SG.hu·

A jogdíjak mértéke az MS-EU vita tétje

A friss hírek révén végre betekinthetünk a kulisszák mögé és megismerhetjük a valódi okokat, amiért az Európai Bizottság ilyen nehezen jut dűlőre a Microsofttal. A szoftvercég jogdíjai alaposan lecsökkenhetnek.

A Financial Times állítása szerint egy belső használatra szánt uniós dokumentumra tette rá a kezét, amelyben a szoftvercég által elkért jogdíj kérdését részletezték. Az Európai Bizottság eszerint alapjaiban változtatná meg Redmond eddigi gyakorlatát és a cég által bejegyzett szabadalmakat is felhasználó külső alkalmazások után legfeljebb 1 százalékos részesedést engedélyeznének, szemben a jelenleg alkalmazott 5,96 százalékos aránnyal.

A Microsoft ugyanis pontosan ekkora részesedést kér az azon szoftverekből befolyó bevételekből, amelyek a szabadalmaztatott technológiák felhasználása révén kompatibilisek a cég saját megoldásaival. A tanulmányt elkészítő Neil Barrett professzor szerint azonban ez a magas szám tarthatatlan, mivel a vállalatok így nagyjából 7 év alatt tudják fedezni a fejlesztés költségeit. A jövőben legfeljebb 1 százalékot tartanának elfogadhatónak, ez azonban még mindig túlságosan magas és nagy valószínűséggel a legnagyobb konkurensek sem fogadnák ezt el.

A híresztelések szerint a Microsoft-ellenes táborban a három nagy viszi a prímet, ezek pedig az IBM, a Sun és az Oracle. Véleményük nem változott: a szoftvercég visszaélt helyzetével és megpróbálta ráerőltetni saját akaratát a riválisokra, amelyek előtt nem kínálkozott más lehetőség, mint az együttműködés. Az EU vitájával azonban megcsillant a lehetőség az erőviszonyok átrendezésére, valamint többek között az a lehetőség, hogy a kompatibilitásért behajtott jogdíj akár teljesen el is tűnhet. Így már nagyon is érthető a három éve húzódó veszekedés, hiszen súlyos összegekről van itt szó, amelyek egy kedvezőtlen döntés révén elvesznének Redmond számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szgege2007. 04. 07.. 18:11||#11
Ez mekkora baromság,amiket írsz. Meg ez éppen az USA-ra igaz jobban,meg gyerekek dolgoztatása stb. . Ha meg neked annyira jó ez,nézegesd a Vista árakat. Hááát nem tudom nekem annyira nem jönnek be.
© gforce92007. 04. 07.. 13:41||#10
Belepofázik mindenbe, közben a belsõ termelését meg kikényszeríti távolkeletre, dolgozni nem akar, vendégmunkásokat viszont fikázza... ez lenne a valós gond amivel az EU-nak foglalkoznia kellene, nem azzal hogy egy k*rva windózban legyen e mediaplayer vagy 3 euroval kevesebb legyen egy hülye licenszdíj, ez csak látványpolitika. Az usaba meg nem megyek, ott legalább ennyi a hülye 😊 Az eu ugyanazt csinálja mint az usa, belepofázik mindenbe.
persze ez csak az én véleményem 😊
© Morden232007. 04. 06.. 17:54||#9
A hasznát legfeljebb most nem érzed/látod.

Mivel az egész lényege a Távol-Nyugattól való függetlenedés és a lekulcsot piacokon (fõként a páneurópai, nem feltétlenül a globális) való térnyerés, ebbõl EU-állampolgárként igencsak profitálhatsz.

Hányhatsz az EU-tól éppen, de szerinted nélküle jobb lenne? (ha USA jobban tetszik, hajrá, van Green Card Lottery)
© sly0072007. 04. 06.. 17:45||#8
Aha. Demokráciában élünk, nem kell megfizetned, ha nem akarod. Na jó a campus-tól eltekintve.
© gforce92007. 04. 06.. 16:03||#7
Látványpolitika, haszna ebbõl a vásárlónak semmi nem lesz. Hányok az EU-tól.. lassan rosszabb mint az USA...
© Morden232007. 04. 06.. 14:59||#6
Ha már itt tartunk, akkor egyetértek.
© Theodora2007. 04. 06.. 13:33||#5
Én a hülyeséget nem szeretem!
© Tripax2007. 04. 06.. 13:02||#4
Én meg a jó szoftvereket! <#nezze>
© AranyKéz2007. 04. 06.. 12:17||#3
Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretem az EU versenypolitikáját 😊
© BStage2007. 04. 06.. 11:40||#2
a userek pedig majd megfizetik a kiesett bevételeket. (és, ha már oracle szóba került, még úgy is olcsóbb lesz az mssql <#vigyor2>)
pont olyan hasznos lesz, mint a media player nélküli windows, köszönjük EU!