SG.hu·

A programozók jogait védené az EFF

Az EFF kezdeményezésének célja, hogy a jelenleginél nagyobb jogi védelmet kapjanak a programozók és a szoftverfejlesztők, és hogy enyhítsék a kiberbűncselekményekkel kapcsolatos törvényeket.

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) a Black Hat hackerkonferencián indította el a Coders' Rights Projectet. A kezdeményezés célja, hogy a jelenleginél nagyobb jogi védelmet kapjanak a programozók és a szoftverfejlesztők. A rendezvényen az amerikai szervezet egy külön standot állított fel, ahol az érdeklődőknek az EFF jogászai adnak tanácsokat olyan kérdésekben, mint a Reverse Engineering, a biztonsági hibák nyilvánosságra hozása és a szabad véleménynyilvánítás. A szakemberek azonban nem csak a konferencián kapnak segítséget, hanem a létrehozott portálon is, ahol a legfontosabb kérdésekre kaphatnak válaszokat.

"A programozók fontos szerepet játszanak a fejlesztésekben és azoknak a szoftvereknek, illetve a hardvereknek tesztelésében, amiket mi naponta használunk" - közölte Jennifer Granick, az Electronic Frontier Foundation kampányvezetője. Az EFF azt szeretné, hogy ha a jövőben a fejlesztők is bátran, jogi tudással felvértezve nézhetnének szembe az esetleges vizsgálatokkal és perekkel. "A számítógépes biztonsági kérdésekkel foglalkozó és adatvédelmi szakembereknek fontos, hogy a munkájukat ne állandó rettegésben, hanem nyugodt körülmények között végezhessék" - tette hozzá Edward W. Felten, az EFF elnökségi tagja, a Princeton Egyetem professzora.

Az amerikai szervezet megpróbálja elérni, hogy enyhítsék az Egyesült Államokban a kiberbűncselekményekkel kapcsolatos törvényeket, valamint a Bill Clinton elnöksége alatt elfogadott és elsősorban a zeneipar igényeit figyelembe vevő Digital Millennium Copyright Act-ot (DMCA). Utóbbi jogszabály jelenleg is tiltja a digitális másolásvédelmek megkerülését, feltörését vagy más módon való kijátszását.

Néhány hete Németországban a Chaos Computer Club nyújtott be beadványt a német alkotmánybírósághoz, amelyben követelte a helyi büntető törvénykönyv 202 c jelű, úgynevezett hackerparagrafusának eltörlését. A paragrafust leginkább azért támadták, mert gyakorlatilag bűnözőnek minősítette az összes biztonsági szakembert és a víruskutató laboratóriumok munkatársait, akik gyakran használnak ködtörő és más hasonló programokat a munkájuk során.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mrzed0012008. 08. 12.. 18:43||#18
Bankoknál inkább az szokott lenni a gond, hogy:
vagy kiadják egy hozzánemértõ külsõsnek (ezek eredményén szoktam a legjobbat vidulni),
vagy egy managert ültetnek a fejlesztõk fejére (aki vezeti, nincs szakmai vezetés, így vak vezet esete),
vagy belsõ politikai viszályok miatt direkt rontanak pár helyen benne (igen durván átpolitizált a bankok belsõ mûködése általában, egyig fõosztvez utálja a másikat és ahol lehet keresztbe tesz neki),
vagy azt hiszi 1.0-ás fejlesztõgárda, hogy ért hozzá és nekiáll (amikor a hülyeség szorgalommal párosul ... persze megesett, hogy csak nem tudták mégis merre keressenek egy megfelelõ szakembert, aki legalább az alapokat elmagyarázza nekik ... term. ez is a manager hibája mellesleg)
vagy mivel az IT és fejlesztés oly felesleges a banknak (áááá, csak abból él lényegében) ezért az említett juniorokkal feltöltés

Mellesleg tartani kellene egy FEJLESZTÕK hetét, ami alatt minden fejlesztõ leállna pihenni, se support se semmi (akkor talán végre rájönnének, hogy nélkülük semmi nem megy)

DEZ: nekem volt olyan pár hónapig odaültetett fõnök, akinek az volt a fixa ideája, hogy mindent írjunk át javába ... mi meg csak röhögtünk, hogy optimalizálva van a rendszer 1000 módon (napzárás 2 óra alatt meglegyen), van ahol assembly kód került bele a gyorsítás miatt, erre írjuk át egy interpreteres csigalassú szarra (1 nap/napzárás? ja, láttam ilyen banki rendszert is, jót röhögtem amikor megláttam a szerkezetét)
© dez2008. 08. 09.. 23:56||#17
Ez kb. olyan, mint a szobrász vs. "végülis csak fogni kell a vésõt, és ütni a kalapáccsal" esete, csak éppen itt mindenki hangosan kiröhögné, ha valaki az utóbbival jön. A programfejlesztésnél ezt nem látják még át.

