Gyurkity Péter

Van-e jövője az OLED-nek a televíziók piacán?

Ezt a kérdést tette fel az iSuppli kutatócég, miután közelebbről is megszemlélte a Sony által elkészített első példányokat. A minőséget illetően nincs kétségük, ám abban már nem biztosak, hogy a felzárkózás gyors lesz.

Mihez kellene az OLED-nek felzárkóznia, ha a legfejlettebb technológiára épül és a képminőség minden elődöt lepipál? Természetesen az LCD és a plazma készülékekhez, hiszen az mindenki számára világos, hogy sokszor nem a legjobb minőséget nyújtó fejlesztések terjednek el széles körben. A minőséget illetően az iSuppli nem is vonja kétségbe az új szabvány esélyeit, ám azt megkérdőjelezik, hogy az új jövevény könnyedén kiszorítja majd az LCD és a plazma kijelzőket.

A cég munkatársai az általuk megrendezett Flat Information Displays (FID) 2007 elnevezésű kiállításon vizsgálták meg a Sony fejlesztését, amely elsőként kerül a boltok polcaira. Megállapították, hogy a képminőség kitűnő, ennélfogva pedig a szabvány előtt óriási lehetőségek állnak, főleg a mobil szegmensben. Hozzáfűzték azonban, hogy a mainstream asztali piacon a két elődbe olyan nagy energiát és összegeket fektettek az érintett gyártók, hogy még jó ideig nem jelent majd igazi alternatívát az OLED ezekkel szemben. Valószínűsíthető tehát, hogy az asztali szegmensben lassú átállás megy majd végbe, fokozatos előrelépésekkel.


A legnagyobb problémát - ahogy az új fejlesztéseknél már megszokhattuk - természetesen az ár jelenti. A Sony alig 11 hüvelykes készüléke, amely nyilván nem szállhat versenybe a nagy kijelzőkkel, 1800 dollárt kóstál Japánban és a többi régióban ennél nyilván drágábban kerül majd forgalomba. A Sony azonban nemrég beismerte, hogy még ezen a meglehetősen magas áron is veszteséges számára a forgalmazás - nem csoda, hogy a gyártók nem kapkodják el a nagyobb változatok bevezetését és ezt többnyire 2008-2010-re ígérik.

Az iSuppli szerint tehát első körben a mobil alkalmazásoknál számíthatunk a terjedés felgyorsulására, az igazi rohamra - legalábbis az asztali piacon - még jó ideig nem kerül sor. Meglátjuk, mikor tudnak majd előállni az érintett gyártók olyan nagyobb készülékekkel, amelyek nem jelentenek számukra pénzügyi katasztrófát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #34
    Én meg azt nem értem, hogyha mondjuk sokan néznek egy bizonyos pontot (mondjuk egy kellemes alakú hölgy kitüntetett pontjait) akkor ott miért nem lesz sötét? Hiszen a megfigyelők szemei fotonokat gyűjtenek be --> ha többen nézik, akkor ott kevesebb marad, ergó sötétebb lesz. :P
  • Lame #33
    Gondold vegig.
    Kioltja egymast a 2 lezer sugar -bar akkor mar egyszerubb, ha abba a "keppontba nem is kuldenek-, de attol meg nem lesz sotet!
    Sotetseget eloallito lampat meg csak az egyik Simpsons reszben lattam :)
  • Lame #32
    En is kb ugyan igy vagyok vele, csak en olyan 45-50 percig birom. Viszont utan mar a kotlezo 10 perces szunet se egitett sokat.
    Vegul csinaltattam egy monitor nezo szemuveget. Ezzel most jo. Mar igy mar nem fajdul meg a fejem az LCD-tol.
  • LowEnd #30
    kvp: szerintem ezt most csak te találtad ki :))) (Lehet, hogy tévedek, akkor pirulok)

