Berta Sándor

A németek szigorítják a telefonos reklámok elleni védelmet

A német kormány ismét foglalkozik a kéretlen telefonhívások kérdésével és egy olyan új törvényt akar kidolgozni, amely megvédi az embereket a telefonspamtől.

"A jogszabály többek között lehetővé tenné, hogy a telefonon kötött, 14 napos időtartamig hatályos újság- és lottószerződésektől bárki elállhasson utólag. Ezzel a változtatással egy eddig kihasznált kiskaput zárnánk be és a felhasználók egyoldalúlag felmondhatnák a korábban telefonon megkötött szerződéseiket. A módosított törvény még az idén hatályba léphet" - jelentette be Horst Seehofer német fogyasztóvédelmi és Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter.

A két minisztérium ezenkívül azt tervezi, hogy a jövőben komoly, legfeljebb 50 000 eurós pénzbüntetéssel sújtanák a kéretlen telefonhívásokat reklámokat. Ezek a beszélgetések ugyanis továbbra is csak a hívott fél engedélyével és beleegyezésével jöhetnek létre. Amelyik cég más módon is zaklatja az embereket, az további legfeljebb 10 000 eurós pénzbüntetésre számíthat. Emellett kiküszöbölnék a távközlési cégek agresszív kampányait is, megakadályozva, hogy előállhasson az a helyzet, miszerint valaki - tudtán és akaratán kívül - egyszerre több telefontársaság ügyfelévé válik. Egy szolgáltatóváltás ezentúl kizárólag az előfizető írásos engedélye után történhet csak meg. A cégeknek bizonyítaniuk kell, hogy az ügyfelük felmondta a korábbi szerződését.

A Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV) szerint ezek az elképzelések nem elegendőek az állampolgárok telefonspammal szembeni teljes körű védelméhez. "A fogyasztóknak továbbra is aktívaknak és szemfüleseknek kell lenniük, hogy elkerüljék, hogy az akaratuk ellenére kössön velük valaki telefonon szerződést" - reagált a hírre Helke Heidemann-Peuser, a VZBV jogi szakértője. A telefonos szerződés lehetősége Magyarországon is okoz problémákat. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület az Invitel által telefonon kötött távközlési szerződéseknél egyenesen a fogyasztók megtévesztéséről beszél.

A német kormány már tavaly ősszel tervezte a kéretlen reklámhívásokkal szembeni hatékonyabb fellépést, azonban az ötlet néhány hónapra feledésbe merült. A telefonspam nem új jelenség. Az elmúlt években fokozatosan nő azoknak a távközlési cégeknek a száma, amelyek kéretlen telefonhívásokkal zaklatják az embereket és így próbálják meg felhívni a figyelmet az új szolgáltatásaikra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!