Berta Sándor

Csali fájlcserélő portált hozott létre a filmipar

Teljesen új és meglehetősen vitatott megoldást vetett be a fájlcserélő felhasználók nyomon követésére és leleplezésére a nemzetközi filmipar.

Úgy tűnik, hogy erőfeszítései ellenére is vesztésre áll a nemzetközi zene- és filmipar a fájlcserélők elleni háborúban. Hiába indultak perek százai, sőt ezrei az illegális letöltést végző internetezők ellen, a folyamatot nem sikerült megállítani és a fájlcserélés sokadik reneszánszát éli. A szakmai szervezetek pedig egyre drasztikusabb eszközökhöz folyamodnak.

A filmipar most egy teljesen új és szokatlan, ám egyszerű ötlethez folyamodott. Létrehozott egy csalioldalt, mondván, aki azt felkeresi és ott az illegálisan másolt tartalmak letöltése érdekében regisztrálja magát, azt könnyen nyakon tudják majd csípni. A MiiVi.com portál azonban a jelek szerint meglehetősen tiszavirág életűnek bizonyult, ugyanis hamar híre terjedt, hogy ez a honlap más, mint a megszokott P2P-társai.

A profi módon kinéző oldal regisztráció ellenében teljes filmek letöltését ígérte a felhasználóknak és a filmipar szakemberei még egy szűrőt is beépítettek a fiatalok számára káros tartalmak kiszűrésére, hogy teljesen élethűnek látszódjon. A csaliportálra és nem túl etikus működési elvére többek között a ZeroPaid nevű fájlcserélő közösség bukkant rá. A ZeroPaid munkatársai szerint a platformon felkínálják egy kliens szoftver telepítését, mondván, segít felgyorsítani a letöltéseket. Ezzel ellentétben az alkalmazás egy kémprogram, amely a telepítése után átkutatja a számítógépet illegális tartalmak után, majd az eredményt, a regisztráció során megadott személyes adatokkal és az illető IP-címével együtt elküldi a Media Defender nevű, a nemzetközi zene- és filmipar megbízásából a fájlcserélők ellen harcoló szervezeteknek.

A módszer azonnal felháborodást váltott ki világszerte. Jan Scharringhausen, a német Szerzői jogi Törvénysértéseket Felderítő Társaság (GVU) jogi részlegének vezetője például kijelentette: "Szerzői jogi kémprogramok használatáról eddig semmilyen információval nem rendelkeztünk. Németországban a jog egyértelmű a kérdésben: tilos a trójai férgek használata. Éppen ezért nem támogatjuk, sőt kifejezetten elítéljük az ilyen megoldásokat".

A MiiVi.com egyébként már nem elérhető, a leleplezése után rövid időn belül beszüntette a működését. Kérdés azonban, hogy a nemzetközi zene- és filmipar csak tesztelte a megoldást, vagy a fájlcserélők máskor is számíthatnak ilyen csalioldalak felbukkanására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • stremix #32
    Ezek után mindenki jobban megnézi majd h honnan tölt le. Ennyi.
  • stremix #31
    ...de minek reklámozzák? Így már nem csali...
  • Nagygm #30
    Az ilyen fizetős warez oldalakat általában olyan országokban hozzák létre ahol engedélyezve van ez az egész fáljcserélős dolog, mivel hogy olcsóbban lehet tőlük megvenni és plusz pénz az államnak. Mellesleg ezeket már rég életfogytiglanra kellett volna itélni sok ezer noob szemályes jogainak megsértésért mivel hogy másoknak kiadták is az adatokat, és felhasználták azokat magáncélra.
  • slickboy #29
    ezzel két zével máskor, sorry
  • slickboy #28
    Azért röhejes a dolog ezel az illegális letöltésekkel, ugyanis tele van a net fizetős oldalakkal amelyek reklámozzák is magukat más oldalon (fullrelease.com, usenext.com) ahol regisztráció és fizetés ellenében bármit letölthetsz, legalábbis ezt állítják. Profin kinéző oldalak, olyan mint az amazon.com vagy valami internetes áruház. Nem bújnak el, már sokszor belebotlottam a banner-jükbe. Ezt szabad? Az ipari volumenű letöltés legális? Hivatalos viszonteladói a szoftvercégeknek vagy a stúdióknak? Esetleg jutalékot fizetnek a szoftvercégeknek? Ez valami új üzleti modell? Közben perelik a torrentoldalakat a jogvédők és hasonlók. Szóval nekem parasztvakításnak tűnik ez a "harc a szerzői jogért" maszlag. Valaki tájékoztasson.
  • Adenoma #27
    Mivel saját filmjeit megoszthatja, sőt azt csinál vele amit akar, így nem törvénysértő
  • aaaaa #26
    Miből gondolod hogy nem tudják, legfeljebb nem akarják. Nagy különbség. Többet ér a biztos megélhetés, mint az,hogy netán véletlen tragikus baleset ér olyan embereket, akik kiderítették ki is áll a háttérben. A maffia ezért maffia, nem másért...
    Az meg Te sem gondolod komolyan, hogy a maffiavezér a nevére fogja írogatni a lenyúlt lakásokat egytől egyig...
  • zserrbo #25
    Igazad van teljesen, de legfőképp a megbízókat a valódakat! kellene leültetni
  • GulaSoft #24
    Egy kérdésem azért lenne.
    A program íróját miér nem állították bíróság elé, és vartak a nyakába 20 év börtönt? Trójai programot írt!!!!!!! Ha én írnák egy ilyet 2 nap múlva előzetesben ülnék!!!!! Hogy ezek mit el nem tudnak sikálni, az hihetetlen és még nekik áll feljebb.
  • arty #23
    a fájlcserélőket akkor "nem fogják tudni megtalálni a magyar rendőrök", ha a fájlcserélők is kenőpénzeket nyomnak a rendőrök zsebébe