Gyurkity Péter

Elkészült az OpenOffice 3.0

A nyílt forráskódú irodai szoftvercsomag fejlesztéséért felelős szervezet néhány nappal korábban elérhetővé tette a fontos újításokkal érkező verziót. Az eredmény: óriási érdeklődés, valamint a letöltőszerverek összeomlása.

A csomag elméletileg most is letölthető a szervezet saját weboldaláról, ám a hirtelen megnövekedett forgalom gyorsan összeomláshoz, az újonnan érkező vendégek kiszolgálásának megtagadásához vezetett. John McCreesh, az OpenOffice marketingcsapatának első embere elmondta, hogy jellemző a túlterheltség mértékére, hogy a szerver még a helyi mirror oldalakra sem tudja átirányítani az újabb és újabb látogatókat, ennek következtében pedig nagyon lassan halad a forgalom.

Márpedig az OpenOffice 3.0 valóban fontos újításokat kínál a korábbi változatokhoz képest. Először jelent meg a csomagon belül a Mac OS X és ODF 1.2 támogatás, a Microsoft Office 2007 által használt .dox fájlok, vagyis az OOXML-formátum integrált kezelése, emellett pedig új indítópultot, javított XML-kezelést, és frissített XSLT-alapú szűrőket kapott a szoftver. A kinézet is változott, amennyiben az ikonokról van szó, a grafikonok kezelése is javult, a Calc egyes oldalain belül pedig 256 helyett immár 1024 soron keresztül ügyködhetünk a különböző számításokkal és táblázatokkal.

A Writer esetében javítottak a jegyzetek, megjegyzések kialakításán, a szerkesztővel pedig egyszerre több különböző oldalon, egynél több monitor használatával is módosíthatjuk a dokumentumok tartalmát. A csomagon belül a jövőben összetett komponensen keresztül bonyolíthatjuk le az egyes kiegészítők kezelését, a fejlesztők ugyanis úgy döntöttek, hogy az alapként használt szoftver folyamatos bővítése helyett egy kiegészítő-rendszert integrálnak, amely kifejezetten a külső beépülők kezeléséért felel majd.

A 3.0 magyar nyelvű változata még nem elérhető, ám a megjelenésre az elkövetkező napokban mindenképpen sor kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • floatr #129
    "ez nyilván a te szakterületed" -- Megtisztelő, de sajnos nem -- pedig jóval pénzesebb szakma -- próbáltam számodra is érthetően fogalmazni, de úgy látom focista vagy.

    "Ez szép öngól volt, mert a saját postod szerint pontosan ezt tették a az oo fejlesztői, de amit lefeljesztettek az is egy bughalmaz, holott biztos, hogy konkrétan ez a része nem változott az ooxml-nek." -- Miért lenne öngól??? Én fejlesztettem? Én terjesztem? Származik belőle bármi hasznom???
    Itt te vagy foccer barátom az egyetlen, aki arcpirítóan ész nélkül ajnároz egy szaros alkalmazást. Amellett viszont örülök h indirekte is de elismered h semmi közöd sincs a szoftverfejlesztéshez. Bár akkor nem vágom, hogy milyen alapon hinted az igét.

    De látom kezdünk egyetérteni, hogy a vista félkész, és az ooxml meg egy csődtömeg.

    "Teszerinted ilyenkor el kéne inditani egy újabb fejlesztési projektet" -- "Aki erre külön szoftvert fejleszt az szimplán hülye, vagy nagyon különleges igényei vannak." -- "a <<nagyon okosoknál>> mi az adatbányászat kimenete, ha nem táblák és grafikonok?" -- no alakul ez, a végén még rájössz valamire, és meggyőzöd magad, ami már intelligenciára utalna.
    Az alapállapot ugye az volt, hogy a mikorszoftos feltalálta az olapot, a táblázatkezelést, és a diagrammokat. Ezekre a feladatokra csak a szoftos készített alkalmazásokat. "Kapcsolat nélküli kocka" az bazeg

