Gyurkity Péter

Újjáéled a Suprnova.org

A népszerű torrentoldal a majdnem hasonló sorsra jutott Pirate Bay csapatának köszönhetően születik újjá a közeljövőben. A zeneipar eközben váltakozó sikerrel igyekszik megszerezni a jogsértő felhasználók adatait.

A friss beszámolók szerint a Pirate Bay már jó ideje dolgozik az egykor legnépszerűbb indexelő oldal újjáélesztésén, ám csak most közölték, hogy pontosan mi is a projekt célja. Az oldal egykori üzemeltetője jelezte, hogy ő már nem vesz részt a munkában, ám véleménye szerint egyedül a Pirate Bay végezheti el megfelelő módon azt.

A Suprnova.org 2004-ben a legnépszerűbb indexelő oldalnak számított, a legtöbben itt kerestek rá a különböző torrentfájlokra. A kiadók nyomására végrehajtott bezárás sokakat meglepetésként ért és a portál - pontosabban a domain - azóta is kihasználatlan. A Pirate Bay a régi hagyományokat szeretné újjáéleszteni, a két portál közötti átjárást pedig egy közös fórummal tennék könnyebbé, amely a suprbay.org címen már többé-kevésbé elérhető. A csapat abban reménykedik, hogy a felhasználók jó részét visszacsábíthatják a régi névvel - kérdés, hogy mennyiben van erre valós igény.

Eközben Európában tovább folynak a felhasználók kiadatásával kapcsolatos viták a zeneipar és a szolgáltatók között. Egy német bíróság most úgy ítélkezett, hogy az internetszolgáltató nem köteles kiadni a szerzői jogot megsértő előfizetőinek személyes adatait, mivel nem találták kellően megalapozottnak a kiadók azon állítását, miszerint a szóban forgó felhasználók bizonyos fájlcserélő hálózatok használatával komoly károkat okoztak.

Uniós szinten eközben egy olyan kompromisszumos javaslatot készítenek elő, amelynek értelmében a polgári jogi esetekben a szolgáltatóknak nem kellene kiadniuk a személyes adatokat, erre kizárólag a bűnügyekben lenne lehetőség. A legtöbb tagországban a jogsértések kizárólag akkor esnek ebbe a kategóriába, amennyiben azt kereskedelmi (ipari) méretekben hajtották végre, így az egyes felhasználók ellen folytatott ügyekben erre nem lenne lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Griphons #8
    Valami olyan rendszer kéne, hogy az internetdíjakból részesüljenek az előadók, művészek, és így ingyenesen terjeszthessék a számaikat a neten.
    Saját weblapjukról letölthető anyagokkal, látogatottságszámlálás után részesedhetnének a díjakból. Így a kiadók is kimaradhatnának (semmi szükség rájuk), az előadóknak is meglenne a bevételük, és a felhasználók is kvázi ingyen kapnák a kedvenc albumaikat/számaikat.
    Csak a kiadók járnának rosszul, de ahogy már ez az elmúlt években kezd bizonyossággá válni: csak vérszívók az előadók nyakán.
  • MisterZ #7
    Kérdem én, hogy a szolgáltató honnan tudja, hogy én pontosan mit töltök le? A torrent csomagok küldése és fogadása nem bizonyíték, mivel sok legális torrentes letöltés létezik. Minden trackeren van legális adat is...

    Egyébként meg http://www.http-tunnel.com/ , ezután bizonyítson... :P
  • Wittgen #6
    Azért kellenek kiadók, hogy semmi munkáért nagy lóvékat kaszálhassanak a tulajdonosaik.
  • AranyKéz #5
    Egyébként mi szükség is van még a kiadókra ? Amit nem lehet egy weblappal és egy webshoppal helyettesíteni ?
  • teddybear #4
    Ahogy a technikai lehetőségek fejlődnek, úgy válik egyre könnyebbé a zene és a film másolása. Amíg a magnó színre nem lépett, lemezt kellett vágni. Ehhez nehéz, helyhez kötött berendezést használtak, kevés volt, és drága. Amikor elterjedtek a gyorsmásolós két kazettás magnók és vhs-magnók, a kiadók még nem ocsudtak fel, bár már akkor el kezdtek visítani. Most, hogy gyakorlatilag bárkinek van internetje, visítanak, de már régen elkéstek. Ha egyszer valami elterjedt, az addig él, amíg jobb nem jön.
  • Petys #3
    Nekem a PirateBay-el a legnagyobbb bajom az volt, hogy nagyon pontatlan a keresője, egyébként jó kis oldal lenne...
    jah és télleg Isten áldja a Torrent feltalálóját, torrenttrackerek üzemeltetőit, és minket felhasználókat!
  • kernerster #2
    Én nem szeretem a lemezkiadókat, nem tudják megtanulni hogy ami itt 45dolcsi az az USA-ban kevesebb? Lemez? Nekem legtöbbször csak egynehány szám kell, ha nagyon tetszik akkor meggondolom....Amíg vki lehet hogy egy napot dolgozik 5 ezerért(lemez ára) addig ennyibe kerül egy havi internet amivel azt csinál amit akar(na jó nem mindent) például torrentelhet is. nekem tíz percbe került a szélessáv bekötése után a torrent elsajátítása (de lehet hogy másoknak csak kettő:) persze csak legálisan használom úgy ahogy az a NAGYKÖNYVBEN MEG VAN ÍRVA LÁSD BTK) Ezzel csak azt akarom mondani hogy amíg ez így marad addig kis hazánkban ez nem fog változni.
  • DrFantastikus #1
    Hala a jo istennek hogy torrent oldalak is vannak !!!
    >>
    ALDOTT LEGYEN AZ OSSZES TORRENT-es OLDAL !!!