Berta Sándor

Ismét teszteli a Phormot a British Telecom

Miután a brit kormány kedvező döntést hozott, a távközlési óriás úgy döntött, hogy önkéntesek segítségével újra teszteli a vitatott webforgalom-figyelő rendszert.

Kedden felhasználók egy csoportját kérte fel a British Telecom, hogy vegyenek részt az új reklámtechnológia vizsgálatában. A mostani immár a Phorm harmadik tesztje, azonban ez az első, amelyet a vállalat hivatalosan is bejelentett. A mostani vizsgálatok célja, hogy megtalálják a rendszer leghatékonyabb beállításait és alkalmazási lehetőségeit. "Amennyiben a tesztelés elvárásainknak megfelelően zajlik le, akkor a Phormot mindenki számára elérhetővé tesszük. A mostani folyamat minimum 4 hétig tart és azt reméljük, hogy a feladatba sikerül legalább 10 000 ügyfelünket bevonnunk. Az emberek bármikor kiszállhatnak" - jelentette ki a BBC-nek a British Telecom egyik szóvivője.

A megoldás segítségével a legapróbb részletekig elemezhetők a cég ügyfeleinek webes szokásai, hogy milyen honlapokat kerestek fel és így létrehozható az érdeklődési profiljuk. Ennek köszönhetően minden felhasználó a jövőben csak célzott, az érdeklődési körének megfelelő reklámokkal találkozhat. Kérdés azonban az, hogy az emberek miként fogadják majd a Phorm bevezetését. A BT-nél mindenesetre a rendszer neve már nem Phorm, hanem Webvise.

A szolgáltatás ügyében a londoni rendőrség hivatalos vizsgálatot indított. A brit adatvédelmi ügyekért felelős Information Commissioner irodája ugyanakkor nem talált törvénysértésre utaló bizonyítékokat. A webes forgalomfigyelő megoldást a BT már tesztelte és rajta kívül a másik két nagy brit internetszolgáltató, a Virgin Media és a TalkTalk is alkalmazza. A brit kormány szeptember közepén hagyta jóvá a Phorm használatát, miután az Európai Unió kénytelen volt vizsgálatot indítani az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #13
    Szerintem kulso antennat meg kellene probalni a tetorol, igy egy tavolabbi tornyot is elerhet vele ami mar tamogatja a tobbit is. ebay-en vannak kifejezetten hozza valo antennak is.
  • Lu #12
    Igen en is erre gondoltam. Bocsi nem fogalmaztam erthetoen. Azt szerettem volna kihozni belole, hogy ugyan azzal a sebbesegel megy a kornyekunkon, mint a GPRS-es telefonok. A szomszednak is tamogat minden nyavalyat, csak nem erheto el neki a halozat miatt.
  • rigidus #11
    > Szerintem nem sok ertelme van, de ok tudjak. Mobile internet szoba sem johet csak GPRS van telora, ezzel internetezni nem igazan lehet.

    Nem a telefonrol netezek (ize, azt se tudom, hogy napok ota hol van), hanem van egy "USB dongle". Ugy nez ki mint egy pendrive amiben benne van egy kifejezetten adatszolgaltatasokat tamogato sim kartya. Bedugod az USB-be, a driver az mar eleve rajta van a dongle flash memoriajan igy kulonosebb gond nelkul fel is telepul. Ez kb. ket perc alatt kesz es mar mehetsz is vele a netre.

    Lehet hozza kulso antennat is csatlakoztatni (hetvegen ez kovetkezik) ill. van egy Micro SD foglalat is rajta mibe flash memoriat lehet tenni igy egyben pendrivekent is uzemel ha tobb gepen netezel vele, letoltessz es adatokat akarsz mozgatni.

    Tamogatja a GPRS, EDGE, 3G es HSDPA rendszereket is, a modem fizikai savszelesseget 3Mb/s-nek jelzi a windows, ez maximum 2.8Mb/s effektiven, ill. 7.2Mb/s-re is kiterjesztheto kesobb ha a halozat tamogatja. Ehhez csak egy firmware frissites kell majd neki.

    En nem probaltam meg, de elmeletileg Linuxra is kb. ennyi ido alatt lehet konfiguralni (elmondas alapjan), ill. Solaris-on is megy csak ott elotte kell egy kicsit reszelni.
  • Lu #10
    Es hogy ne legyen ful off a topik en hatarozottan ellenzem ezt a Phorm/Webvise dolgot. Nem sok koze van a telefon szolgaltatonak mit csinal az ember a neten a masik internetszolgaltatonal. Ha csak a sajat internet elofizetoknek lenne akkor azt mondom jol van, mert ugye en a masiknal vagyok. De o az egesz halozatara akarja kiterjeszteni. Meg most attol, hogy olyan temakorben rakosgat be reklamot, amilyen oldalakat meglatogattam en akkor sem katingatok reklamra. Az esetek 99%-ban nem katingatok igy sem a hirdetesekre.
  • Lu #9
    En is eleg jo helyen vagyok. 6-7 szolgaltato is van. Csak mind telefon vezetekes ami persze ugyan azon a vezeteken megy. Szerintem nem sok ertelme van, de ok tudjak. Mobile internet szoba sem johet csak GPRS van telora, ezzel internetezni nem igazan lehet. Szomszedom azt hasznalja es egyfojtaba szidja a felmenoit. Peddig az ado torony szembe van az utca masik oldalan.
    Az iskolam is Dsl-el szenved. Peddig Anglia egyik legnevesebb iskolaja. Lattam multkor az iskolanak sajat exchange van arrol szedik le tobb szaz kabelel a net-t. Azer ez mar cink.
    A penzzel itt nincs problema inkabb a cegek nem akkarnak beruhazni, fejleszteni. Es kereslet is lenne ra boven.
  • rigidus #8
    > Javaslom az otthoniak tegyek ossze a ket kezuket mert tobbet kapnak mint itt sokan.

    Ott a pont.

    UI: Azt nem irtam lejebb, hogy en egy frekventalt iparnegyed mellett lakom ahol gyarak, muhelyek, autokereskedesek is vannak. Szelessavu internet pedig majdhogynem nincs.
  • Lu #7
    Anglia!
  • vajon kiki #6
    hol az az itt ?
  • Lu #5
    En nem irom le pontosan mi mikor tortent, de a Sky is megerne egy kulon konyvet. Tv-vel semi problema. Az internettel visszont annal tobb. kozel 20 honap alatt nem volt olyan honap, amikor ne kellett volna telefonalni valamiert. Es alandoan a BT-re es a halosztra, ja meg arra, hogy messze vagy a Exchange-tol.Hozza tenem 3KM-en belul vagyok. 4MB nem tud addni. Mig volt egy DLM nevu automatikus teszt az siman adta a 6MB. En is reklomaltam de azota sem raktak fejebb. A magyarok panaszkodnak az internet miatt peddig otthon normalis az ADSL2+ itt meg megcsak most alnak neki epiteni. Amelyik meg elmeletileg tudja pl Sky nem er semitsem. Egyetlen egybe jo: eltoroltek az osszes csomagrol a forgalom limitett. Most nincs egyalltalan limit.

    Amint lesz a kornyeken barmijen kabeles szolgaltato azonal atmegyek. Egy ramaty a DSL itt. Javaslom az otthoniak tegyek ossze a ket kezuket mert tobbet kapnak mint itt sokan.
  • rigidus #4
    Ja es oda akartam kilyukadni ezzel, hogy az ilyen Phorm fele szornyekkel sem fognak mast elerni, minthogy folyamatosan ugyfeleket veszitenek.