    "Az, hogy az oo teljesen inkompatibilis az ms office-al az rendben" -- Mááááhhháááháháhhháááááááááá

    "az a bibi, hogy az oo saját, nativ formátumában sem ismer kismillió ms office-os feature-t." -- erre gondolom azt a kis szöszödet szeretnéd felmutatni bizonyítékként, vagy a kapcsolat nélküli kockákat, esetleg az űberfasza menühelyettesítő szalagsáveszköztár-izét. Ennyi zombi nem tévedhet

    Szerencsére mindig lesz különbség. Vannak bosszantó átjárhatósági problémák, ami a szoftos formátumok zártságából, és végnélküli definiálatlan önvisszahivatkozásaiból adódik (ezeket fogja cipelni magával még jópár verzión keresztül). Szerencsére lehet választani, kinek melyik jobb.
  • Kagemusha #128
    ...szerintem inkabb menjetek ki a rétre, aztán osszatok ki egymásnak néhány pofont ahelyett, hogy itt vitatkoztok...
  • Kheller #127
    "mint edzett ribi a kutyabráneren"

    ez nyilván a te szakterületed, én ehhez nem tudok érdemben hozzászólni, biztos úgy van ahogy mondod.

    "De az meg egy ütnivaló barom, aki képes egy nem végleges/elfogadott specifikáció alapján dolgozni."

    Ez szép öngól volt, mert a saját postod szerint pontosan ezt tették a az oo fejlesztői, de amit lefeljesztettek az is egy bughalmaz, holott biztos, hogy konkrétan ez a része nem változott az ooxml-nek.

    "erről ugatok, amióta a vista kijött: félkész szoftver"

    milyen kár, hogy csak a vista esetén ugatod mindezt, mikor az oo kerül szóba, akkor valahogy nem. Hogy mik vannak...

    "épkézláb cég saját (rendelésre gyártott) megoldást használ, nem szöszöl a nyomorult táblázatok közt"

    Rendelésre gyártott szoftver? Mihez? Tudod te mi az az adatbányászat? Az nem egy egzakt feladat, hogy most leprogramoztatom aztán használom évekig. Hetente változik, hogy miket kell kimutatni, a kimutatás eredményével mit kell csinálni, sőt olyan is van, hogy egy vezető reggel felkel és eszébe jut, hogy xy adatsorokra kéne neki egy prognózis. Teszerinted ilyenkor el kéne inditani egy újabb fejlesztési projektet (pár hónap és meg is van) az értelmesebbek (az adatbányászattal foglalkozók 90%-a) felcsapja az excel-t összehúzza a szükséges adatokat az OLAP kockákból, ha szükséges (és ért hozzá) testre szabja az MDX query-t, majd a kész táblázatot feldobja grafikonra, elmenti a csopormunkahelyen, a főnök megnyitja, ha más is érdekli belemegy (click-through) a részletekbe, kinyomtatja stb.

    Aki erre külön szoftvert fejleszt az szimplán hülye, vagy nagyon különleges igényei vannak. Nálunk is felmerülnek ilyenek, főleg staging adatbázisok töltése esetén, de itt is úgy zajlik a folyamat, hogy excelbe lekérdezzük, testreszabjuk a multidimenziós query-ket, aztán azt tölti be az egyedi program a megfelelő helyekre...

    "nem szöszöl a nyomorult táblázatok közt,"

    húha, érzem, hogy itt most valami világrengető bejelentés fog elhangzani. Mesélj, a "nagyon okosoknál" mi az adatbányászat kimenete, ha nem táblák és grafikonok?

