Berta Sándor

Új zenei kereső

Gyakran előfordul, hogy egy ismerős dallamnál, rég hallott zeneszámnál nem jut eszünkbe az előadó vagy hogy mi a nóta címe. Ezen a problémán próbál meg segíteni egy új zenei kereső.

A Midomi nevű oldal csak néhány napja működik, azonban létrehozói érthetően büszkék és a jövőt illetően optimisták. Ennek oka, hogy aligha akad még egy hasonló honlap.

A portálon ugyanis bárki kikeresheti azt az ismerős dallamot, amit már sokszor hallott, de nem tudja, hogy mi a címe vagy ki az előadója. Ehhez csupán annyit kell tenni, hogy az illető vesz egy mikrofont vagy egy mikrofonos fejhallgatót, majd elénekli, eldúdolja az általa keresett zeneszámot. A Midomiba beépített melódia- és beszédfelismerő szoftver pedig ezek után megpróbálja beazonosítani a keresett alkotást. A keresőbe beadhatók szöveges információk, például ha valaki tudja a zeneszám címét, de az előadóját nem vagy fordítva. Így jelentősen leszűkíthető a keresési folyamat.

A program megjeleníti a találatokat, amiket azonnal meg is lehet hallgatni, akár az eredeti énekes vagy együttes, akár a Midomi más felhasználóinak előadásában. "A célunk az volt, hogy megtörjük az ember-számítógép interakcióban a hallgatást. Itt nem kell énekelni, akinek nincs jó hangja, az dúdolhat, fütyülhet is" - nyilatkozta Amir Arbabi, a Midomit kifejlesztő Melodis Corporation alelnöke. A rendszer még akkor sem jön zavarba, ha például valaki artikulátlan hangon üvölti el az általa keresett dallamot, igyekszik ebben az esetben is segíteni.

A program a bejövő adatfolyamot szétbontja különböző jellemzők (sebesség, hangmagasság, szavak fonetikája, szünetek stb.) szerint. Keyvan Mohajer és Majid Emami, a Midomi fejlesztői Multimodales adaptives Rekognitions-Systemnek (MMARS) nevezték el az új technológiát. "Természetesen a szoftver távolról sem tökéletes, azonban annál jobb lesz, minél több felhasználó veszi igénybe" - hangsúlyozta Amir Arbabi. Ráadásul a Midomival nemcsak kereshetünk, de akár a saját zeneszámainkat, hangunkat is rögzíthetjük. Vagyis virtuális kereső, stúdió, színpad egyben.

"Idővel szeretnénk a világ legnagyobb zenei keresőjévé válni" - tette hozzá Arbabi. Emellett lehetőség van felhasználói profilok, vendégkönyvek, hozzászólások létrehozására és minősíthetünk is nekünk tetsző vagy éppen nem tetsző dalokat, embereket. A felhasználók ezenkívül a Melodis Corporation kétmillió dala közül bármelyiket megvásárolhatják és letölthetik. Minden dal egységesen 99 centbe kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • talpas #31
    http://www.youtube.com/watch?v=jW8tGEXP1m0

    na meg is találtam! csak gondoltam ha valaki keresné akkor már ne keresse! erre gondoltam am :) köszi csók :D
  • talpas #30
    Hali ez a szám az egyik filmbe volt az elején :D valaki megtudja mondani h mi a címe és előadó? :)

    Felvettem hangrögzítővel le tudod tölteni innen: http://www.sendspace.com/file/17jiy4

    Download Link: nagyon nagy zenee.mp3 <<--- erre katt a lap alján! :)
  • Hegyikecske #29
    Ja, de mentségére legyen mondva a proginak hogy amit felismer, azt már az első 10másodpercen belül...
  • Hegyikecske #28
    Hát az eredmény elég 2féle... sajnos nekem ez a webes egyáltalán nem működött pedig nem én énekeltem hanem az előrre felvett általam ismeretlen számot játszottam be neki. A tutanic legalább a black eyed peas egy régi számát felismerte, de pl nelly furtado új számát meg nem... szóval sajnos amit én nem ismerek azt ez a progi se :(
  • asdefge #27
    Danoljatok neki magyar nótát. Ha azt tudja, mindent tud :-)))
  • csorfab #26
    Érdekes, jó kezdeményezés :) Kíváncsian várom, milyen lesz
  • Cactus #25
    Sokszoros próbálkozás egy Britney-t felismert, de azt is csak azért, mert nagyon szépen énekelek :)
  • Cactus #24
    Belehörögtem néhány metál számot, de nem akarta az igazat :)
    Majd mingyárt megpróbálok egy Britney-t! :D
  • Sanyix #23
    Hát nemrossz, bár inkább az ismertebb zenéket ismeri fel, amiket persze mindenki ismer, így kicsit haszontalan :)
  • kuci06 #22
    ez jó :D nekem is mindent felismert winampról