Nos nekem volt olyan fõnököm (utólag került a céghez), aki nem hogy programozónak képzelte magát a fenti alapon (azt az összehányt kódot kellett volna látnotok), hanem zenésznek, grafikusnak, stb. is. Elõzetesen 5 évet voltam a cégnél, de 2 hónap után sikítva menekültem. 😛 Amúgy az volt a fixa ideája, hogy az embereket megfelelõ módszerrel robotokká lehet idomítani - kár, hogy ez és a kreativitás kb. tûz és víz. (Ha a nagyfõnök képes volt ezt a seggfejet fejünkre ültetni, akkor ott egye meg a fene.)

És szerintem ezt kellene tennie midnenkinek. Mármint merni továbbállni, de legalábbis nem pincsikutya módjára viselkedni. Túl sok a megalkuvás! Nem ingyen adják a megbecsülést, ki kell harcolni. Ha viszont erre nem képes a tipikus kóder, akkor viszont úgy kell neki.
© BlackRose2008. 08. 09.. 12:02||#16
Az én közel 20 éves tapasztalatom alapján, csak két féle fejlesztés létezik jó és rossz, nincs közép, vagy 100% (vagy ehhez közelítõ) jó vagy 100% (vagy ehhez közelítõ rossz), valahogy, úgy van, ha megy a gödörbe akkor pillanatok allatt ott van, és a gödör szélén még lehet egy picit, de nem lehet a gödör oldalfalán. Na most csak az a baj, hogy jó fejlesztést kb. nehezebb találni mint kókuszdiót a déli sarkon.
© assdf2008. 08. 09.. 11:15||#15
Én meg már banki rendszereket müködtetõ informatikus gárdánál is láttam vicces dolgokat szakértelemmel kapcsolatban 😊
Aztán mikor az egyikkel elbeszélgettem, hát kiderült hogy a bank néminemüleg sporolt az informatikai kiadásokon és úgy gondolta hogy néhány friss diplomás is képes arra mint az aki már 10-20-30 éve van a szakmában 😊
© mrzed0012008. 08. 08.. 22:39||#14
Jaja, nem egyszer kellett nekem sem takarítani ilyen sokludas fejlesztések "eredményét"

A másik ami elszörnyeszt, hogy minden fejlesztõ azt hiszi magáról (szinttõl függetlenül), hogy õk márpediglen nemcsak kódolni tudnak, hanem adatbázis tervezéshez is értenek.
Két kezemen meg tudom számolni eddig hány valós adatbázis/adattárház szakemberrel találkoztam, nem egyet a jobbak közül én tanítottam ki.
Volt olyan 8-9 nullára végzõdõ banki rendszer, melybe belenézve csak komoly önuralmamnak köszönhettem, hogy csak távozásom után kapott el a röhögõgörcs. Hogy miket tudnék mesélni 😊)))
© BlackRose2008. 08. 08.. 17:01||#13
Egyetértek... még jobb persze, amikor 2 ludat alkalmaznak 2 ökör helyett és 2 John Deer teljesítményét várják... az még viccesebb 😊 sokan még nem fogták fel, ha 1 millió majomnak irógépet adsz, akkor sem születnek meg Shakespeare mûvei... persze a menedzerek soha nem a hibákat keresik és javítják, hanem mindég a saját "tökéletes" munkájukal dicsekszenek... "egoless development" valami ami nagyon hiányzik, ha csak fél projekt megy ki az ajtón (a többit elhalasztották a következõ verzióra) akkor is azt mondják SIKERES volt a meló... persze a programozóknak nincs ilyen luxus.
© mrzed0012008. 08. 08.. 16:56||#12
Igen, csapatmunka a fejlesztés, de egy apróságot nem szabad elfelejteni.
A fejlesztõi csoport középpontja a fejlesztõ.