    "nem tehetnek róla csórik, mert amikor bevállalták az ooxml-t, nem tudták h az "Autospace like Microsoft Word 95", "

    Újabb öngól... Az, hogy az oo teljesen inkompatibilis az ms office-al az rendben, azt magyarázhatod a fenti problémákkal (bár mint bebizonyitottam, még egy 10 éves gyerekenek is trivilis feature-öket se tudták implementálni). Csak az a bibi, hogy az oo saját, nativ formátumában sem ismer kismillió ms office-os feature-t.
  • floatr #126
    "ezek szerint nem olvastál túl figyelmesen, ezer más sebből is vérzik az oo, csak ezt a szaggatott keretet akkora pofával adta itt elő pár otthoni pistike, hogy tudja az oo, hogy picit nagyobb hangsúlyt kapott a triviális megcáfolása." -- ezek szerint nem olvastál elég figyelmesen (ld következő mondat), azonban olyan önfeledten lovagoltál ezen a lényegi ponton, mint edzett ribi a kutyabráneren. Egyébként hullamindegy h ki melyik oldalon képes erről posztolni, mert gáz maga a felvetés is, de látom magadra vetted -- tiéd

    "Tegnap jelent meg az oo3, csak nem ma jelent meg az ooxml speckáiója?" -- látom kibukott belőled a "fejlesztő" is. De ha akár mint laikus egy cseppet utánaolvasnál, tudhatnád h a fejlesztési modell/metodika miről szól. Az alfa környékén feature freeze. De az meg egy ütnivaló barom, aki képes egy nem végleges/elfogadott specifikáció alapján dolgozni.

    "Másrészt pedig nem volt idő az ooxml-re? Semmi baj, csak akkor pofa kussba állit, vagy nagy betűkkel odair, hogy alpha állapotú az ooxml import!" -- erről ugatok, amióta a vista kijött: félkész szoftver. Dehát a marketing nagy úr mindenhol...

    "Ehhez képest pl az adatbányász frontendekben az excel defacto szabvánnyá vált." -- nálatok. Egy épkézláb cég saját (rendelésre gyártott) megoldást használ, nem szöszöl a nyomorult táblázatok közt, ez már télleg aberráltság. Kis/közepes listák kezelésére jó-szép-színes-szagos, mint egy radírgumi, a többit meg hagyjuk már a komolyabb megoldásokra.

    "Az oo fejlesztők meg gőzerővel kódolnak, hogy office 95-ös feautre-öket implementáljanak több-kevesebb sikerrel... " -- nem tehetnek róla csórik, mert amikor bevállalták az ooxml-t, nem tudták h az "Autospace like Microsoft Word 95", "Lay out footnotes like Word 6.x/95/97", "Use larger small caps like Word 5.x for the Macintosh" és társai ISO szabvánnyá nőnek a mérnöki specifikusság áldozataként. A kutatóik azóta szoros együttműködésben az szabványosító szervezet szakembereivel lázas munkával próbálják felderíteni a pontos jelentéseket.
    A mikorszoft megkeresésre úgy reagált, hogy egyelőre nem lelik az akkori dokumentációkat, de az akkori fejlesztők egy része már a google-nél dolgozik, a többi pedig felkötötte magát a cipőfűzőjével, így csak az archívumukra támaszkodhatnak, ami sajnos excel táblákon alapszik, és pár évet vehet igénybe a megfelelő dokumentum felkutatása. A kínai captcha-törő falvak már dolgoznak rajta.
  • Kheller #125
    "A mikorszoftnak voltak korábban is merész álmai, és olyan funkciókra törtek, ami nagyvállalati szinten nem egy irodai(!) csomag feladata"

    Ehhez képest pl az adatbányász frontendekben az excel defacto szabvánnyá vált. Merész álmok, mi?
    Az oo fejlesztők meg gőzerővel kódolnak, hogy office 95-ös feautre-öket implementáljanak több-kevesebb sikerrel...
  • Kheller #124
    "Az egészben az a vicces h egy fasza kis szaggatott mintáért vérre menő csata alakult"

    ezek szerint nem olvastál túl figyelmesen, ezer más sebből is vérzik az oo, csak ezt a szaggatott keretet akkora pofával adta itt elő pár otthoni pistike, hogy tudja az oo, hogy picit nagyobb hangsúlyt kapott a triviális megcáfolása.

