SG.hu
Postahivatalnak minősítettek automatákat Németországban

Kilenc németországi postahivatalban már nem lehet a hivatalnokkal beszélgetni, mert már nincs emberi ügyintéző.
Németországban először ismerték el az automatákat hivatalos postahivataloknak. A Német Posta kilenc településen engedélyt kapott arra, hogy az egyetemes szolgáltatást biztosító fiókok helyett automata állomásokat működtessen. Ezeken az úgynevezett postai állomásokon csomagokat lehet leadni és átvenni, bélyeget lehet vásárolni és leveleket lehet feladni. Videótanácsadásra is van lehetőség. Bár az ilyen automaták már évek óta léteznek, ezeket eddig nem ismerték el fiókoknak - ezért nem segítettek a Postának a fiókhálózati kötelezettség teljesítésében. Ez most változik.
A Német Posta köteles 2000 lakosnál nagyobb településeken fiókkal rendelkezni és a fiók nem lehet két kilométernél messzebb az összefüggő lakóterületektől. A társaság évek óta nem tartja be ezeket a követelményeket. 2024 júliusában 141 betöltetlen kötelező hely volt Németországban - ezeken a helyeken kellett volna lennie fióknak, de nem volt. Ez nagyrészt a településszerkezeti változásoknak köszönhető: a falvakban, kisvárosokban és a városok peremén egyre kevesebb a szupermarket vagy olyan egyéb üzlet, ahol az alaptevékenység mellett postapult is működhetne - eddig az ilyen kiskereskedők működtettek postahivatalnak minősülő szolgáltatást.
Amikor egy faluban az utolsó üzlet is bezár, a posta nehezen talál megoldást. Néha kénytelenek voltak egy konténert felállítani, amely korlátozott nyitva tartással rendelkezett, de megfelelt a régi postatörvény előírásainak. A postatörvény tavalyi módosításával a követelmények enyhültek - a fiókhálózati kötelezettség megmaradt, de azóta bizonyos automaták beszámíthatók ebbe a kötelezettségbe. A Német Postának azonban a Bundesnetzagentur, azaz a Szövetségi Hálózati Ügynökség jóváhagyására van szüksége, és a helyi hatóságok képviselőit is be kell vonni. Ennek célja, hogy a Posta ne zárjon be nagy számban fiókokat, és a falvak és kisvárosok vonzereje ne szenvedjen csorbát.
A szabályozó hatóság kilenc esetben adta meg jóváhagyását: Észak-Rajna-Vesztfáliában két telephely (Dortmund és Siegen körzetében), Bajorországban kettő (Hummeltal és Egling), Baden-Württembergben kettő (Steinhausen an der Rottum és Ebersbach an der Fils), Hessenben egy (Asslar), Alsó-Szászországban egy (Georgsmarienhütte) és Szász-Anhaltban egy (Muldestausee). További helyszínekre vonatkozóan is érkeztek kérelmek, amelyeket a hatóság egyenként kíván megvizsgálni. A Posta szóvivője üdvözölte a Bundesnetzagentur jóváhagyását. „A Poststation egy ügyfélbarát automatamegoldás, amely éjjel-nappal elérhető, és a legfontosabb levél- és csomagküldő szolgáltatásokat kínálja ügyfeleinknek”.