Gyurkity Péter

Végleg eltűnhet az egér

Egyes elemzők szerint a számítógépes egér akár öt éven belül eltűnhet, átadva a helyét a különböző arcfelismerő, multi-touch, illet egyéb új megoldásoknak. Kérdés azonban, hogy mindez milyen gyorsan mehet végbe.

A BBC tudósítása a Gartner azon jóslatán alapul, amely szerint akár 5 éven belül végleg felválthatják a jól ismert, szinte mindenki által használt egereket az új technológiák. Ezek között a kutatócég az arcfelismerő, multi-touch, valamint az agyhullámokat értelmező megoldásokat említik, amelyek még kényelmesebbé teszik a vezérlést. Ám a kényelem mellett egyéb kérdések is szerepet játszhatnak a váltásban, ezek pedig egyáltalán nem könnyítik meg azt.

Az arcfelismerő technológián többek között a Canon és a Sony dolgozik, a cél itt az, hogy a felhasználó felismerése mellett az egyes arckifejezéseket, állapotokat és értelmezni tudja a számítógép - innen már csak egy lépés a vezérlés megoldása. A multi-touch többek között a Windows 7 részeként érkezik majd, itt elsősorban azt a problémát igyekeznek megoldani, hogy a többujjas vezérlést is megfelelő módon értelmezze a technológia, feloldva ezzel a korábban alkalmazott érintőképernyők korlátait.

Egy másik alternatíva az OCZ által fejlesztett Neural Impulse Actuator (NIA) technológia, amely az agyhullámokkal és olyan mozgásokkal dolgozik, mint például a szempillantás - ez utóbbi hivatott helyettesíteni az egérkattintásokat. Nagy hátrányt jelent viszont, hogy a megoldás továbbra is használja az egeret és a billentyűzetet, emellett pedig megfelelő felkészítést és jelentős anyagi terhet jelent az érdeklődők számára. Sokak szerint 5 évnél jóval több időre lesz szükség ahhoz, hogy ezek a fejlesztések igazán beérjenek és szélesebb körben is megállják a helyüket.

Továbbra is kérdés, hogy a Gartner jóslata mennyiben válhat be - az említett periódus túlságosan rövidnek tűnik a jól bevált eszközök leváltására, de láttunk már kisebb csodákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Glutamin #71
    Szerintem is csupán egy hatásvadász és teljesen megalapozatlan cikk. ennyi erővel abillentyűzet is rég kihalt volna. Marad még az egér sokáig.
  • Shaenis #70
    Ez a pislogásos vezérlés egy nagy lószar, én esténként holt kómásan annyit pislogok a gép előtt, hogy a büdös életben nem jön rá mit akarok vezérelni, leformázná az egész rendszert kínjában. Ennél még az a hadonászós hókuszpókusz is reálisabb, ami a különvéleményben van.
  • Romel #69
    Ez a hír megint egy olyan semmitmondó szar. Sajnos van aki azért kapja a pénzét, hogy ilyen "kutatásokat" elvégez. Az egér maradni fog, ezt meg én mondom. Döntsétek el kinek hisztek.
  • Sanyix #68
    Agyhullámos vezérlés az nem abból állna hogy az agyadat vezérlik, hanem te vezérelsz az agyaddal. Ha fordítva lenne, akkor tényleg mindenki pornót nézne.
  • Hunbalazs #67
    Erre már be kell írni valamit..
    az egér soha nem fog el tünni... csak magát az egeret fogják tovább fejleszteni..
    vannak területek ahol az egér nélkül nem is lehet dolgozni..
    Grafika Videó ideértve az összes Adobe szoftvert... :)
  • Griphons #66
    A hülyeség ismét amerikából jön...
    Az elemzők meg angolok. Többet nem is kell mondani.
  • smv #65
    Szerintem eltűnhet az egér, úgyis azt mondják, hogy jön a meteor és kihal az emberiség...
  • RecoPhile #64
    hát igen...
  • RecoPhile #63
    JA világ legocskább játéka... nem is értem hogy tudtam 5évig azzal a szarral játszani... _\


    #24
    Már elöre láttom, hogy sok idiota amerkia majd egymást fogják lelőni suliban
  • xido #62
    Minority report-ban láttunk videó-feldolgozást szenzoros kesztyűben holo képernyőn...Paycheck-ben láttunk szenzoros ceruzával tervrajzot szétszedni 3d-ben..bizonyos alkalmzásoknál talán..ez...hanvezérlés?..elképzelek egy irodát,ahol üljön csak maximum 5 könyvelő az excell előtt így...ki kinek a táblázatába alkot bele?:)...meg ki tud odafigyelni,ha hall még másik 4et beszélni?..meg itthon éjjel játszani,miközben a család alszik,te meg navigációs utasításokat ordibálsz:)