A szoftvercég ellen indított vizsgálatot felügyelő európai biztos elismerte, hogy az Egyesült Államok az ő személyén keresztül lobbizott volna a várható büntetés enyhítése érdekében.
Neelie Kroes a Financieele Dagblad nevű holland napilapnak adott interjúban árulta el, hogy a brüsszeli amerikai nagykövetség több alkalommal megkereste még az év első felében, és arra kérték, hogy "bánjon finomabban" a Microsofttal a cég ellen indított trösztellenes vizsgálatban. Ez végül nem következett be, a vállalat megkapta jelentős büntetését, a biztos irodája pedig elítélte az amerikai próbálkozást.
A ZDNetnek eljuttatott kiegészítésben a hivatal megerősítette, hogy valóban történt ilyen megkeresés, ezt azonban éles elutasítás követte. Hivatalos állásfoglalásra ugyan nem került sor, de az elutasító válaszból szerintük világosan kiderül, hogy milyen szájízzel fogadták a kezdeményezést. A nagykövetség egyelőre nem reagált a hírre, azt sem közölték, hogy mi indokolta a biztos megkeresését. Maga az egyeztetés már csak azért is érdekes, mert korábban éppen az amerikai bíróságok utasították el a szoftvercég azon kérelmét, hogy a konkurens cégek dokumentumainak átadásával javítsanak helyzetükön az Európai Bizottsággal folytatott vitában.
A Microsoft szintén megtagadta a hír véleményezését, bár egy belső forrásból származó állítás szerint a vállalat nem kérte a követség, így a kormányzat segítségét. A vitában azonban nem hagyták magukat, több alkalommal tagadták, hogy a korábbi rendelkezés kijátszására törekedtek, az újabb kellemetlen döntést pedig a bíróságon támadták meg. Ezzel tovább folytatódik a párharc, a végső döntés pedig még messzebbre került.
Kroes természetesen igyekezett leszögezni, hogy ilyesfajta beavatkozás az európai döntésekbe teljességgel lehetetlen próbálkozás - kérdés, hogy ez a kijelentés minden esetben megállja-e a helyét?
Még valamit, az USA-ban általában azt szokták mondani, hogy "Republicans LAED the Congress", vagy "Democrats LEAD the Congress" és a LEAD az nem egyenlõ a RULE-val, vagyis a LEAD, a vezetés az egy picivel nagyobb felelõséget jelent, vagyis a Congess egésszében felelõs, de az aki vezet (LEAD) az egy picit jobban felelõs, mert a többsége éppan annyi elõnyt ad neki, hogy kezdeményezzen és hogy ellenõrizze a Congress mûködését. Persze ez ott sem mindég van igy, de legalább az alapok erre ösztönzik a rendszernek ez a filozófiája. Ellenben a RULE kb. annyit jelent, hogy nincs semmi felelõség, mert aki hatalmon van az kinek lehetne felelõs. A statisztika ezt szépen tükrözi, az elmúlt 220 év-ben kevesebb mint 2% törvény lett elfogadva pártvonali vagy ahhoz közeli megosztottsággal, viszont az a baj, hogy az elmúlt években ott is egy picit erre tolódik a dolog, ugyanis a pártok közötti párbaj fokozódni látszik, szerencsére a rendszer ezt komoly korlátok közé teszi. Na ez hiányzik sok más rendszerbõl.
Néhány éve tanulmányozom a cégek (fõleg angolszász) kormányzását (corporate government), az igazság, hogy ott is két fokozat van, mint az államirányításban, van az igazgatótanács (Board of Directors) amelyet a részvényesek választanak minden évben, ezek nevezik ki a menedzsmentet (a kormányt). Na most az igazgatótanács kb. megfelelhet a parlamentnek, a menedzsment a kormánynak, de van egy dolog ami miatt a cégek sokkal jobban mûködnek, az igazgatótanácsban van egy-két ember a menedzsmentbõl, de a menedzsment általában teljessen külõnálló és az igazgatótanács ellenõrzése alatt áll. Na most a menedzsmentet nem szokták cserélgetni ha nincs rá komoly ok, még akkor sem ha az igazgatótanács komolyan megváltozik, viszont ha az eredmények rosszak akkor a menedzsment felel, ha az igazgatótanács ezt elmúlasztja, a részvényesek leváltják az igazgatótanácsot.
Na most itt minden pénzért megy, sõt nagy pénzért és mégis mûködik kisebb nagyobb zavarokkal. Az USA kongresszusa szintén elvan választva a korménytól, nem ûlnek korménytagok a kongresszusban. Ugyanakkor az USA kormánya nem pártkormány, általában szoktak a másik pártnak is legalább egy pozíciót kiosztani, de nem erre gondoltam, mert még ha a kormánytagok a párt tagjai is, nem pártpolitikusok, hanem szakemberek. És nem is voltak soha a kongresszus tagjai. Na most ilyen esetben szerintem valamivel jobb a helyzet, de nehogy valaki azt gondolja, hogy most itt az USA politikussait védem, mert azok is éppen olyan kutyák mint itt, viszont a rendszer nem ad nekik helyet egy olyan méretû insider kompakt korményzásra mint itt.
