Gyurkity Péter

Betegségnek minősíthetik a netfüggőséget

Kínában a túlzott internetezés hamarosan az alkoholizmus és a kábítószer-függőség mellé kerülhet, az ország ugyanis hivatalosan is mentális rendellenességként kívánja besorolni a főként a fiatalokra jellemző életformát.

A témában jó ideje kutatást folytató Dr. Tao Ran a Times Online magazinnak adott interjúban beszélt a tervekről. Elmondta többek között, hogy felvették a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), annak érdekében, hogy hivatalosan is bejegyezzék a megnevezést és a besorolást. Ennek eredményeként az országban hamarosan mentális rendellenességnek minősülhet a túlzott internetezést. A szervezet a maga részéről szintén élénk érdeklődést tanúsít a kérdés iránt, főként az utóbbi évek megfigyelései alapján.

Azt persze még ma is sokan vitatják, hogy pontosan mi is számít túlzott használatnak. A szakember szerint napi 6,1 óra már túl sok, aki pedig gyakran ennyit, vagy még több időt tölt online, a számítógép előtt ülve, az már igenis függőnek számít. Ran több mint négy évet töltött mintegy 3000 páciens viselkedését és tüneteit figyelve, hogy a lehető legpontosabban behatárolja a függőség korlátait és jellemzőit. Kutatása eredményeként a netfüggőség hamarosan az alkoholizmus és a túlzott szerencsejáték mellé sorakozhat fel a hivatalos dokumentációban.


Külső felmérések szerint a fiatalok több mint 40 százaléka érzi úgy, hogy esetében már egyértelműen kialakult a függőség, az Egyesült Államokban viszont a 18 és 30 év közötti nethasználók mindössze 18 százaléka nyilatkozott hasonlóan. Kínában már csak azért is fontos ez a kérdés, mivel a netezők fele ebbe a korosztályba tartozik, a világhálóra rendszeresen felmerészkedők száma pedig a vidéki régiók fokozatos bevonásával rohamos ütemben nő. Az országban már megnyíltak az első speciális klinikák és nyári táborok, ahol elsősorban ilyen fiatalokat kezelnek.

Egyelőre még nem dőlt el, hogy a hivatalos besorolás mikor születhet meg - a terv elvetése esetén is biztos azonban, hogy folytatódnak a kutatások a témában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • homeless #28
    "(Internetes decentralizált titkosító és hamis IP-t biztosító P2P hálózat, teljeskörű böngészőtámogatással , Virtualizácós támogatással, .onion első szintű pszeudo domain támogatással,
    100% SOCKS5 proxy ! 100% nyílt forráskód , 100% biztonság !"

    Na akkor én is írok róla egy kis marketing szöveget.
    (1 byte/sec letöltési sebességet biztosító, fantasztikus http és socks 5 proxy ami udp-ről még csak nem is hallott és az exit node-oknál 100% lesniffelhető, isteni program, használja mindenki bátran mindennapi netezésre, szard le, hogy 10Mbit-es netért fizetsz és csak 1 byte/sec-el tölthetsz a tor miatt, és használj bátran egy vadidegent "átjárónak". Megéri!!!!)
  • smaszi #27
    Ez egy barom(fi)ság!!!
    Én pl. a net segítségével ismerkedtem meg egy orosz leányzóval, akivel már taliztunk is, mivel ideutazott hozzánk melózni (pultos)... Vele pl. volt egyszer-kétszer, hogy 9 óránál is hosszabban beszéltem, persze ez csak hétvégenként jött össze... Én is függő vagyok? Vadmarh.k...
  • FoodLFG #26
    Úristen o.o Csak most vettem észre, hogy miért van a hozzászólásban "imádom a csíkszemű néniket" után annyi szmájli. Először nem értettem és csak ma esett le. Kissé lassú a felfogóképességem

    Amikor internetezek leginkább a többi ember véleményére vagyok kíváncsi. Ezt úgy is megtehetném, ha egész nap a kocsmában lógnék, annyi különbséggel, hogy az interneten hasznos hozzászólásokat/témákat is találni. Az sg pl azért jó, mert itt rögtön kirakják a hozzászólásokat a hírek alá (nem úgy mint az ebből a szempontból ratyi próhárdveren), bár azért nem mindig érdemes elolvasni őket..

