Napi Online

Toshiba: késnek az OLED tévék

A japán Toshiba a gyártási költségek nagysága miatt letett arról, hogy 2-3 éven belül az LCD-ket lepipáló OLED-tévékkel lépjen piacra.

A Toshiba bejelentette, hogy elhalasztotta a különlegesen vékony, az LCD-tévéknél jobb képminőséget nyújtó és kevesebbet fogyasztó OLED-tévék piacra dobását. Korábban azt tervezték, hogy 2010 márciusában már egy 75 centiméteres képátlójú készülékkel örvendeztetik meg a fogyasztókat. Indokként a tömeggyártás megkezdésének magas költségeit hozzák fel. A japán cég ugyanakkor azt is közölte, hogy mobiltelefonokhoz azért fog OLED-kijelzőket gyártani, és kivárja, amíg gazdaságossá válik a technológia alkalmazása nagyobb méretekben is.

Eközben a cég egyik versenytársa, a Sony novemberben megkezdte egy 27 centiméteres képátlójú OLED-tévé forgalmazását. Erre azonban még a rettentő kiadások mellett is csak úgy képes, hogy havonta mindössze 2000 tévé hagyja el a gyártósorait. Az OLED-technológiában látják a lapos tévék következő generációját az elektronikai gyártók, ami a plazmák és az LCD-k elterjedése nyomán lecsöngő piacon újabb nagy növekedéssel örvendeztetheti meg őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!