A fejlesztõ munkáját megkönnyítendõ kell a manager, hogy ne a fejlesztõnek kelljen eladni a terméket az ügyfél részére (járjon a manager ebédelni meg teniszezni az ügyféllel, ne a programozónak menjen erre az ideje)

A szervezõ feladata hogy elõkészítsen amit csak lehet a fejlesztõnek, utánajárjon üzleti dolgoknak, hogy a fejlesztõnek ennyivel is könnyebb legyen az élete és munkája (ne a fejlesztõnek kelljen kilincselni a fõkönyvelõnél, hogy ugyan mond má meg melyik fõkönyvre mit is írjunk és milyen bontásban)

A tesztelõ feladata, hogy ne a fejlesztõ drága ideje menjen el a hibajelenség elõidézésének keresésére, illetve a mindenféle lehetetlen és elõre kiszámíthatatlan user manõverek kitalálására, kipróbálására

és még sorolhatnám, tehát én azt mondanám a fejlesztésben a programozón kívül résztvevõ személyek olyanok, mint a szatellit rendszerek (pl általában a számlavezetõ rendszer a legfontosabb fõrendszer, köré kis szatellit rendszereket szokás építeni a kisebb feladatok ellátására, fõrendszer kiszolgálására, tehermentesítésére)
Ott mindig baj lép fel, amikor egy kis szatellit fontosabb akar/kezd lenni, mint a nagy fõrendszer.
© mrzed0012008. 08. 08.. 16:40||#11
"Nem a programozók a fejlesztés 😊"
Húúúú, de nagyot tévedsz.

Igény felmerülése: ügyfél, illetve programozónak (vagy ha van hozzáértõ programozóból kiképzett szervezõ akkor neki) kell ügyfelet babusgatni.
Ügyfeleknek rendszeresen a lehetõ legvadabb elképzelései vannak, a manager meg boldogan bólogat rá, hogy ok persze jövõhétre megvan (csak épp az egész bank állna le tõle úgy kb örökre)

igény megfogalmazása: ügyfél ötletei alapján a szervezõ a fejlesztõvel megírja, hogy mégis mit lehet, és hogyan, aztán ha erre ügyfél rábólint jöhet a

kódolás: programozó kreativitásának kiélése

tesztelés: 1 programozói, 2 belsõ céges (ált. kihagyva), 3 ügyfél

üzembehelyezés: üzemeltetés + fejlesztõ (az ugyebár egy szép vágyálom, hogy a fejlesztõ mindent szépen átad üzemeltetõknek, aztán többé rá se bagózik az egészre ... tipikusan ahol az elmélet elmélet marad)

üzemeltetés: üzemeltetõ + programozó, mivel ahány hely annyi rendszer ezért folyamatos elõre nem látott problémák orvoslása, hibákat az üzemeltetés gyakran gondolkodás nélkül eszkalálja fejlesztõk felé ...

Melyik részben nem vett részt a fejlesztõ ?
Ki az aki az összes mûveletben részt vett ?
Ki az aki nélkül akkor nem is lenne fejlesztés ?
Szerintem elfogadhatod, hogy a fejlesztõ maga a fejlesztés (pláne ha belegondolsz a know-how -ba, láttam már céget lebénulni meg nem becsült rendszerfejlesztõjének távozását követõen)

A másik meg egy nemrégen hallott vicc, ami tökéletesen illik a fejlesztõkre:
Ha fel akarnál szántani egy mezõt, mit fognál be az eke elé?
100 ludat vagy 2 ökröt ?
azaz 100 "hello word" juniorral állnál neki egy rendszer fejlesztésének, vagy 2 vérprofi senior rendszerfejlesztõvel (láttam mindkettõre példát, elsõ eredménye komolyan vicces volt 😊) )
© rigidus2008. 08. 08.. 16:16||#10
20) Ha Felcsupaszlokharito Mancika - a fonok (titkar)noje - nem tud Winamp-ot hallgatni miunkaidoben mert az ethernet kartyaba dugta be a fulhallgatot, akkor a legjobban agyonhajtott matematikus programozot kell a foldszintrol a tizedikre felhivni. Mindezt lehetoleg ebedszunetben amikor a folyosokon, liftben es lepcsokon mozdulni sem lehet, nehogy mar ebeddel toltse ki az ebedidejet...
© rigidus2008. 08. 08.. 15:54||#9
lyo lesz az sajnosnak is <#wink>