Gyurkity Péter

Merre tovább zeneipar?

A kritikusok szerint az ágazat túl nagy figyelmet fordít a kalózkodás visszaszorítására, a másolásvédelem kierőszakolására, míg a nagy kiadók és a jogvédő szervezek alternatív elképzeléseket várnak a másik oldaltól.

Nagyjából eképpen foglalhatók össze a Cannes-ban megrendezett találkozó tanulságai, a kiadók ugyanis továbbra is az illegális másolatok kiszűrésére koncentrálnak, kritikusaik szerint viszont ez idővel megölheti a legális terjesztési módszereket. A különböző elképzelések között egyelőre nem találni az arany középutat, márpedig kísérletekből nincs hiány - egyesek a p2p-technológia alaposabb kihasználását sürgetik, másol pedig a DRM, azaz másolásvédelmi eljárások leépítését ajánlják a nagy játékosok figyelmébe.

"Sokan mondják nekünk, hogy alapvetően hibásan kezeltük a problémákat, de eközben senki nem állt elő konkrét alternatív megoldással" - jelentette ki John Kennedy, a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) elnöke. A találkozó alatt többnyire a másolásvédelmi technológiák alkalmazása körül folyt a vita, többen ugyanis úgy vélik, hogy ezek ráerőszakolása a széles vásárlói rétegekre visszafoghatja az eladásokat. Példaként említik a Rhapsody és az iPod között inkompatibilitást, amely éppen a szigorú másolásvédelem eredménye - a teljes kompatibilis nagyobb átjárást, ezzel pedig az eladások növelését jelentené, ami a kiadóknak is jól jönne.

Az MP3-formátum kérdése szintén problémás, erre ugyanis többen univerzális megoldásként tekintenek, az ágazat óriásai viszont igyekeznek távol tartani magukat a másolást igencsak megkönnyítő platformtól. Az amerikai piacon második legnépszerűbb eMusic például erre építi szolgáltatását, a négy legnagyobb kiadó viszont éppen emiatt nem hajlandó leszerződni a céggel.

A kritikusok szerint a jogvédő szervezetek a kalózkodás teljes visszaszorítását szeretnék elérni, ez viszont lehetetlen, mivel a próbálkozás riasztó hatással lesz a felhasználókra, így a legális szegmens jóval előbb szűnne meg az illegális másolatoknál. Többen éppen ezért a fájlcserélgetés felhasználását ajánlják: ki lehetne építeni egy olyan rendszert, amelyben a rajongók - minimális részesedését cserébe - maguk javasolnák letöltésre az egyes alkotásokat, növelve ezzel az eladásokat.

Ehhez társulhatnának a kiegészítők, úgy mint videók, képek és egyéb apróságok, amelyek a hagyományos dobozos változatok helyett immár szintén letöltés formájában lennének elérhetők. Az ötletek tehát megvannak, már csak alkalmazni kellene azokat - minden attól függ, hogy mindez mikor történik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #26
    A zenét hallgató embereket mindig idióta pózban fotózzák le és teszik az újságokba(mint a címlapon),
    hogy csupán hallgatja a zenét mint a fenti kis csajszi, az meg elég unalmas egy képen.
    mindkettőbe csúnyán bele lehet kötni.
    megoldás: ne tegyenek ki ilyen képeket.
  • kanduhr #25
    Macc: ez teljesen átlagos öltözködés, de alapból nagy idióta lehetsz ha ilyenbe kötsz bele.
  • Macc #24
    Hat ez a kis bige nem az oltozni tudasarol lesz hires... Inkabb az erdekesen remego (mozgo?) kezerol:)
  • Macc #23
    Parizsban egy CD boltban ki volt teve 5 iPod, mindegyiken rajta a teljes CD taruk tartalma, odamentel, kikerested ami kell, belehagattal, es ha tetszett megvehetted. Ennyi. Ezt is lehet jol csinalni. Itthon tenyleg szopas, mert belehallgatni csak a oruletesen szar divattragyakba lehet, masert meg kuncsorogni kell, es ha eppen lusta az altalaban lusta elado, akkor azt mondja, hogy abba nem lehet belehallgatni mert foliazott stb.

    A zenekiadoknak meg el kellene toprengeni azon, ha a kalozmasolatok elleni harcra koltott, es a masolasvedelembe fektetett dollarmilliokat levonnak a CD-k arabol, akkor azon az aron lehet 2x annyit adnanak el, ezzel megduplazva a netto beveteluket. De igy pusztuljon mind!
  • TheGOro #22
    OFF
    Spagetti pántos top-hoz, felül pántos melltartó :S Akkor már legalább feketében...

