Berta Sándor

Egyre nagyobb gondot okoz a telefonspam

Fokozatosan nő azoknak a távközlési cégeknek a száma, amelyek kéretlen telefonhívásokkal zaklatják az embereket és így próbálják meg felhívni a figyelmet az új szolgáltatásaikra.

A spam alatt általában a kéretlen elektronikus reklámleveleket értjük. Németországban azonban egyre nő a telefonos hirdetések száma. Ugyan a módszer különböző, ám mindkét esetben kéretlen reklámtevékenységről van szó, így nem csoda, hogy a német fogyasztóvédőkhöz folyamatosan özönlenek a dühös emberek bejelentései.

"A telefonspamben a telekommunikációs vállalatok járnak az élen, szeretnek mindent az emberekre zúdítani. A lista második helyén a szerencsejátékkal foglalkozó cégek állnak. Sajnos ki kell mondanunk, hogy a jelenlegi törvények gyakorlatilag semmilyen védelmet vagy megoldást nem kínálnak a problémára" - mondta Klaus Müller, az Északrajna-Vesztfáliai Fogyasztóvédelmi Központ vezetője. Az intézmény szakemberei szeretnék mielőbb felhívni a figyelmet a problémára, ezért megbeszéléseket kezdeményeztek a német szövetségi parlament, a Bundestag képviselőivel. A központ azt szeretné elérni, hogy változtassanak a jelenlegi jogszabályokon és szigorúan büntessék a telefonon terjedő kéretlen reklámüzenetek készítőit és terjesztőit.

Ugyan van már ilyen törvény, azonban láthatóan semmi hatása és visszatartó ereje nincsen. Csak az északrajna-vesztfáliai fogyasztóvédőkhöz évente 12 000 panasz érkezik spam-telefonhívások miatt. Csak idén augusztusban és szeptemberben kétezren tettek panaszt, közülük 500-an írásban, faxon, elektronikus vagy hagyományos levélben. A legtöbb bejelentő mélységesen fel van háborodva és el van keseredve. Hiába van azonban világos jogi szabályozás, sem az, sem pedig az emberek dühe nem tartja vissza a cégeket az új reklámlehetőségtől.

A jelenlegi német törvények szerint egyébként telefonban csak akkor lehet hirdetni vagy reklámozni bármit, ha a hívott fél erre előzetesen engedélyt adott. Minden más esetben törvénytelen. A távközlési és a szerencsejáték cégeken kívül gyakran folyamodnak ehhez a megoldáshoz a pénzügyi intézetek, az újságterjesztő vállalkozások és az utazási irodák is.

Csak az északrajna-vesztfáliai fogyasztóvédők négy cég ellen tettek panaszt, illetve feljelentést. Látszólag azonban semmi sem történik, minden folytatódik tovább és lassan minden embernek lesznek tapasztalata az új, immár telefonon érkező spamről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #8
    én meg nem mondok semmit, hanem egyből lerakom. Minek veszitek a fáradtságot arra, hogy egyáltalán beleszóljatok.
  • Szeszmester #7
    Én már rutinos vagyok, ha hívnak az új díjcsomaggal (vagy bármi mást akarnak rám sózni), közlöm vele, h már múlt hét óta szerződésben állok a másik céggel.
  • David01 #6
    Engem még egyszer sem hívtak fel így. Bár ha elkezdenének hívogatni akkor felraknák egy progit a telómra ami leteszi mindkinek aki nincs benne a telefonkönyvemben. Próbáljanak csak engem hivogatni

  • TothLaci #5
    Minket és a nagyszüleimet folyton hívtak a T-Comtól, és a Tele2-től is. Egyszer megcsörren a telefon, felveszem, és akkor elkezdi mondani a nő, hogy T-Com megbízásából a telefon tulajdonosát keresem. Én meg beadom rögtön, hogy nem érdekelnek a T-Com reklámok. Nő megkérdezi, mit mondtam, én meg újra elmondom, hogy nem érdekelnek a T-Com reklámok. Erre nagyon megsértődik, mondja nem is azt akarta mondani, de visszhal. Én meg úgy vagyok vele, nem érdekel, hogy T-Com vagy a Tele2 ügyfél/spam szolgálata mit gondol rólam (akiknek talán kedvesebb kell lenniük a bolond ügyfelekkel is), de legalább többször nem hívtak fel. Ha pedig olyan nagyon fontos másról van szó, akkor küldjenek egy borítékot, ossz jó van...
  • Sir Quno Jedi #4
    Nem mindig tudod, mert manapság gyakran csak egy IVR-es gép hív fel téged és őt ugye hiába küldöd bárhová, nem veszi zokon.
  • Nethyrrea #3
    én már annak is örülnék ha valaki fejbelőné azt aki folyton spam emaileket küld mindenféle kamu címről.
  • csorfab #2
    De ha felhívnak legalább el tudod őket küldeni a kurva anyjukba ;)
  • Shadow_THH #1
    ja tudom engem a gyurcsány számtalanszor felhívott