Berta Sándor

Precedens értékű belga ítélet a tartalomszűrésről

Egy belga bíróság ítélete nyomán a Scarlet Extended (korábbi Tiscali) nevű helyi internetszolgáltató köteles törölni rendszeréből a szerzői jog által védett anyagok illegális másolatait.

Az elsőfokú ítélet június 29-én született meg, azonban csak most hozták nyilvánosságra és még nem jogerős. A határozat értelmében a Scarlet Extended köteles automatikus tartalomszűrőket felszerelni és így megakadályozni az illegális kópiák feltöltését és az azokhoz való hozzáféréseket.

Az internetszolgáltatót egyébként három évvel ezelőtt az előfizetői által elkövetett szerzői jogsértések miatt már beperelte a Belga Szerzők és Zeneszerzők Egyesülete (SABAM), akkor azonban a cég azzal védekezett, hogy nem áll módjában a tartalom szűrése. A bíróság most a megkérdezett szakértőt idézte, aki tizenegy különböző tartalomszűrési megoldást sorolt fel, ezek közül hét az egykori Tiscali hálózatában is zökkenőmentesen használható. A megoldások egyike a többek között a MySpace által is alkalmazott Audible Magic, amely a szerzői jogilag védett műveket tartalmazó adatbázisokkal dolgozik és a fellelt fájlokat ezekkel hasonlítja össze.

A Scarlet Extendednek az ítélet szerint hat hónap ideje van, hogy eleget tegyen a felszólításnak. Amennyiben ezt elmulasztja, a határidő lejártát követően naponta 2500 eurós pénzbüntetést kell fizetnie. A vállalatnak a védekezését, miszerint nem felelős az ügyfelei forgalmáért és hogy a fájlcserélés ellenőrzése sértené a felhasználók jogait, a testület nem fogadta el. A bíróság azzal érvelt, hogy a felkínált megoldások egyike sem gyűjt személyes adatokat, mindössze lehetetlenné teszi a tartalmakhoz való hozzáférést.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) természetesen kitörő örömmel fogadta az elsőfokú ítéletet. John Kennedy, a szervezet elnöke kijelentette: ez az első ilyen határozat Európában, éppen ezért extrém fontosságú. Az ítélet kimondja, hogy az internetszolgáltatók is felelősek az ügyfeleik forgalmáért és az általuk elkövetett szerzői jogsértésekért. Ráadásul a döntés precedens értékű, ezért várhatóan más európai országokban is átvehetik majd.

Ezzel szemben Kurt Einzinger, az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetségének (ISPA) főtitkára leszögezte: "nem hiszem, hogy ez az ítélet hosszú távon változatlan formában megmarad, hiszen az ISP-k csupán a tartalmak továbbítói és ők maguk nem korlátozhatják azt. Ez olyan lenne, mintha a postát tennénk felelőssé a levélbombák küldéséért." Mint ismeretes, különböző cégek és szervezetek egyre gyakrabban bírálják a népszerű videoportálokat tartalomszűrés hiánya miatt. A YouTube is még adós a szerzői jogi szűrővel és ugyan eddig sikeresen elkerülte a nagyobb pereket a tartalomszűrés életbe léptetésének ígéretével, a konkrét lépéseket azonban a mai napig nem hajtották végre, amelynek következményei lehetnek.

Jó példa erre, hogy idén januárban több mint egy tucat európai szerzői jogvédő társaság döntött úgy, hogy közösen lépnek a videoportálok, többek között a YouTube, a MySpace és a Dailymotion ellen. A Bureau International de l'Edition Mecanique (BIEM) nevű, 42 nemzeti szerzői jogvédő egyesületet tömörítő szövetség adatai szerint a videoportálokról letölthető anyagok után nem fizetett licencdíjak több százmillió eurót tesznek ki. Tény, hogy a YouTube megértette az üzenetet és azóta törölte például a honlapjáról Michael Moore legújabb filmjét. A népszerű videomegosztó oldal példáját később követte a Google Video is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoleeca #4
    pont ezt akartam mondani :))))
  • Yv@n #3
    Vezessék, ha ettől boldogabbak.
    Max megjelenik minden p2p progiban a beállítások között a encryption. Aztán szűrögessék csak...
  • avman #2
    innen üzenem az IFPI-nek, h a kontintentális jog nem ismeri a precedens értékű ítéletet. tschüss. vagymi.
  • 1488 #1
    juj
    csak Magyarországra ne vezessék be.