  • strogg #21
    Ott a pont.
    Az audio Cd nálam is kiesett, kizárólag amolyan "CD turkálóban" vásárolok.Bizonyy, használt lemezt. Ugyanis értéket ott kapsz!!! Pl: égre földre kerestem art of noise albumot. Szerintetek? Ott volt Britney 4000 forintos lemeze mellett? Nem. Kis picike cd kereskedésben pedig rögtön több is akadt belőle. Aki régebbi, de jó zenét akar, annak ilyen helyekre kell járnia. Mellesleg 1700 forintból megúsztam, még nem másolásvédett, szóval innentől ennyi.Ha meg ott sem tudom beszerezni, akkor viszont internet, mese nincsen. A szempontok közé felvenném a kínálat kérést is. Mert hiába nem másolásvédett, hiába olcsó, ha olyan mértékben tré, hogy nem emberi.
    Epekedve várom, hogy a kiszel tünde albumot megtaláljam, mert biztosan lesz rajta másolásvédelem, és biztosan 2e felett lesz az ára. Szóval alig várom, hogy tölthessek róla képet a szánalmas.hu-ra, de a legalja.hu is megkapja!
  • mrzed001 #20
    1) az utolsó olyan CD/lemez amelyről 4-5 szám volt _jó_ talán valamelyik Queen lehetett (talán volt azóta 1-2?) .... nem veszek meg egy számért egy teljesen hallgathatatlan szar lemezt (70%-ban max 2 jó szám van egy lemezen).
    2) ha egyszer megvettem azt a k-rva számot a minimum, hogy olyan formátumban és ott hallgathassam ahol ahogy akarom. _Nem_ vagyok hajlandó megvenni egyszer a CD-t, egyszer ipodra, egyszer a klippet a gépre, .....
    Ez a szivatás kategória, szóval nyasgem. Egyszer akarom megvenni, és úgy használni ahogy nekem tetszik (vagy egyszer megvenni és olyan formátumokban letölteni amilyenbe csak akarom).
    3) amiből jön, hogy amit megveszek az teljeses "védtelen" kell hogy legyen, hiszen használni akarom több helyen és módon is. Sőt tovább megyek, eleve nekik kellett volna a szoftvert adni hozzá, hogy át tudjam konvertálni a zenét nekem megfelelő felhasználásokhoz ...
    4) ez inkább a DVDkre vonatkozik, de ne nézzenek bantu niggernek, szüntessék be a régiókód nevezetű rasszista/nacinalista vívmányukat.
    5) és ha már a DVDknél tartunk, ha én egyszer megvettem egy filmet VHS-en, akkor ugyan ne kelljen már a "nézhetőségi jogdíjat" ismét megfizetnem, ha megveszem DVD-n. Ugyanez igaz, ha DVD filmemből szeretnék HD DVD verzsönt. Mégtovább megyek, egy minimum díjjért miért nem tölthetem le a HD DVD verzsönt, ha már egyszer megvettem a DVD filmet, hiszen a jogot már megvásároltam hogy megnézhessem amikor csak akarom?

    Na inkább ezen kellene hogy agyaljanak a T. urak
  • Gerygrey #19
    Nekem valahogy sosem okozott katartikus élményt egy eredeti audio lemez birtoklása. A motor gázkarját, vagy egy csaj mellét kézbe fogni, na az valami. De egy zenénél olyan mindegy, hogy miről szól, csak szóljon. Hogy nincs hozzá műanyag tok, meg dalszöveg füzetecske, azt leszarom, ha annyira kéne nyomtatnék magamnak, de amúgy sem kedvelem hogy egy album egy teljes CD helyét elfoglalja a polcon.

    A minőség kérdése: egy 192kbps tömörítésű MP3-on néha kihallom a tömörítés hibáit, de egy jobb, 256/320-as MP3-nál, közepesen jó cuccal már nem hallom a különbséget. Mondjuk lehet hogy mert nem hallgatok eredeti CD-t, azért nem tudom milyen lenne az :)) (de töltöttem már le lossless tömörítésű zenét kíváncsiságból, de annyira nem fogott meg). Netezés közben fejhallgatón, vagy metrón ülve sztereó headsettel telefonon, és kocsiban nem egy fullextrás de nem is gyári szar cuccon hallgatva nekem még nem volt bajom a 256-os vagya jobb MP3-al. És nem egy, számomra tök ismeretlen előadó CD-jét töltöttem már le torrentről, ami megtetszett, és amit akkor sem vettem volna meg ha 500 Ft lenne egy CD, egyszerűen azért mert nem ismerem.
  • nyista #18
    hát nem is a szégyenlősség miatt nem hallgat bele az ember, egész egyszerűen nem bontják ki a fóliából, mondván eladhatatlan utána - én ezt tapasztaltam... vedd meg, aztán légy boldog -, egy-két, arra érdemes szám miatt meguntam párezreket kiadni...

    Cirka 1000 Ft-ért vennék én is cd-ket, még mindig jobb a minősége, mint holmi mp3-nak, de spec. mike oldfield összesre a jelenlegi bolti áron a gatyám rámenne, így marad, ami marad (hozzátéve, hogy előbb találok ilyen előadót p2p-n, mint zeneboltban)...
  • egyember1 #17
    haj, az orok problema. en ugy latom, hogy mindenekelott az zeneiparnak kene kicsit gatyabaraznia magat, h eladhatot produkaljon. remelem mindenki egyetert, hogy a zenek nagyresze silany.
    az eredeti vs mp3 vitahoz annyit tennek hozza, hogy ami nekem fontos es kedves zene volt, azt megvettem cd-n, kiraktam polcra, majd letoltottem mp3 ban es azt hallgatom. nekem kenyelmesebb. :)
    amugy sajnos magyarorszagon ilyen dragak a zenek foleg, uk-ban, ha akciós termeket veszel 3-10 fontert (600-3800ft) a tied lehet a cd.
    ilyen persze mo.n nincs. na mind1. :D
    ennek sosem lesz ugyse vege... :D ha ha