SG.hu·

A U2 új lemeze a kiadók félelmeinek iskolapéldája

A U2 napokban megjelelő albuma jól illusztrálja a válságban lévő lemezipar félelmeit és reményeit, amely egyrészt a kalózkodással néz farkasszemet, másrészt a kereskedelmi kínálat változatosabbá tételével igyekszik növelni eladásait.

Az Island/Universal gondozásában megjelenő No Line On The Horizon című lemez pénteken kerül a boltokba Franciaországban és Izlandon, Bono és együttese szülőhazájában, hétfőn a világ más részein, kedden pedig Észak-Amerikában. Az idei év egyik legjobban várt korongjának számító album azonban kalózkiadásban már napok óta elérhető a fájlmegosztókon. Márpedig az Universal számos óvintézkedést tett a lemez megjelenése előtt. Az albumot nem küldték el az újságíróknak, akik csak lemezboltokban hallgathattak bele, és csak néhány nappal a megjelenés előtt kapták meg. A meghallgatásokat is szigorú biztonsági intézkedések kísérték: január végén Párizsban az újságíróknak előbb le kellett adniuk a megőrzőbe mobiltelefonjukat, kabátjukat és táskájukat.

A lemezkiadóknak a kalózkodás megakadályozását célzó erőfeszítései azonban gyakran csak annyit érnek, mintha gyűszűvel akarták volna a Titanicból a vizet kimerni. A Forbes magazin szerint most az Universal tulajdonában lévő egyik ausztráliai portál a vétkes a kiszivárgásban: az internetes oldal a megjelenés előtt mintegy tíz nappal két órán át fizetős letöltésre kínálta fel az albumot, amíg rá nem jött a tévedésére. Az U2-rajongók fórumain az internetezők egyenesen azzal vádolták meg az Universalt, hogy saját maga szervezte meg a kiszivárogtatást, hogy így reklámozza az albumot, amely megjelenésekor úgyis a lemezkalózok áldozata lett volna. A dalok ugyanis csak részei az együttes és a kiadó kínálatának.


A No Line On The Horizon öt különböző formátumban (és áron) jelenik meg: standard CD-n, film megtekintését is lehetővé tévő digipack változatban, CD-t is tartalmazó magazin és egy 64 oldalas folyóirat formájában, CD-t, DVD-t, könyvet és posztert tartalmazó "box" formátumban és vinillemezen. Az album piacra dobásának kereskedelmi stratégiája híven tükrözi a hanglemezipar azon szándékát, hogy a választék bővítésével védje ki a CD-forgalmazás súlyos válságát.

A Nine Inch Nails amerikai együttes például a honlapján különböző formátumokban kínálta - lemezkiadó közreműködése nélkül megjelentetett - legutóbbi albumát: a 36 szám közül kilenc ingyen letölthető volt, mind a 36-ért 5 dollárt kértek, 10 dollárt kóstált egy dupla CD, 75-be került egy rövidített Deluxe DVD és 300 dollárba egy teljes, dedikált Deluxe DVD változat. A MIDEM Nemzetközi Zenei Kiállítás és Szakvásáron ismertetett egyik tanulmány szerint az együttes egy hét alatt 1,6 millió dolláros bevételre tett szert a lemezzel, amely az Amazon internetes áruház letöltéseinek élére került 2008-ban. Ez az elv a kalózletöltések ellenére érvényes lehet az U2 albumára is. "Az, hogy letöltöttem az albumot, még nem ok arra, hogy ne vegyem meg 50 euróért a lemezt is" - írta egy francia rajongó az egyik U2-s fórumon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hol96722009. 04. 07.. 03:11||#19
Jellegtelen, unalmas zene ez. Szitúgy nem értem a Coldplay sikerét, mert az is olyat játszik. <#wow3>
© FoodLFG2009. 02. 26.. 22:53||#18
<#eljen>
© qwas2009. 02. 26.. 18:03||#17
Igy mar jobban hangzik. Akkor megsem nalam volt a hiba csak nem kapcsoltam be a "hibajavitast". Nem szeretem a U2-t csak szemet szurt ez ott fennt.
© Molnibalage2009. 02. 26.. 14:31||#16
Az az egyetlen ami megvan és talán van rajta 3 jó szám...
© Sanyix2009. 02. 26.. 12:39||#15
"a boltokba Franciaországban, Izlandon, és Bono együttese szülõhazájában,..."

így kellett volna.
© Sanyix2009. 02. 26.. 12:38||#14
azt akarta írni, csak rossz helyre tette az ést, és a vesszõt.
© qwas2009. 02. 26.. 11:22||#13
"a boltokba Franciaországban és Izlandon, Bono és együttese szülõhazájában, ..."
A U2 Ir zenekar Dublinbol nem pedig Izlandi, bar lehet csak az en szovegertesemmel van baj 😊.
© asdasdasd2009. 02. 26.. 11:12||#12
Ez az album elég szar lett.
Kellene valami Joshua tree féle lemez már...
© traveller2009. 02. 26.. 10:51||#11
robertone összefoglalta a lényeget kb erre gondoltam
© roliika2009. 02. 26.. 09:35||#10
Ez a linkelt zene...valami rettenet. Bár annak idején Björköt is vették. 😄