Gyurkity Péter

Könyvelési botrány a Dell-nél

A Dell bejelentette, hogy a belső vizsgálat eddigi eredményei alapján a Tőzsdefelügyeletnek elküldendő legfrissebb jelentését a kitolt határidőn túl küldi csak el. A cég eközben asztali gépein is szállít Linuxot.

A rövid bejelentésből kiderül, hogy a dokumentumokat az áprilisban esedékes határidő előtt nem fogják tudni elküldeni a Tőzsdefelügyeletnek, amit azzal indokolnak, hogy a belső vizsgálat több hiányosságra és visszásságokra derített fényt, amelyek az eddigi eljárás felülvizsgálatára kényszerítik a céget. A könyvelési hibák mellett ugyanis a pénzügyi jelentésekben visszaélésekre utaló jeleket találtak, amelyek komoly következményeket vonhatnak maguk után.

A Dell még tavaly augusztusban ismerte el, hogy egy évvel korábban levelet kaptak a Tőzsdefelügyelettől, amelyben a bevételek elismerésével kapcsolatban tettek fel több kérdést. A cég részéről eleinte kétségbe vonták az ügy komolyságát és arra hivatkoztak, hogy ilyen informális vizsgálódást több száz vállalatnál végeznek évente. Azóta azonban több fejlemény is történt, a részvényesek közül többen pert indítottak, a New York-i déli kerületi ügyész pedig 2002-ig visszamenőleg bekérte a pénzügyi jelentésekhez kapcsolódó összes dokumentumot. Mindez tehát igencsak érzékenyen érintheti a gyártót, még akkor is, ha a legtöbb elemző szerint alapjaiban nem rendítheti meg a céget.

Eközben a Dell jelezte, hogy a szerverek és munkaállomások után az asztali sorozatoknál és a laptopoknál is megjelenhetnek az előre telepített Linux disztribúciók, eleget téve a vásárlói kéréseknek. A cég jelenleg a Red Hat és Novell partnere, utóbbi az Optiplex asztali sorozatnál, a Latitude noteszgépeknél, valamint a Precision munkaállomásoknál is lehetővé tette a Suse Linux Enterprise Desktop 10 alkalmazását. Ezt a Dell a napokban annyival egészítette ki, hogy elismerik a nyílt, GPL-alapú szoftveres meghajtók fontosságát és a jelenleg zajló munka ezen a területen megnyitja az utat az újabb ajánlatok előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hierogli #5
    Hogyan csempesszunk linux reklamot egy konyvelesi botranyba...
  • sathinel #4
    Nem tudom mire gondolsz, de lehet hogy én néztem be:D

    A novell árai ha ki is fizeted akkor sem túl drágák. De ha otthonra kell akkor minek fizetni, mikor ugyanazt kapod ingyen is. A vállalatokra jellemző progijaiért érdemes fizetni.

    Suse linux
    Enterprise desktop

    De itt az enterprise 10 össezs variánsa:
    http://shop.novell.com/store/novell/DisplayCategoryProductListPage/categoryID.2871800
    És itt nem kell megvenni ugyebár a progit, de mégis 2-3 naponta frissül a rendszer. Ubuntut is próbáltam, és ott is van frissítés pedig az is ingyenes. Bár ott mintha lasabb lenne mint a suse.
  • strogg #3
    Inkább egyrészt arról van szó, hogy sok ügyfél is érdeklődött linuxos gépek iránt. Ami a dellnek sem rossz, hisz megspórolva az m$ licenset olcsóbb lehet mint a versenytársak. Ami azt illeti olyan nagy megspórolt összegről nincsen szó. Hisz ha dobozos novell megoldásról van szó, akkor a win license kb: 50%-ról van szó, ha pedig mondjuk ubuntu, akkor talán olyan 66% körüli összeg lesz. Nem lepne meg az ubi: egyrészt nagyon jó kis disztró, másrészt az ubuntu alapítója (aki véletlenül egy milliárdos lélek ;) gondolom nem kevéset lobbizott az ügyben. Pláne, hogy kijelentette tavaly december környékén, hogy legalább afrikában le kívánja zúzni az m$-t, és célja a gépekre előtelepítve értékesíteni az ubuntut.
  • bfoto #2
    "Könyvelési botrány a Dell-nél"... "A cég eközben asztali gépein is Linuxot szállít. "

    -Micsoda elvetemult dolgok. :)
  • sathinel #1
    Hehe:D mindenhol nyomják az opensource-t. Ez nygyon kircsi. Ráveszi a MAC, Win párost hogy fejlesszenek mint paraszt vagy megszopják. A dell túl nagy. És ha nem csinált túl nagy kozmetikázást mint az enron akkor semmi gondja nem lessz.