Gyurkity Péter

A tartalomszűrés ellen küzdenek a belga szolgáltatók

A belga internetszolgáltatókat tömörítő szövetség támogatásával szembeszáll a korábbi bírósági ítélettel a Scarlet, amely két uniós direktíva ütköztetésével igyekszik alátámasztani saját álláspontját.

Amint arról a hónap közepén mi is beszámoltunk, a belga bíróság döntésével arra kötelezte a szolgáltatót, hogy az Audible Magic szoftver segítségével építse ki saját hálózatán a törvénysértőnek ítélt fájlcserélő forgalmat. Ezt követően a SABAM szerzői jogi csoport egy újabb szolgáltatót szólított fel hasonló lépések megtételére, a szolgáltatók azonban nem hagyják magukat és megpróbálnak szembeszállni az ítélettel.

A szövetség ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy két európai uniós direktíva ütközik egymással, ráadásul Belgiumban nincs egyértelműen szabályozva a kérdés és ezt a bíróság figyelmen kívül hagyta. Mindezek után megtámadhatják a döntést és korántsem biztos, hogy ezúttal is hasonló ítélet születik majd. A többi szolgáltató eközben arra hivatkozik, hogy egyetlen döntés nem kényszerítheti őket automatikusan hasonló lépések megtételére, mivel precedensek hiányában akár minden egyes ügyben eltérő döntés születhet.

A probléma lényege, hogy két uniós rendelkezés, az e-kereskedelmi direktíva, valamint a szerzői jogi direktíva ütközik egymással. Előbbi kimondja, hogy a pusztán közvetítőként tevékenykedő felek nem tartoznak felelősséggel és nem is kötelezhetők a forgalom megfigyelésére, míg utóbbi kiemeli, hogy a jogtulajdonosok bírósági úton kötelezhetik bármelyik felet a monitorozásra, amennyiben a hálózatot kalózkodásra használják. A két rendelkezés közötti különbséget a bíróság nem vette figyelembe, és megpróbálta elválasztani egymástól a monitorozást és a tartalomszűrést - erre hivatkozva döntöttek úgy, hogy kikényszeríthetik a tartalomszűrést.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szigorúbb szerzői jogi direktívát az ítélet meghozatalakor Belgium még nem vette át, így a bíróság pusztán annak szövegezése alapján igyekezett dönteni az ügyben. Emiatt rögtön felmerültek olyan félelmek, hogy a többi tagországban is hasonló ítéletek várhatók, ehhez azonban a szolgáltatóknak is lesz egy-két szavuk - a Scarlet bírósági úton támadja meg a döntést, és annak módosításában reménykedik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #14
    Hápersze. Megfordítod a zenét, tömöríted rarba zipbe, vagy base64, uuencode azt nézhetik a karakterisztikát :) és ezek csak az egyszerű kódolások.
  • kvp #13
    "Szerintem sem, de ha belegondolok nem is tudnák ellenőrizni, ez fizikailag lehetetlenség.. "

    Ezt jelenleg csak a magyar allam teheti meg, reszeben mivel neki van csak joga, reszben mert neki van csak van hozza felszerlese. A halozati mernokok is latjak a forgalmat, de nem tudjak rogziteni. Ezzel szember az allam vedelmevel foglalkozo szervezetek erre jogosultak es kepesek is. A rendszer neha jol jon, pl. amikor utolag is lehetoseg van egy ember tartozkodasi helyenek kideritesere (pl. merre jartak a rendorok az ejszaka kozepen akiket akkor meg senki emberfia, csak az automtius rendszer figyelt meg), viszont politikia celkora sokkal jobban hasznalhato, mivel a komolyabb bunozok mar rendelkeznek a megfelelo katonai szintu tikositott csatornakkal, amikkel jelenleg nem sokat lehet kezdeni. Ezzel szemben az allamra veszelyes (jobboldali vagy demokraciaparti) weboldalakat latogatok nevsorat tokeletesen es automatikusan ossze lehat allitani. Ezekben a fejlesztesekben megelozzuk nyugateuropat, meg talan angliat is.
  • FoodLFG #12
    Ja azt elfelejtettem mondani, hogy az egyik oldalról a júzer szájber terrorista, aki káoszt és szenvedést hoz a világ összes lakójára összedöntve a világgazdaságot, a másikról pedig pistike a nyóckerbő, aki azt sem tudja, hogy mi az az usa.
  • FoodLFG #11
    Vannak jogvédőszervezetek, akik meg akarják védeni az általuk képviselt jogait. Ez még végül is elfogadható. Néha kicsit túlzásokba esnek és mindenféle fenyegetőzéssel, kellemetlenkedéssel próbálják védeni a jogokat. Még ez is elmegy, legalább azok akiknek a jogait védik látják, hogy hova megy el a pénzük. Megy a show műsor...
    Eközben már évek óta ott az átlag júzer, aki úgy ahogy van magasról szarik az egészre és nem történik semmi sem. Maximum ezek a szervezetek próbálnak minél durvább eszközöket alkalmazni, amiket nagy valószínűséggel a júzer gond nélkül ki fog játszani.
    Most is itt van ez a program, ami majd meghozza a megváltást, de már az alkalmazása előtt lehet tudni hogy könnyen kijátszható, ráadásul nem is működik rendesen.
    Megy a show műsor már évek óta, jönnek az ehhez hasonló hírek.. és már mindenki előre röhög az egészen.

