Franczy

Egyelőre még sok a kérdés OLED ügyben

Miközben a tajvani és dél-koreai monitorgyártó cégek a hagyományos katódsugárcsöves (CRT) monitorok gyártásáról éppen mostanság térnek át szépen lassan a TFT LCD kijelzők gyártására, manapság egyre többször lehet hallani egy új kijelző technológiáról, az OLED-ről. Ezen újfajta, a TFT LCD monitorok leváltására hivatott kijelzők jövőjéről egyesek rendkívül optimistán nyilatkoznak, mások azonban enyhén borúlátók, ugyanis úgy vélekednek, hogy az OLED kijelzők csak jó pár év múlva jelennek meg a kereskedelmi forgalomban, ráadásul akkor is nagyon magas áron lesznek kaphatók.

Különböző felmérések szerint jelen pillanatban világszerte mintegy ötven cégnél folynak különböző OLED fejlesztések, és az sem titok, hogy ezen cégek az elkövetkező években több száz millió dollárt költenek majd saját OLED fejlesztési projektjeikre. Manapság egyébként még egyes OLED fejlesztő cégek sem tudják pontosan megmondani, hogy ezen újgenerációs monitorok mikor jelennek majd meg a számítástechnikai kereskedések polcain, és az ügyben sem igazán tudnak nyilatkozni, hogy ezek a kijelzők debütálásuk időpontjában vajon mennyire lesznek drágák.

"Az OLED kijelző technológia kapcsán jelenleg még nagyon sok megválaszolatlan kérdés van. Az szerintem nem is lehet kétséges, hogy az OLED kijelzők minden tekintetben többet nyújtanak a jelenleg használatos LCD kijelzőknél, és véleményem szerint azt is biztosra lehet venni, hogy az OLED monitorok egyszer majd teljesen kiszorítják a piacról az LCD monitorokat. A kérdés csupán az, hogy erre vajon mikor kerül majd sor? Még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy az OLED kijelzők elődeikhez képest komoly előrelépést jelentenek majd, azonban attól tartok, hogy áruk nem lesz túl kedvező. Szerencsére az OLED fejlesztések világszerte gőzerővel folynak, így talán tíz éven belül a felhasználók széles körében is elterjedhetnek majd a várhatóan egyre olcsóbbá váló OLED kijelzők" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jang Hyuk Kwon, a dél-koreai székhelyű Samsung Electronics OLED fejlesztési projektjének egyik vezetője, majd hozzátette, hogy a 2002-ben még csak 100 millió dolláros OLED piacon 2007-ben világszinten várhatóan már mintegy 2,8 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak majd le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!