Berta Sándor

Audience - hogy hangos környezetben is telefonálhassunk

Egy amerikai cég olyan eszközt fejlesztett ki, amely szimulálja az emberi agyban az összetett zajok feldolgozását, így kiszűrhetővé válnak a mobil beszélgetésekből a zavaró háttérhangok és -zörejek.

A mobiltelefonok nélkül napjainkban sokan már el sem tudnák képzelni a mindennapjaikat. A családokban már nem egy, hanem gyakran 3-4 mobil is található, azonban a felhasználóknak mind a mai napig kompromisszumokat kell kötniük. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy - különböző okokból - még mindig nem használható mindenütt a mobiltelefon. Ilyen neuralgikus helyszíneknek számítanak például a repülőterek vagy a pályaudvarok, ahol a nagy zaj miatt gyakran szinte semmit sem hall az ember egy beszélgetésből.

Japán és Dél-Koreában azonban már megjelentek az első olyan készülékek, amelyek lehetővé teszik az előfizetők számára, hogy akár a repülőtereken is nyugodtan használhassák a mobiljukat, lévén egy beépített chip segít kiszűrni a háttérzajokat és így tökéletesen hallgató a beszélgetőpartner hangja. Az első eszközöket a Sharp és az LG Electronics dobta piacra, Japánban az NTT DoCoMo, Dél-Koreában pedig az SK Telecom forgalmazza őket.

A telefonok a be- és a kimenő jeleket egyaránt képesek megszűrni. Az eljárás már akkor is működik, ha a beszélgető feleknek csak az egyike használ ilyen készüléket. A mobilokban az amerikai Audience vállalat A1010-es chipje dolgozik, amely a hangokat és a zörejeket ugyanúgy dolgozza fel, mint ahogy azt az emberi agy teszi. A zajszűrő eljárás neve Auditory Scene Analysis (ASA) és képes aszerint rendszerezni a különböző hangfoszlányokat, hogy azok melyik zajrészekhez tartoznak. Vagyis egy beszélgetés és egy nyüzsgő bár zajai nem keverednek össze.

A felhasználók csak reménykedhetnek, hogy a megoldás hamarosan már minden mobiltelefonba bekerül és a közeljövőben mindenki nyugodtan telefonálhat majd akár egy forgalmas főút mellett is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #7
    szakmai adatokat sose fogsz megtudni egy újságcikkből, erre készült az adott cégek weboldala. Kattints rá a cikkbe belinkelt linkre, egyből elégedett lehetsz.
  • Lyan Kyj #6
    Ha már van ilyen is, akkor ezt miért akarják erőltetni? Pár év míg a linkeltet finomítják, a cikkezetnek nem lesz sok értelme.
  • Tetsuo #5
    "...képes aszerint rendszerezni a különböző hangfoszlányokat, hogy azok melyik zajrészekhez tartoznak."
    Ennyi.
    Ennyi a cikk informaciotartalma. Akit erdekel a tema (pl engem), az ennyit tudhat meg a chip (ill a hasznalt szuroalgoritmusok) mukodeserol. Eljen az SG. :(
    Most mar az osszes cikk ilyen.Pl hogyan is mukodik a Radiohead videoklipjeben alkalmazott 2 uj eszkoz?? Azt sem tudjuk meg a ugyanigy (az adott SG cikkbol).
  • KarmaXXL #4
    Erre van a fülhallgató.
    Az érdekesebb része szerintem az, hogy a másik irányba hogy működik - a mikrofon úgyis felveszi a zajt, akárhogy takargatod :)

    Szerintem jó ötlet.
  • WantedMark #3
    Szinte szóról szóra ugyanezt akartam mondani. Eleve úgy kellene kiépíteni ezt a cuccot, hogy párosával lehessen megrendelni, hogy a beszélgetőpartnerek mindegyike hallja a másikat...
  • Rage47 #2
    jah, lol :D
  • L3zl13 #1
    Nagyszerű, tehát ha zajos helyen beszélek, a túloldalon hallanak majd, csak én nem fogok továbbra sem hallani semmit...