SG.hu·

193 millió eurós kár illegális filmmásolatokból

Folyamatosan csökkenő DVD-eladások és -kölcsönzések, egyre kevesebb mozibevételek - ez jellemzi a filmipar elmúlt éveit. Az illegális kópiák által okozott kárról azonban megoszlanak a vélemények.

A filmipar és a fájlcserélők évek óta harcban állnak egymással. Előbbi azt kéri számon, hogy a szerzői jogsértésekből hatalmas kára származik, utóbbiak többnyire a DVD-k magas árát hozzák fel az illegális másolások, letöltések melletti érvként. De mennyi is az annyi, vagyis valóban hatalmas a fájlcserélők által okozott kár? Ennek a kérdésnek jártak utána először a világon független szakemberek, a Hamburgi Egyetem és a Weimeri Bauhaus Egyetem munkatársai.

A kutatók Consumer File Sharing of Motion Pictures című tanulmányukban megállapították, hogy az illegális filmmásolatok miatt a mozikba 12,6 százalékkal kevesebb ember megy. Csak az ebből származó bevételkiesés 2005-ben elérte a 94 millió eurót. Az egyre népszerűbb fájlcserélés a DVD-kölcsönzésre is rányomta bélyegét. Itt a visszaesés 10,5 százalékos, a bevételkiesés 28 millió euró. Az illegális kópiáknak azonban legnagyobb hatásuk a DVD-eladásokra van. Amennyiben a fájlcserélés nem lenne ennyire elterjedt, a kereskedők 14,7 százalékkal több filmet tudnának eladni és plusz 71 millió euró vándorolna a zsebükbe. A szakemberek rámutattak azonban arra is, hogy a legnagyobb problémát a morális kérdések jelentik.

"Amennyiben valaki már eldöntötte, hogy egy adott filmet bármi áron, akár illegális úton is megszerez, akkor már mindegy, hogy később a művet meg is vásárolja vagy sem. S akkor még nem feledkezhetünk meg az új filmekre vadászokról és a gyűjtőkről, akik célzottan kutatják át a fájlcserélő hálózatokat a klasszikus vagy a legújabb alkotások másolatai után. A legnagyobb problémát a morális kérdés jelenti, de jól megfigyelhető, hogy a felhasználókat látszólag egyáltalán nem érdeklik tetteik esetleges következményei."

"Ezért sem voltak sikeresek a filmiparnak a fájlcserélőket bűnözőkként beállító kampányai. A Nagy-Britanniában indított akciók, amelyekben, az emberekre lelkiismeretére helyezték a hangsúlyt sokkal nagyobb sikert értek el" - jelentette ki a tanulmány egyik készítője, Dr. Thorsten Henning-Thurau Henning-Thurau, a Weimeri Bauhaus Egyetem professzora.

"Szerintem egyébként a megoldás az lehet, hogy a mozik és filmszínházak tulajdonosainak mindenképpen csökkenteniük kell a járulékos költségeket (parkolási díj, étel és italárak, stb.)" - tette hozzá a kutató.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© angol2007. 10. 16.. 14:01||#24
na jó legyen 100ft
© angol2007. 10. 16.. 13:57||#23
érdekes lenne ha mondjuk a filmtulaj azt mondaná ok. gyerekek egy 730 megás avit lehúzhattok mondjuk kb. 30ft legálisan ... szerinted mennyi dodó csordogálna bele zsebébe ?
© oemil2007. 10. 16.. 09:45||#22
Üdvözlet mindenkinek.
Talán már közhelynek tetszik, de valóban a "nagy nyereség" elmélet jellemzõ a kiadókra, forgalmazókra és nem az, hogy az "átlag" fogyasztó elérhetõ áron kapja meg termékeiket.Ezek után nem tudom miért is vannak felháborodva az "illetéktelen" cd-dvd letõltéseken másolásokon. A leirt veszteségük relatív mivel az az általuk(képletesen) "elképzelt" bevételhez képes lett ki kiszámítva Értem alatta, hogy elképzelek egy bevételt és azt mint etalont használom és azután számolom ki az engem
"ért" veszteséget.
Ezért viszonylagos az õket ért kár összege.
Ennyi...
© dodditz2007. 10. 15.. 09:21||#21
Én virágot árulok piacon. Az nap, mikor bõséges haszonnal árultam, alig kerestem. Aztán levittem az árakat (jóval). Olyan jól még addig nem kerestem......<#integet2>
© M0rph3u52007. 10. 15.. 06:40||#20
A Nagy-Britanniában indított akciók, amelyekben, az emberekre lelkiismeretére helyezték a hangsúlyt sokkal nagyobb sikert értek el"

...akkora volt a siker, h az it-crowd(kockafejek - brit sorozat)-ban is jól kiparodizálták, és ott is minden épeszû ember röhög a kampányon
© feamatar2007. 10. 14.. 16:05||#19
szerintem amit elszúrnak a mai filmekbe a korhatározás, legalább is én azt szeretem azt ha hihetõre veszik figurát, és nem cicóznak az emberrel.
Ott van pl a John Rambo trailerje: olyan, amilyennek egy vérbeli akciófilmnek lennie kell, nem tökölnek a véres jelenetekkel(ellenpélda a mostani Hitman :s),
vagy a régi szabad szájú John Mclane a mostanival... De azért készülnek most is jók, csak nem az agyonreklámozottakat kell nézni...
egyébként a DVDben pont azt komálom hogy nem olyan drága mint VHS... egy Apokalipszis most rendezõi változat egy 1000es ennyit mindnekinek megér, néha pedig már a 300Ftos kategóriában is igen jók vannak
© rotator2007. 10. 14.. 12:10||#18
Már mindent elmondtatok, amit akartam, úgyhogy én már nem is teszek hozzá semmit. 😊
© Tinman2007. 10. 14.. 10:18||#17
You have succesfully rediscovered the spanish wax!
5 point to Griffendale! <#hehe>
© dronkZero2007. 10. 14.. 10:07||#16
Vizsgáljuk meg egy picit más szemszögbõl is a kérdést.
Kell nekem egy zene(film, szoftver).
A verzió: Elhúzok a legközelebbi boltba. Nincs, azt sem tudják, mi az. Másik bolt, nincs, talán egy-két hét múlva. Harmadik, nincs, volt, de már elvitték mindet. Közben megtettem 15 kilométert, meg ráment a napom.
B verzió: Megrendelem csomagküldõn. Ellopják, szállítás közben megsérül, nem vagyok otthon amikor hozzák.
C verzió: Letöltöm legálisan, aztán semmivel nem tudom lejátszani.
D verzió: beírom torrent keresõbe, alszok egy jót, reggelre lent van.

Na, ha a kiadók ezt a kérdéskört megoldják, még _esetleg_ fizetek is érte.

Egyébként ha megtetszett az anyag(zene, film, szoftver) akkor elmegyek koncertre, moziba, megveszem, mert kell a netes multihoz.
Úgyhogy kiadók, nyasgem.
© duke2007. 10. 13.. 21:59||#15
Hat en ugy latom,hogy nincs megoldas.Legfejebb ha egyszer majd mindenkinek lesz annyi penze,hogy problema nelkul megvegyen egy lemezt.Addig pedig a kiadok jobb ha elfogajak a kalozkodast,mert megakadalyozni ugyse tudjak.