    Én így látom
  • Sir Quno Jedi #10
    Na mer aztán összekutyult, vagy pláne titkosított fájlokban szart sem fognak találni, nemhogy "karakterisztikát". Imádom mikor a technikai analfabéta jogalkotásra ráhúzza az akaratát a zsíros kiadó...
  • avman #9
    jus(z)tis mord... ha nem, akkor részemről irány kanada.
  • eto demerzel #8
    nekem csak 2 kerdes jutot az eszembe. menyi idobe telik meg a soft oszehasolitja az anyagot? van-e emiatt sebesseg csokkenes. mert ha igen akkor minnel nagyobb lesz az a bizonyos adat bazis annal lassubb lesz.
  • AranyKéz #7
    Szóval a kiadók a saját szoftverüket akarják kötelezővé tenni, hogy a saját pénzüket megvédjék a saját, halott gazdasági modelljüktől ?

    Nagyon okos. Én is mindjárt minden bank számára kötelezővé teszek egy szoftvert ami utal nekem milliókat hogy megvédjem magamat a veszteségtől amit a lustaságom okoz.
  • dez #6
    Mint a cikk is írja, egy bizonyos Audible Magic szoftver, pontosabban ezen cég által kifejlesztett CopySense technológia használatát akarják kötelezővé tenni. Ez jelenleg csak audio tartalommal foglalkozik, és egy hangminta katakterisztikáját hasonlítja össze sokmillió tárolt karakterisztikával, és ebből próbálja megállapítani, hogy az egyik védett tartalomról van-e szó.

    Ez meg az Electronic Frontier Foundation véleménye a dologról: messze nem olyan hatékony, mint ahogy beállítják, és könnyen kijátszható. :) link

    De persze jól hangzik, így az RIAA villoghat vele a kiadók felé, és persze a cég is igyekszik eladni a termékét. A bírók meg elhiszik.
  • FoodLFG #5
    Bizony.

    „Tudomásom szerint a chellon nem vizsgálják milyen tartalom, hanem minden adott p2p hálózaton zajló forgalmat korlátoznak.
    Tekintet nélkül arra, hogy linux disztrib, vagy legújabb film adatdarabkái cserélődnek-e. „

    Szerintem sem, de ha belegondolok nem is tudnák ellenőrizni, ez fizikailag lehetetlenség.. Ahhoz hogy 100%-osan kiderítsék, hogy a hálózaton forgalmazott anyag tényleg illegális, ahhoz nekik is le kéne tölteniük. Ami nem is tűnik annyira lehetetlennek, mert az ő hálózatukon megy keresztül, de az az óriási adatmennyiséget tárolni, ellenőrizni már képtelenség (személyiségi-jogok stb). ÉS mi történik, ha ezek tetejébe a kliensek titkosítják a csomagokat, az még plusz macera.
    Nem vagyok egy nagy szakértő, de ez szerintem nagyon nem megvalósítható, nem életszerű.

    Ha netán korlátozásokat alkalmaz valamelyik szolgáltató (pl p2p-re) az nem kéne szép _nagy_betűkkel kiírni? „Ez a csomag korlátozott, kérem válassza a konkurenciát, ahol még nem az..”

    Ilyenkor amikor p2p korlátozásról hallok, akkor mindig „összeszorul” a szívem a WoW-osokért. Tudtommal ők (is) p2p-re kapják a frissítéseket a pénzükért..