    "Az meg h egy jófajta zárt/nemrég dokumentált formátum 100%os támogatását akarják leverni egy szoftveren, ami korábban készült el, minthogy az adott formátum specifikációja teljes terjedelemben elérhető lett volna"

    nocsak-nocsak. Tegnap jelent meg az oo3, csak nem ma jelent meg az ooxml speckáiója? Tudtommal hónapokkal ezelőtt vált iso szabvánnyá, és azelőtt is hónapokkal már elérhetőek voltak a draftok. A kb 60 mp alatt egyértelműen meghatározható spacing hiba, már csak hab a tortán, nem kellett hozzá se iso szabvány, se dokumentáció, csak összehasonlitani két dokumentumot és a szöveges xml-ből megnézni mi a különbség. Szóval meg lehet próbálni menteni a menthetetlent, de ez iszonyat égés az oo részéről.

    Másrészt pedig nem volt idő az ooxml-re? Semmi baj, csak akkor pofa kussba állit, vagy nagy betűkkel odair, hogy alpha állapotú az ooxml import! Ehelyett nagybetűkkel, világmegválto featureként figyel minden leirásban, cikkben, a sok otthonipistike meg bekajálja a marketing zagyvaságot, aztán osztja az észt a forumon, hogy márpedig az oo3 tökéletesen kezeli az office 2007 formátumait...
  • floatr #123
    Kajak vita. Az egészben az a vicces h egy fasza kis szaggatott mintáért vérre menő csata alakult. Az meg h egy jófajta zárt/nemrég dokumentált formátum 100%os támogatását akarják leverni egy szoftveren, ami korábban készült el, minthogy az adott formátum specifikációja teljes terjedelemben elérhető lett volna, durvanagy szakértelemre utal. Bár nyilván a laikusnak egykutya.

    Tudható h az OOo a KKV+ kategóriát célozza. A mikorszoftnak voltak korábban is merész álmai, és olyan funkciókra törtek, ami nagyvállalati szinten nem egy irodai(!) csomag feladata. Erre célszerszámokat inkább használnak.

    Az meg h az ECDL-vizsgás kolléga hanyattesik az OOo-tól, leginkább a kolléga és az ECDL szintjéről árulkodik.

    Hasznos változások vannak az OOo3-ban (ezt az mso2k7-ről már nem tudnám elmondani). Akinek azonban megér ez az "egetverő" plusz (önmagával való kompatibilitás, szaggatott keretek, ingyen OLAP frontend), az fizessen nyugodtan.

    ---

    A sharepoint-os fejlesztőink sajnos a múlt hónapban felakasztották magukat a cipőfűzőjükkel, és búcsúlevelet nem hagytak. A vezetőség értetlenül áll a jelenség előtt...
  • Kheller #122
    "Jössz azzal, hogy az mso jó mert mindenki azt használja, meg a vindóz is ezért"

    megtanulhatnád már, hogy mire jó a jobb alsó sarokban a kis szöveg: Válasz...
    ha elolvasod az előzményt és sokat gondolkodsz, akkor rájössz a párhuzamra a két poszt között. Súgok még egyet, de csak halkan: irónia


    "ugyanmár, ha egy órás munka lenne, megtalálták volna" by Sanyix(R)
  • Sanyix #121
    Akkora egy idióta vagy, hogy az már fáj. Jössz azzal, hogy az mso jó mert mindenki azt használja, meg a vindóz is ezért.

    Aztán:
    "úgy-úgy. ahogy az apache a legtökéletesebb webszerver, elvégre 10 milliárd légy nem tévedhet. vagy mégis?"

    ekkora selfownedet még egy 8 éves induló flémer is elkerül :D
  • bvalek2 #120
    Dicsértem én a másik programot is, és szidtam amelyiket védtem, hátha lazulnak az álláspontok. Próbáltam nem fekete-fehéren látni a világot, de sajnos nem értem el vele semmit. Egyeseknek csak zöld mez van és lila mez