Berta Sándor

Interaktív asztal német fejlesztőktől

Egy fiatal német professzor és csapata egy új, a jelenlegi számítógép-megoldásoktól teljesen eltérő elképzelés megvalósításával kísérletezik.

Andreas Butz professzor, a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem Informatikai intézetének munkatársa és kollégái olyan eszközt akartak létrehozni, amely lehetővé teheti és felgyorsíthatja, hogy több ember is gyorsan és egyszerűen dolgozhasson ugyanazon vagy több dokumentumon. Butz úgy vélte, hogy jelenleg minden felhasználó a számítógépe előtt ül és a monitorok képernyője előtt nem kerül sor valódi interakciókra, másrészt egy mai berendezés azt teszi, amit mondok, de nem azt, amit akarunk.

Ez a két fő probléma a szakember szerint minden jelenlegi számítógéptípust érint, mindegy, hogy PC-kről, szerverekről vagy mobil készülékekről van szó. A professzor és munkatársai éppen ezért egy olyan eszközt akartak kifejleszteni, amely megfelelő módon idomul az emberekhez, megérti a gesztusokat és akár azokkal is irányítható. Ezt a területet a tudósok Ubiquitous Computingnak nevezik és a virtuális valóság ellenpólusaként tartják számon. Andreas Butz és csapata első lépésként egy interaktív asztalt hozott létre, amelynél az asztallap egyben maga az érintőképernyő. Az eszköz sok területen alkalmazható, legyen szó a fotós és reklámszakmáról vagy otthoni használatról. Bárki rendszerezhetné a képeit, kicsinyíthetné, nagyíthatná, szerkeszthetné őket, anélkül, hogy számítógépnek a közelébe kellene mennie.


A Microsoft megoldása

Az interaktív asztal másik előnye, hogy a különböző programok segítségével gyakorlatilag bármilyen területen megállja a helyét. Egy új szoftver telepítésével például digitális zenei archívumként vagy éppen videók megjelenítésére is alkalmas. Új értékesítési lehetőségek merülhetnének fel a zeneboltok előtt, ahol az asztal mondjuk a videoklipek megjelenítésére szolgálhatna. Az első kísérletek nem voltak sikeresek, ennek oka, mint kiderült, abban rejlett, hogy a felhasználók ugyanúgy dupla kattintással akarták megnyitni a fájlokat és az anyagokat, mint tették azt a Windows operációs rendszerek használatakor.

A kutatásokat 20 000 euróval az Alcatel-Lucent Alapítvány is támogatta és Butz máris talált két olyan céget, akik fantáziát látnak a termék jövő évi piacra dobásában. Az első célcsoport az építészek lehetnek. Az interaktív asztal előnye továbbá, hogy akár erős napfényben is használható. Érdekesség, hogy néhány hónappal ezelőtt a Microsoft már bemutatta hasonló számítógépét. A Microsoft Surface névre keresztelt megoldás szintén egy asztal formáját veszi fel, a 30 hüvelykes érintőképernyős kijelzőjét pedig a számítógép fölé hajoló felhasználók akár ülve, akár állva használhatják. A vezérlésben a billentyűzet és az egér szerepét átveszi az emberek hangja és keze, illetve az ehhez használható tollak, amelyek egyformán alkalmasak az egység irányítására, az utasítások bevitelére.

A szoftveróriás terméke kezdetben 5 és 10 ezer dollár közötti áron lesz kapható. A Surface együtt tud működni más eszközökkel is és ehhez elegendő az adott készülékeket egyszerűen ráhelyeznünk a felületre. Így megtekinthetők lesznek a mobiltelefonokon és digitális fényképezőgépekben tárolt képek vagy a csengőhangokat egyszerűen le lehet majd tölteni. Idővel az éttermek étlapjait is felválhatja a megoldás, hiszen interaktív rendelőlapként használva a berendezést, rögtön jelezhetjük, hogy mit szeretnénk elfogyasztani. Az asztalra helyezett ételekről és italokról további információk lesznek leolvashatók, amit rögtön kiegészíthet a vendéglátó által ajánlott szállodák sora.