Ugyanakkor az USA statisztikája éppen azt mutatja, hogy az ország (USA) akkor fejlõdik a legjobban amikor Republikánus képviselõház, Demokrata kormány van, tehát kontra, ezután a Demokrata képviselõház, Republikánus kormány, ami szintén kontra, ezután a Demokrata mindkettõ és az utolsó a Republikánus mindkettõ. Szóval a két legjobb kombináció itt európában meg sem történhet, mert itt a parlament alkotja meg a kormányt, és ahelyett, hogy ellenõrizze, csupán pártpolitikai vonalon semmi megfontolás nélkül támogatja. Ezért soha nincs szükség az együttmûködésre, ha többség van, mindent lehet, és ha valamire nincs szükség akkor az nem kell és akkor az megszûnik és akkor van egy olyan helyzet, hogy 50.01% telyessen figyelmen kívül tartja a 49.99% álláspontját, akaratát stb. Ugyanakkor ott mindég kell az együttmûködés, még akkor is ha a képviselõház és a kormány egyik párt többségével él, mert a törvények 90%-ára kétharmados vagy háromnegyedes többségre van szükség, és akkora elõnye a történelem során még soha senkinek nem volt (ott az USA-ban).
Szóval szerintem a cégek korményzásából sokat lehet tanulni, mert ott a demokrácia nem sokat változott az eredeti formától, vannak hiányosságai, vannak akár választójogi erõcsoportosítás is (pl. Ford, ahol a Ford család relatív kevés részvénnyel a választójog nagyrészét birtokolja), de alapjában amikor a menedzsment nagyon eltér a tervtõl amit elfogadott és az eltérés magyarázása valótlan, akkor mennie kell, de nem kell lemondania, megvannak a mechanizmusok az eltávolításukra és az igazgatótanács ezt kiméletlenül alkalmazza vagy ha nem akkor az igazgatótanács is le lesz váltva a részvényesek által, ha pedig ezt nem teszik meg, hát vessenek magukra, az õ vagyonuk forog kockán.
Igy van ez a valós világban is, csak, itt mi emberek az élet és a világ részvényessei megvagyunk fosztva a mechanizmusoktól, ugyanis a választásokon azt mondják választhassuk azt akiben megbízunk, aztán választásról választásra teljessen ugyanazok az emberek vannak a papíron... szóval a cégünket a kiherült igazgatótanács és a *** menedzsment birtokolja, pedig nekik csak irányítani kellene úgy ahogy az a részvényeseknek a legjobban megfelel, figyelembe véve a törvényeket és az etikus normákat. Mindezek ellenére a veszteségek a mi számlánra mennek.
Halál? Nem, nem kívánom én senkinek sem a halált. Csupán szeretném, ha a rendszer annyit változzon, hogy a mai politikusok akik csak "100% bullshit feeding professionals", ahogy egy USA haverom szokta mondani, eltünjenek a politikai életbõl és helyüket valós emberek vegyék át olyanok akik sok minden másban részt vesznek és a politika nem professzió, henem a demokrácia elengedhetetlen részeként csupán a választópolgárok akaratát implementálni elõsegítõ tevékenység.
A demokráciát nem ma találták ki, nem 15-20 éve, nem is 200 éve, de sajnos kevés valós adatunk van régebbrõl, ezért mondjuk az elmúlt 200 évben számtalan mechanizmus jött létre amely elõsegíti a valós demokráciát, a baj, hogy ezek a mechanizmusok mind elvannak felejtve, megfolytva, és csak a pártok maradtak, hol vannak a lakossági fórumok, hol van a nyitott párbeszéd, nem az ami itt folyik, hogy ketten beszélnek egymás mellett, hanem a valós párbeszéd amelynek eredménye is születik, ma megszoktuk, hogy jön két ember aki más fejével kigondolt dumát lead egymás mellett, aztán fellál és hazamegy, ez nem párbeszéd, ez semmit sem eredményez. Na de off-topic.
Egyet értek veled, de amit mondassz utópia.
A politika, a politikusok nagyon szépen megtalálták annak az útját, hogyan "képviseljenek" érdekeket, naná hogy nem ingyen. Olyan szinten vannak befurakodva az életedbe hogy nincs az a tetûírtó ami elpusztítaná õket. <#banplz>#banplz>
Mivel a pénz mozgatja a világot soha nem lesz olyan, hogy enélkül a pénz világába be tudj férkõzni. Tehát gyakorlatilag, ha lenne is olyan ember aki ingyen képviselné az érdekeinket (tudom vannak ilyen becsülendõ és elszánt emberek), könnyen legyõzhetõ az ellenérdek pénzügyi támogatásával. Ez van, ez ellen a világ társadalmi összefogásával lehetne csak "védekezni", na ez az utópia, no meg az is hogy a világon elõforduló igények, érdekek mindegyikét ingyen képviselje valaki is.
"valami külsõ életformáknak amelyeket politikusoknak neveznek" <#nyes>#nyes> igen, bár én yetinek tartom inkább õket, legyen bal, jobb, kerek vagy szögletes <#hehe>#hehe><#banplz>#banplz>
Akkor eleg lenne csak a Rozsaszin Pitbullt idezni: Halal az osszes politikusra. Fogadni mernek, hogy van sok zsidos, meg ciganyos zene, de pont erre ugrott a NBH, mert ez mar nagyon veszelyes uszitas ...