    ők a függők, nem én vaze:
    http://index.hu/video/2008/11/13/fuggo_vagyok_de_nincs_vele_bajom/?p=
    :D
  • remark #25
    Szerintem az is alkalmas a manipulaciora ha bizonyos temakat szisztematikusan elhallgatnak. Azaz ami nem jelenik meg a TV-ben az egyes emberek szerint nem is letezik. Ezzel lehet tomegek velemenyet befolyasolni.
    Pl. ha beszelgettek egymassal, es olyasvalamire hivatkozol amit mar latott a TV-ben (akkor is ha az csak egy jatekfilm volt), a fejehez csak es azt mondja, "ja persze, tudom mirol beszelsz!". De ha olyasmit emlitesz meg amirol sehol se hallott, akkor csak nez rad butan, es elkuld melegebb eghajlatra.
    Ilyen manipulacioban a Spektrum meg a tobbiek is reszt vesznek.
  • uwu #24
    Én is így gondolom, csak nem részleteztem ki ennyire
  • who am I 7 #23
    Ebben az esetben azért, rossz infók is vannak a neten..szóval kell egy objektív ítélőképesség, nem csak úgy ukmukfuk fent vagyok a neten oszt minden van.A TV-ben is vannak jó csatornák, a kereskedelmi TV-ket kellene kitíltani meg 1-2 párt TV-t és nem lenne gond.NGC,Discovery,Animal,Spektrum ezek miért lennének agymosó csatornák?Ezek az adók és a net együtt kiegészítené az információ áramlást és az emberek közti interaktív vélemény cserét.A TV-nél max pár vélemény van, és nem tudsz közbeszólni, még a neten itt vannak ugye a fórumok...
    Egyébként én sem értem, hogy miért is van netfüggőség, és mondjuk aki egésznap a tv előtt ül, az miért is nem függő?Sajnos különböző lobbiknak az az érdekük, h a kereskedelmi adók tömjék a fejekbe a sza*t..Ezt nem szabadna hagyni.
  • Gabe Dearborne #22
    Natfüggőség??? Baromság a köbön. Akkor az is netfüggő, aki a neten keresztül távtanul, vagy azon keresztül végzi a napi munkáját. Nem így kell megközelíteni a problémát. A net korlátlan információforrás. Lehet, hogy a kínai hatóságoknak éppen ez szúrja a szemét, mert aki információhoz jut, azt már nehezebb az orránál fogva vezetni. Lásd Észak-Korea. Szerintem ebben rejlik a gubanc. Viszont ha most elkezdik betegekként kezelni azokat, akik sokat neteznek, és ráadásul cenzúráznak is, olyan felfordulás lesz, hogy belebukhatnak.
  • vajon kiki #21
    "könnyenben blokkolható"

    helysebítek : "blokkolható"
  • vajon kiki #20
    jaj drága barátom ne fáraszz már te is ! semmit nem tudnak cenzúrázni...

    >>>> https://torproject.org <<<<
    http://hu.wikipedia.org/wiki/TOR
    (Internetes decentralizált titkosító és hamis IP-t biztosító P2P hálózat, teljeskörű böngészőtámogatással , Virtualizácós támogatással, .onion első szintű pszeudo domain támogatással,
    100% SOCKS5 proxy ! 100% nyílt forráskód , 100% biztonság !


    Vidalia grafikus interfésszel ! Hamarosan Coming soon Magyarul is :-)

    És vannak gyorsabb de könnyebben blokkolható megoldások is, webes proxyfikátorok:
    http://cantblock.me
    http://proxy.org
    stb..
    stb..
    stb..
    stb..
    stb..
  • uwu #19
    Ez az egész csak arra kell, hogy visszaszorítsák a szabad információszerzést.
    Aki TV-zik ehelyett nem számít betegnek. Miért is?

    Most jól megmondom a frankót. Az embereket így akarják TVnézésre kényszeríteni, hogy könnyen manipulálhatóak legyenek. A TV a legjobb eszköz az emberek tömeges agymosására. Az internet veszélyes, mert nem csak jön az infó, még gondolkodni is lehet, sőt olyan infóhoz jutsz hozzá amilyenhez akarsz.