Berta Sándor

Rejtett kamerákkal a rongálók ellen

Egy londoni kerületi tanács rejtett kamerákat szerelt fel, így próbálják meg visszaszorítani a festékszórós fiatalokat, a rongálásokat és az illegális szemétlerakást.

A London nyugati részén található Ealing tanácsa megelégelte, hogy a kerületet elborítják az illegálisan lerakott szeméthegyek, a grafitik és egyre több a rongálás. A hivatal ezért ügy döntött, hogy kamerákat szerelnek fel, amelyek segítségével fülön csíphetők az elkövetők. Ealinget egyébként 2004-ben azzal a közel sem megtisztelő címmel tüntették ki, hogy Londonban itt vannak a legkoszosabb utcák. Érthető tehát, hogy a tanács meg akarja szüntetni ezeket az állapotokat és tisztább utcákat, biztonságosabb környezetet akar.

Virenda Sharma, az egyik helyi vezető szerint előre látható, hogy sokan fognak tiltakozni a kamerák ellen és úgy érzik ez a rendszer megzavarja a nyugalmukat. A This is London értesülései szerint a tettesek akár ezer fontos pénzbírságot is kaphatnak.

"Jelenleg három kamera működik rejtetten. Az általuk rögzített felvételeket a rendszer azonnal a központba továbbítja. Az eszközök úgy vannak beállítva, hogy kizárólag a súlyosabb bűncselekmények elkövetését örökítik meg: ilyesmik a vandalizmus és a grafitizés. A célpontok tehát nem a háztulajdonosok" - jelentette ki a tanács szóvivője.

A megoldás nem lenne rossz, sajnos azonban még nem igazán kiforrott. Számos esetben ugyanis az egyenként 200 fontba kerülő mozgásérzékelővel is ellátott kamerák azt rögzítették, amikor a háztulajdonosok a szemetesek kukaürítésének napja helyett más napokon rakták ki a szemetüket. Az csak később derült ki, hogy valaki elfelejtette a dátumot vagy direkt már egy nappal korábban kirakta a szemetét. Hasonló módszerekt alkalmaznak jelenleg immár több mint harminc kerületben. Van, ahol mikrochipekkel látták el a szemeteseket, így pontosan nyomon követhető a szemét útja és súlya.

A fentiek mellett az antiszociális viselkedés és a környezetszennyezés elleni harcban az eddiginél több szakember vesz majd részt. Ezenkívül a tervek szerint új "ivózónákat" és úgynevezett szétszóródási zónákat hoznak majd létre, ahol a 16 évesnél fiatalabbak 21 óra után már nem tartózkodhatnak és ha kell, akár erőszakkal is haza fogják őket vinni. Ráadásul, akár megtilthatják nekik a zónák látogatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoleeca #24
    Ez így van. Az sem jó, de nem kell fokozni.
  • Penge4 #23
    Szerintem egy omladozó házfal és egy kátyús út is hasonlóan rontja az összképet.
  • Tetsuo #22
    Írországban van olyan kocsma, ahol RFID-chippel a bőröd alatt kapásból jön a 'szokásos'. ;)
  • Zoleeca #21
    "1 graffitis iszonyat károkat tud okozni "

    Pontosan.
    Rühellem az összeset, amikor meglátok egy összefirkált házfalat egy város egyébként "korrekt" részén falra tudnék mászni. Ezekkel ha elkapnák őket azt kellen csinálni mint régen, levágni a kezüket, jól segberugni aztán utánahajítani. Ebből talán tanulnának. De még ez sem biztos.

    A legtöbb ember magasról leszarja hogy milyen "tehetséges" egy ilyen kis taknyos aki tönkretesz egy épületet, rajzoljon papírra, vagy otthon a saját falára. Vagy van a paint-ben is jó kis festékszóró - az azzal készített "alkotások" művészi értéke számomra megegyezik azzal amit a falakra rajzolnak, de az legalább nem csúfítja el a városokat.

    Áááá és még véditek őket...komolyan milyne világ ez?
    Az meg hogy károkat nem okoz...pff...turizmus? Városkép?
    Ezek nem számítanak semmit? Nem persze csak az önkifejezés, amire rajtuk kívül senki sem kiváncsi, maximum a hozzájuk hasonló rongálók.
  • Gerygrey #20
    Az viszont mar kabare, hogy mennyire le vannak ezek a kamerak szarva.
    Próbálj meg egyszer ellopni egy 50 forintos sportszeletet a Tesco-ból, ne félj, rögtön nem lesz leszarva a kamera (szomorú, de ez van. A kisember apró-csepró ügyeivel a kutya nem foglalkozik, de ha meglopod a szentséges Multit akkor előkerül a felvétel, meg a gumibot és a vipera rosszabb esetben)

    Az RFID-ről meg nem tudom ki kezdte el terjeszteni hogy bőr alá ültetik, de ez egy rohadt nagy tévhit. Az RFID-et a vonalkód leváltására találták ki, hogy a boltban elég legyen áttolni a kocsit egy kapun és máris megvan a végösszeg, nem kell várni míg a kasszás Gizike egyesével lehuzigáljon mindent (a hibás/kopott vonalkódok okozta problémákról nem is beszélve)

    Graffiti: elismerem a művészi értékét, én is láttam már gyönyörű alkotásokat. Például nem tudom megvan-e még az a - direkt erre a célra odaépített - fal ott a szentendrei hév mellett az Árpád-híd és Aquincum között, ott sok szép, igazi művészi graffiti volt amikor arrafelé járkáltam évekkel ezelőtt. Viszont a belvárosban, templomok és műemlék-épületek falán, a milliárdos Combino-villamosok és Stadler(?)-vonatok oldalán nincs helye. Amit tizenegynéhány éves suhancok művelnek a városban, az nem művészet, hanem egyszerű rongálás, amely legalább ugyanolyan művészi önkifejezés mint amit az MTV székház előtt műveltek néhányan 2006 őszén. Azt is az adófizetők pénzén kell helyrehozni...
  • Penge4 #19
    Nem, mert józsibá nem hülye. Egy kamerásnak meg van elég dolga, vagy attól félsz, hogy megtetszel neki és egyfolytába téged fog figyelni, ezzel kockáztatva a sirály állását? Én sem szeretem ha nyilván vagyok tartva, ezért nem vagyok tag iwiw-en meg ilyen hülyeségeken, de ez már beteges. Meg mi köze ezeknek a biometrikus adatokhoz? Nehogy már chipet tegyenek a bőröm alá. De a rejtett térfigyelő kamera igen is hasznos és az több előnye van, mint esetleg hátránya. Arról nem beszélve, hogy egy egész várost nem egy ember fog figyelni, mindenkinek be van osztva, hogy melyik kerületet figyeli.
  • Penge4 #18
    Sehogy, csak azokat, akiket akartak. De ha nincs mit rejtegetned, akkor nem kell ilyenektől félned.
  • Ronny #17
    "Ha így nézzük, akkor a többi járókelőt sem lenne szabad az utcára engedni, mert ők is látják, hogy éppen mikor mész ki a házból és merre felé mész. "

    tényleg így lenne? Józsibá is hozzáfér a biometrikus adataidhoz, a nyomodban jár naphosszat és még a telefonodat/levelezésedet/vásárlási szokásaidat(bankártya)is könnyedén megfigyeli?
  • Ronny #16
    és a KGB hogyan figyelte volna meg egy London méretű város összes reakciósát?:)
  • Mipi #15
    Ez egy nagyon jó ötlet! Itt is súlyosabb büntetést kéne kiszabni azokra akik rongálják a köztulajdont. Sokkal szebb és tisztább lenne minden!