    Amit mondtál nem vág össze azzal, amit a hologrammról őrzök az emlékeimben: az interferencia mintázat a fotópapír mélységében is rögzítésre kerül. Ezt egy 2d monitorral nehéz összehozni.
  • kvp #29
    "Nem értem, miért nincsenek még használható lézeres tévék. Ha a levegőben találkozik 2 lézer sugár akkor interferencia lép fel. Ez ad ugye egy képpontot.
    Van olyan kivetítő ahol ez az elv működik, de ionizált levegőre lövik rá a lézert, és kell a fekete háttér mert a fekete színt nem tudják előállítani. Csak nem értem miért nem. Ha a két sugár találkozik és interferencia jön lére, a lézerek ki is olthatják egymást, ezt negatív árnyéknak is nevezik, és létrejön a fekete...fotontalan tér pont. De ezt miért nem csinálják meg???"

    A 3d-s hologramos monitor ugy mukodik, hogy egy nagy felbontasu (300-600 dpi-s) 2d-s kijelzo jeleniti meg az interferencia mintat. Ezutan csak egy referencia nyalabot kell atkuldeni rajta, ami interferal a megjelenitett 2d-s keppel es letrehozza a 3d-s hologrammot, tehat megjeleniteskor csak 1 darab lezer van. Alapvetoen a 2d-s kep a teljes megjelenitett 3d-s kepsor interferenciakepeinek az osszege. A tenyleges kep amit at kell adni viszont mar csak egy nagyon nagy felbontasu fekete feher (1 bites melysegu) interferencia kep. Ilyen kep megfelelo szoftverrel, lezeres vetitofolia nyomtatoval es megfelelo frekvenciaju referencia lezerrel akar hazilag is eloallithato. Szines kephez kulon kell megjeleniteni a 3 alapszint, amit a 3 lezert gyorsan egymas utan felvillantva erdemes megvalositani.
  • Failure #28
    való igaz, hogy a CRT szebb képet ad, de azért valljuk be, az LCD-nek is vannak előnyei.
    Hogy mást ne is mondjuk, nincs neki mélysége. Mármint, fizikailag. A képcső miatt a CRT meg bazi nagy helyet foglal. Ami egy TV-nél még rendben, mert elrakod a szoba sarkába.
    Viszont a CRT monitorok örök problémája az volt, hogy hogyan ne foglalja el az asztalt, hogyan fog eléférni még egy billentyűzet, meg egy egér is, stb.

    Való igaz, hogy a képminőség jobb.
    Ugyanakkor én még az életem felét rémes vibráló CRT-k előtt ülve töltöttem, amire annyira nem vágyom ismét... na, az LCD legalább ilyet sem tud. Igaz, 85-100 Hz-től már a CRT is jó, de én valahogy akkor is jobban érzem magam egy LCD előtt, mint egy direkt a pofámba nyomott katód előtt. :D

    nade ez eléggé OFF.
    Az OLED-et gondolom ha más nem, piaci megfontolásból is visszatartanák, ha lehetne már most gyártani, akkor is, egész egyszerűen azért, hogy kivegyék a pénzüket az LCD technológiából.
    A Sony-nak meg gondolom inkább csak presztizs kérdés, hogy ő mutatta be először, aztán innentől meg majd nyugodtan elücsörögnek a fejlesztésen még pár évig. IMHO.
  • UnnameD #27
    A régi CRT-k messze-messze jobb képet adnak, mint a legjobb LCD/TFT. Ennek ellenére mégis terjed.
  • Mike at home #26
    kizárt
    a plazmával tavaly állt le nem egy gyártó
  • EroSennin #24
    Na es persze az optikai forgo-porgo rettenet meghajtot is kukazni kene, mint a floppyt anno :)
    HDMI kimenettel jo lenne total csendes media pc-nek is, a filmeket meg szedheti kulso vinyorol (usb vagy gyorsabb csatlakozassal).
    Egy dologra lenne alkalmatlan,a legujabb jatekok futtatasa.