Gyurkity Péter

Számítógépvezérlés a nyelvünkkel

A Georgia Tech kutatói olyan rendszeren dolgoznak, amely elsősorban a segítséggel élők számára könnyítheti meg a különféle eszközök vezérlését, botkormánnyá alakítva nyelvüket, billentyűzetté varázsolva szájukat.

A Tongue Drive System fejlesztése már jó ideje tart - a Maysam Ghovanloo által vezetett csapat elsődleges célja a rendszer tökéletesítése, hogy olyan megoldással álljanak elő, amely könnyű és kényelmes vezérlési módot biztosít a nyaktól lefelé megbénult embereknek. A nyelv, a fogazat, valamint az állkapocs bevonásával kialakított virtuális billentyűzet és botkormány egyelőre egyszerűbb feladatok elvégzését teszi lehetővé.
*


A megoldás a nyelv hegyére helyezett mágnessel, valamint a fejre erősített érzékelőkkel valósul meg. Előbbi tölti be a botkormány szerepét, míg az érzékelők folyamatosan követik a nyelv mozgását, az előre meghatározott elvek alapján értelmezve az egyes mozdulatokat és pozíciókat. A nemrégiben megjelent ismertető videón jól látszik, ahogy a kísérlet alanya mindössze nyelvének mozgatásával kezdeményez egyszerű vezérlési utasításokat - a fejlesztők reményei szerint egy napon mindez lehetővé teszi a kerekesszékek, a különféle otthoni elektronikai eszközök és a számítógépek irányítását. Nem lesz könnyű elfogadtatni azonban a platformot, amelyet egyesek groteszknek írnak le.

Az üzembe helyezést követően az illetőt arra kérik, hogy végezzen el hat alapvető mozdulatot, meghatározva ezzel a "bal", "jobb", "előre" és "hátra" pozíciókat, valamint az egy- és duplaklikket. A jövőben Ghovanloo az utasítások kezdeményezésének és kivitelezésének egész sorát dolgozná ki, a fogazatot használva billentyűzetnek. Ezt egészíthetik ki az előre elmentett pozíciók, így például a "jobb felül" jelenthetné a villany felkapcsolását, a "a bal alul" pedig a televízió bekapcsolását. A projekthez sikerült jelentős anyagi támogatást is szerezni, a National Science Foundation 120 ezer, a Christopher and Dana Reve Foundation pedig 150 dollárt ajánlott fel a munkálatok felgyorsítása érdekében.

Kérdés, hogy a segítséggel élők miként fogadják majd a megoldást - az alternatív fejlesztések közül jó pár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, vagy csak elenyésző arányban található meg a piacon. A siker nyilván a kényelmen és az egyszerűségen múlik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • npityusk #5
    miért nem lehet egy nyalóka szerü valamit építeni be a pofádba aztán ugye azzal amivel fogod a nyalókát beleépíteni egy ilyen mágneses valamit ami irányítaná az egérkurzort + harapással kattintana sokkal egyszerűbb mint ilyenekkel baszkolódani-
  • rigidus #4
    1. Bent van a cikkben is.
    2. En is mozgaskorlatozott vagyok - azt hittem az elso mondatombol ez vilagosan lejott.
  • passatgt #3
    vagy pl akinek nincs keze vagy lebénult nyaktól-.-
  • rigidus #2
    En mar eleg sok ilyen 'csodat' probaltam, de a ceruzavegek + kotott kesztyuk parost semmi sem multa felul.

    Persze jobban belegondolva ehhez is kell majd egyfajta szuletett tehetseg is. Nagyvallalati manager palantaknak meg berpolitikusoknak biztosan kituno valasztas lenne. Pl. amikor majd Quake-ben 'siet elore' hogy ritkitsa a nepet mekkora hasznat veszi az eroteljes le-fel nyalasi kepessegenek...
  • Tetsuo #1
    Ezt a skillt a csajom is ertekelni fogja vegre.. ehehe.