Az első ilyen berendezések a Harrah's Entertainment Las Vegas-i szórakozóhelyein, a Starwood Hotels & Resorts Worldwide hoteljeiben, valamint T-Mobile amerikai részlegének üzleteiben jelennek meg. A tervek szerint 3-5 éven belül a magánfelhasználók számára is elérhető árú, különböző formátumú Surface PC-k is megjelennek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dany007 #17
    hajajajajajjj Azért surface jóval előbb volt mint Apple iphone-os multi touchscreen.
    Sima érintőképernyő meg mégrégebb óta...
  • ivjoe #16
    Miért a Surface-ben mi volt az új?
    Apple Multi touch az egész.

    http://youtube.com/watch?v=RPwaUp4gepU
  • kvp #15
    "A tervező asztalos variatione is naon teccik(főleg h építészetett tanulok)"

    Ilyen touchscreen-es monitorokat mar evek ota lehet kapni. Ha jol tudom a legregebbi valtozatot meg japanban mutattak be valamikor a 80-as evekben. Az usa-ban jopar webcomic keszito hasznal ilyet. (rajtablanak)
  • matt taylor #14
    Iskolákba kéne ilyen(nem kéne füzet) a jegyzeteket meg csak feltölteni mobilra
    A tervező asztalos variatione is naon teccik(főleg h építészetett tanulok)
    HUmanEmber41st #9:szinte az összes forradalmi ujjítást igy kezeleik
  • HUmanEmber41st #13
    Igen, anak lenne jövője, h A1 v A0 méretben lenne ilyen érintőképernyő, a felfogatása pedig megegyezne a régi tervezőasztalokkal. Az oldalán meg az alján szabadon állítható nyomógombokkal, tehát a gyakran használt funkciókat a képernyőn kívül elhelyezett hot-keyjel lehetne elérni. Bármilyen képszerkesztésre ideális lenne, persze inkább csak munkahelyeken. Otthonra meg lenne egeres változat, mert a touch screen még nem valami olcsó...
  • endale #12
    Azért a mérnökök munkáját hatékonyan tudná segíteni egy a régi nagy rajztáblákra hasonlító, de modern CAD szoftvereket futtató multitouch képernyős számítógép.
  • waterman #11
    panelt dönteni max 15 fokban lehet. nemhiába voltak a régi iskolapadok csak kicsit döntve. mert úgy kényelmes. 45 fokban döntve nem tudod rátámasztani a kezed akárhogy is próbálod. bár én max 8 fokot dönteném és úgy kéne megcsinálni, hogy a lábad alá tudd pakolni, mert ha mellette kell kuporogni, akkor semmivel sem lesz kényelmesebb, mint egy felgyújtott dohányzóasztal. a microfost megoldása is szerintem azért életképtelen ebben a formájában, mivel nem vékonyképernyős és egyáltalá nem mobil. a mikrofostos reklámvideóban is volt egy olyan hogy rárakták a poharakat és a számlát meg elosztották, hogy ki melyiket itta. nagyon jó ötlet, csak nincs az az asztal amivel egy ekkora böszme valami kényelmes is lenne. vagy mondjuk nagyobb kávát kéne neki csinálni. ezek most arra jók, hogy demózzanak vele,de nem hiszem hogy ebben a formájukban bekerülnének a nappalikba vagy akárhová.
  • Sir Quno Jedi #10
    Főleg, hogy párszáz dolcsiért ugyanekkora LCD TV-t veszel és azon kedvedre PC-zhetsz. Nem kell taperolni az igaz... :D
  • HUmanEmber41st #9
    Ha az asztal lapja vízszintes, elég kényelmetlen egy idő után az felett tartani a kezedet, és a nyakad is elzsibbad. Az asztal lapját meg kel dönteni kb 45 fokba. Akkor kényelmes lesz. És mindenképpen lábakon kell, h álljon, hiszen válból nyújtott kezekkel megint csak nagyon fárasztó valamit tartósan használni.
    Aztán meg ki vesz ilyet otthonra, amikor ott a TV, ahol kényelmesen lehet képeket nézni? Ennek a cuccnak ebben a formában még nem jött el az ideje..
  • Kobaljov #8
    Lehet, hogy már a nyáron elfogadott új 2.1+EDR-es Bluetooth, ez magyarázná egyrészt a gyors kapcsolat létrehozást mivel ez a szabvány tartalmazza az NFC technológiát is amivel két eszközt csak össze kell érinteni (pár centire) a párosításhoz, másrészt ennek a sebessége EDR-el együtt már elvileg 3 Mbps aminek ha a nagy részét tudja is hozni, akkor már meg lehet vele csinálni.
    Az NFC-vel a fizetés is megoldható volna a bárban (a következő BT pedig elvileg már az Ultra Wide Band-on alapulva (6-10 GHz) nagysebességet is tudni fog közelre max 480 Mbps-al (az új Wireless USB is UWB-n alapul). Idénre ígérték a szabványt, úgyhogy előbb-utóbb ki kell majd jönnie)

    Mondjuk azért az MS reklámja valószínűleg sokat szépít, előre felkészített rendszer, még gyors kábelnél is látnánk egy rövid ideig az áttöltést ha zenefileokról, nagy képekről van szó.