azok olcsósága miatt nem tudja velük együtt értékesíteni a konkurenseihez képest drága Windowst. Főként emiatt csökkent 8 százalékkal az alapprogram hozzájárulása a vállalat árbevételéhez a decemberben végződött negyedévben, miközben a Windows hozza a cég üzemi profitjának több mint felét. Szakértők szerint a netbookhatás még látványosabb lesz a január-március periódusban.

A Microsoftnak ugyan sikerült megtartania dominanciáját a netbookok piacán az elmúlt évben, de ezért nagy árat fizetett. Először is legújabb programját, a Vistát nem tudja ezekkel a gépekkel együtt értékesíteni, mert a kis netbookok nem elég erősek annak futtatásához. Ezért a korábbi változatot, a Windows XP-t kínálja - erősen leértékelt áron. Csak így tud lépést tartani az ingyenes Linuxon alapuló versenytárs programokkal. A vállalat nem közöl adatokat, az ügyhöz közel álló forrásokból azonban a World Street Journal úgy tudja, hogy a vállalat kevesebb mint 15 dollárt kap az XP-ért netbookonként, miközben az asztali és hagyományos hordozható PC-ken futó Vista darabonként 50-60 dollárt hoz a konyhájára.

A Windows 7 állítólag alkalmas lesz netbookos használatra, és Starter névre keresztelt fapados változata megbízhatóbb és könnyebben kezelhető lesz, mint az XP. Csak hát míg az utóbbi minden tudását nyújtja alapáron, addig a Starter a három alkalmazás limitjén felül még gyengébb grafikus felületet is kínál, mint a teljes Windows 7. A Microsoft sem a fapados változat árát, sem a teles program megszerzésének felárát nem közli.

A tajvani Acer Inc., az egyik legjelentősebb netbookgyártó szakértője úgy véli, gondokat jelenthet a gépek eladása, ha a vevő tudja, hogy azokon lebutított operációs rendszer fut. A cég azt tervezi, hogy különböző felszereltségű netbookokat fog kínálni. Abból indulnak ki, hogy a vevők jelentős része hajlandó lesz többet fizetni, ha a Windwos 7 többet tud, mint az XP. Ugyanakkor a netbookok legvonzóbb tulajdonsága olcsóságuk, ami behatárolja áruk növelését.

Az Intel szkeptikus a fapados Windows tervével kapcsolatban. A világ legnagyobb chipgyártója részt vett a Moblin nevű Linux-alapú operációs rendszer fejlesztésében, amit kifejezetten a netbookokra és más mobileszközökre, például okos mobiltelefonokra szánnak. Jim Zemlin, a Linux Foundation igazgatója úgy véli, hogy a Microsoft félelmetes kihívás előtt áll, ugyanis a komputerpiac leggyorsabban fejlődő szegmense egyre jobban hasonlít a mobiltelefon-piacra. Ennek jellemzője, hogy a távközlési cégek olcsón adják a mobilkészüléket a vevőknek, cserébe magukhoz kötik az ügyfelet. Eközben szeretik saját igények szerint átszabni a gépeken futó programokat, amitől viszont a Microsoft erősen idegenkedik.

A Microsoft viszont azzal érvel, hogy a Linuxot alkalmazó netbookoknak komoly hátrányaik vannak. Például nem lehet velük használni számos népszerű PC-alkalmazást, mint amilyen az Office programcsalád vagy az iTunes internetes zeneáruház.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© B0nFire2009. 04. 23.. 18:32||#64
Hagyjad! Bolond <#idiota> A múltkor meggyanúsított valakit, hogy a grafikonja Photoshoppal készült, ennek ellenére õ is belinkel mindenféle táblázatokat, amit meg lehet, hogy õ barkácsolt. <#nyes>
© mrzool2009. 04. 23.. 06:56||#63
Te most mirõl beszélsz? Egy még meg sem jelent oprendszer eladási statisztikáit kéred számon, kin is?
© mrzool2009. 04. 23.. 06:56||#62
Nem azt írta, hogy 2 giga kerül 3 ropiba, hanem azt, hogy az alapból 1gb RAM-mal rendelkezõ géphez még 1-et kell venni, hogy 2 legyen. Most lehet, hogy 3900, nekem kb. évente kerül egy hardver árlista a kezembe, volt az kevesebb is (most szar a forint).

Szóval szerintem most lyukra futottál, sok mindenbe bele lehet kötni, de ebbe nem érdemes. Bár majd Zombee elmondja, hogy õ mit gondolt.
© B0nFire2009. 04. 23.. 02:55||#61
Ez nem így van; ne tessék a butaságot hinteni. Pont ma vettem, 1 Giga DDR2-es 667 Mhz RAM 3900 pénz. Te meg azt állítod, hogy 2 Giga 3000. Elõbb azt hittem, hogy csak nálunk, itt a világvégén ennyi, aztán széjjelnéztem a weben, és úgy láttam, hogy nagykeráron is ennyi kábé. Tehát 1G=4000 Ft.

Aki nem hiszi, járjon utána: 1gb ddr2 667 mhz

Mindig ide lyukadunk ki, hogy fejleszteni kell azt a vasat, csak éppen nem annyiba kerül, mint sokan állítják. Hacsak nem lopott szajré.
© Myron2009. 04. 23.. 00:42||#60
kezeltesd magad. komolyan beszélek.
© hottold2009. 04. 22.. 22:44||#59
Ui: a 200milió csak akik tavaly vásároltak netbookot s számuk Egyre gyorsuló ütembe növexik... Azért bukik el a projektjük mert ÉN felnyitom az emberek szemét ezzel a szeméttel kapcsolatba
© hottold2009. 04. 22.. 22:37||#58
Ezt magyarázd el annak a potom 200milió netbook vásárlónak akik magasból lefossák a windows7-et. Hunfatal nekem nem fizet senki. Még. De a microsoft fog hogy nehogy miattam bukjon el a win7 projektje.
© Zombee2009. 04. 22.. 15:10||#57
Ebben a hírben amúgy nem az a szomorú, hogy lebutítják a Windows 7-et, hanem az, hogy a netbook-ok ilyen gyökér gépek. A kis méret rendben, de nem igaz, hogy nem fér bele 2Gb memória. 1gb ma már épp hogy elég, XP alatt kényelmesen lehet vele dolgozni, de a Vistának már kevés. Mivel a RAM ára a béka segge alatt van, nem értem, minek kell ilyennel szarakodni. 2Gb, és a Vista/Windows 7 alatt is bármit lehet csinálni, mi az a 3000Ft pluszban...
© [HUN]FaTaL2009. 04. 21.. 20:20||#56
És neked mennyit fizet a konkurencia hogy egész nap itt trollkodsz te agyhalott spambot?
© karajjj2009. 04. 21.. 20:03||#55
nekem ingyen adják, miért ne akarnám használni?