Gyurkity Péter

Windows 7: nem sietik el a váltást a vállalatok

Bármennyire is kedvező visszajelzéseket kap a Microsoft az operációs rendszerrel kapcsolatban, a vállalatok legalább 2011-ig kivárnak majd a váltással. A szoftvercég szerint a biztonság terén mindenkit lehagytak.

Az InformationWeek a Dimensional Research által elvégzett felmérésre hivatkozva ír arról, hogy a vállalatok most már biztosan nem fogják elkapkodni a váltást, a Windows 7 tehát (legalábbis az első időszakban) inkább a Vista szereplését utánozza majd az üzleti szférában. A több mint ezer szakmabeli megkérdezésével lefolytatott vizsgálatban ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a cégek nagy része továbbra is óvatos, amikor egy új Windows széleskörű telepítése és alkalmazása kerül szóba.

A nagy többség - mintegy 83 százalék - úgy válaszolt, hogy a megjelenést követően legalább egy évig nem nyúlnak az új operációs rendszerhez, ezzel tehát máris megcáfolták azon reményeket, miszerint a Windows 7 egészen másként teljesít majd a vállalati szegmensben, mint közvetlen elődje. A nemmel válaszolók elsősorban a kompatibilitási problémákat említették indokként, vagyis az eddig többnyire pozitív visszajelzések nem győzték meg őket a régebbi programok gondmentes futtatását illetően. Mindössze 42 százalék tervezi, hogy a debütálás után 1-2 éven belül telepíti a szoftvert, 24 százalék 2-3 évet vár majd, míg további 17 százalék minimum három évig várna a váltással. Nagyon úgy tűnik, hogy a következő évtizedben is bőven lesz igény a Windows XP-re.

Időközben érdekes beszéd hangzott el a vállalat háza táján, Kevin Turner ugyanis a MidMarket CIO elnevezésű találkozón többek között elmondta , hogy a már többé-kevésbé elkészült Vista SP2, valamint az új Windows 7 révén egyértelműen a legbiztonságosabb platformot kínálják a felhasználóknak. Ezen a téren mind a Mac OS-t, mind pedig a nyílt forráskódú Linuxot maguk mögé utasították, az új operációs rendszer pedig ezzel egy időben orvosolta a kompatibilitással, valamint az UAC-funkcióval kapcsolatos gondokat is.

Külső szakértők sokkal inkább elégedettek lettek volna a "legbiztonságosabb Windows" kifejezéssel, mivel Turner kijelentését túlzónak tartják, arról nem is beszélve, hogy az eltérő platformok hasonlítgatása az esetek nagy részében amúgy is értelmetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #95
    Nyereményjáték!

    Kérdés: Milyen oprendszert használ a magyar légiirányítás (amely egyik a világ legjobbjainak)?

    1. valamilyen MS Windows
    2. Mac OS X
    3. Symbian
    4. Red Hat Linux
    5. DOS
    6. IBM Unix

    A nyertesek kapnak egy szmájlit. :-)
  • Wizek #94
    Megmutatkozik az IQ.
  • hottold #93
    Erről ennyit. Ennyit a Windows 7-ről... hallani se akar róla a nagy többség! Akkor meg minek majmolják ennyit többek közt itt az sg-n is?
  • Sanyix #92
    hát igen, én is elküldöm azt aki egy olyan alap és 34343x kérdezett dolgot kérdez, amire a gugli 2 sec alatt 100 megoldást dob ki. Sok embert csak RTFM-ezéssel lehet önálló gondolkodásra bírni, különben minden kattintásra rákérdez, és droidkodik.
  • barii #91
    felszólít:)
  • A1274815 #90
    "nem ő az unalmas, hanem ez a buzer*ns Windows7 !!!"

    Na ezt most fejezd be mindörőkre!
    Már még az erre fele ritkán látogató olvasók is tisztába vannak vele, hogy Te több nickkel szaladgálsz erre fele. Úgy hogy ha lehet magadat ne "Ő"-zed.
    Tudom, hogy szereted ha körülöted forog a világ, tudom hogy nem ismered a határokat, hát azért szólok, ha nem vetted volna észre már réges régen átlépted. Még a legelveteműltebb Windows/Vista/7 gyűlölők illetve Windows XP/Linux/Mac imádok között is nevetség, megvetés tárgya vagy.

    Sokan skizofrénnek bélyegeznek, én nem, ugyan is a skizofréneknek a szövegeik őn magukban tagmondatonként is össze-visszaságnak tűnnek. Vannak skizofrének az sg-én, legalább is egyről tudok.

    Nagyon súlyos nárcisztikus személyiségzavarban "szenvedőnek" tűnsz számomra, sőt lehet hogy rosszindulatú nárcizmusod van (nárcisztikus szociopátia (erre főleg a sok nicked alapján lehet gyanakodni), nem összekeverendő a pszichopátiával bár nagyon hasonló).

    Úgy hogy kérlek gondolkozz el! Megváltozni nem tudsz, kezelni nem lehet, de a külvilág fele a viselkedésed megváltoztathatod. Persze ahoz egy általad is bukásnak titulált krizísen kéne átesned.

    Valamint ezzennel felszólítok mindenkit, hogy bolykotálja gettoharcos2/hottold/arrakisztor-t azzal, hogy az általa beírt kommentekre semmilyen válasz reakciót nem ad, sőt a legjobb, ha el sem olvassa!
  • gettoharcos2 #89
    [nagy]nem ő az unalmas, hanem ez a buzer*ns Windows7 !!!
  • tomcsa4 #88
    Hmm Te normális vagy. Lentebb is írta valaki ezt a címet, akkor oda ellátogatok. Miattatok megéri (meg a hozzátok hasonlók miatt).
  • barii #87
    tomcsa4 :
    hát köszönöm az összefoglalót, nem tudok hozzá mit szólni, mert nem tudom, ilyen téren mi a helyzet linuxon. Én azért használom, mert nem lassul be. Van, aki azt mondja, neki a windows sem, meg hogy okosan kell használni, de erre még nem kaptam használható receptet

    Nos, linux fórumokkal kapcsolatban: pl ubuntu.hu-n elég ritkán van, hogy egy kezdőt elküldenek, kb akkor, ha addig nem jut el, hogy a 30-as betűmérettel kiítr "elakadtál? kattints ide" feliratra nyomjon. a hup-on kicsit drasztikusabbak, ott csak akkor nem küldenek el, ha nem trivi, mit kéne a google-be írni. Azért bizonyos szempontból ezt is meg lehet érteni. Pl ubuntu forumon félévente mindig megkérdezi valaki ugyan azt, és mindig oda irom:)
    üdv
  • tomcsa4 #86
    Hát barátom unalmas vagy.