SG.hu·

Szoftver a védett tartalmak fájlcserélése ellen

A Fraunhofer Intézet munkatársai által kifejlesztett CONFUOCO alkalmazás egyaránt védi a felhasználókat és a szerzőket, illetve a kiadókat a jogi védelem alá eső művek terjesztésétől.

A fájlcserélést korábban számos támadás érte, mondván segíti az illegális szoftver-, játék-, film- és zenei másolatok terjesztését. Egy ideje azonban változás figyelhető meg, egyre több cég ismeri fel a legális tartalmak cserélésére épülő rendszerek előnyeit. Ezeknek a vállalatoknak segíthet a Fraunhofer Intézet új szoftvere. A program sikerének alapfeltétele, hogy lehetőleg minél több szerverre telepítsék fel, hiszen csak így garantálhatja a szerzői és a kiadói jog által védett tartalmak kiszűrését.

Az alkalmazás folyamatosan elemzi - a bitminták és más jellemzők (például a dalok karakterisztikája vagy a melódiája alapján) - a már meglévő és a folyamatosan feltöltött zeneszámokat, albumokat, videókat és podcastokat. A szakemberek szerint így sokkal nagyobb az esélye az illegálisan másolt, ezenkívül tömörített vagy még ráadásul át is konvertált zeneszámok kiszűrésére. Amennyiben a CONFUOCO felismer egy a központi szerveren lévő feketelistán tárolt alkotást, akkor azonnal leállítja a rá vonatkozó fájlcserélési folyamatokat.

"A felhasználók így megbizonyosodhatnak arról, hogy mindig legálisan cselekednek. Emellett ez jelzés a fájlcserélő hálózat üzemeltetőjének és tulajdonosának is, hogy az ő rendszerében biztosan nincs illegális játék-, film-, zenei vagy szoftverkópia. A feketelista bármikor tetszés szerint bővíthető, így a már nem forgalmazott vagy éppen megjelenő új művekről is naprakész lehet" - hangsúlyozta Martin Schmucker, a Fraunhofer Intézet Grafikus Adatfeldolgozási Intézetének (IGD) kutatója.

A CONFUOCO emellett alkalmas arra is, hogy különböző szempontok alapján nyilvántartást vezessen a tartalmakról, így bármikor megnézhető, hogy például melyik művet hányan töltötték le.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AranyKéz2007. 01. 30.. 17:09||#13
"Csak az a gond ezzel, hogy ami üzleti szempontból értékes az nem feltétlenül mûvészeti szempontból is az."

Igen, ezt szerintem mindenki észrevette 😊 Kicsit tudatosabbak is lehetnének a fogyasztók ezen a téren.

Meg azért tényleg furcsa hogy egy ilyen batár dolgot senki nem vesz észre a szabad piacgazdaság kellõs közepén. (Meg mi az hogy az elõadó nem játszhatja le a saját szerzeményét anélkül hogy fizetne a kiadónak ? Meg mi az hogy nem rakhatja fel a netre az õ saját szerzeményét ?)

© gforce92007. 01. 30.. 14:37||#12
Mert a kiadásra és terjesztésre kizárólagos jogot fektetett le a szerzõvel kötött szerzõdésben. Mondjuk másmilyet szerintem nem is köt egy kiadó. Egyébként az összes kiadót én eltörölném a föld színérõl 😊 Valami olyan megoldás kéne, amivel ténylegesen a szerzõket támogatjuk a vásárlásnál, nem pedig a kiadót, aki lényegében a legális tartalmak esetén, benyeli a lecsót, illetve õ mondja meg, hogy kinek a mûve értékes üzleti szempontból. Csak az a gond ezzel, hogy ami üzleti szempontból értékes az nem feltétlenül mûvészeti szempontból is az. Így a ténylegesen értéket képviselõ alkotásokról, illetve azok megjelenésérõl, egy olyan valaki mondja ki az ítéletet, akinek semmilyen érdeke nem fûzõdik ahhoz, hogy tényleges értéket közvetítsen.
© AranyKéz2007. 01. 30.. 10:30||#11
Apropó, elgondolkodott már valaki hogy a kiadók miért élvezenk monopolhelyzetet egy adott zenealbum eladása felett ?
© HappyBoy2007. 01. 30.. 08:17||#10
Ha ezt valaki felteszi a gépére akkor majd békén hagyják? 😊
© bugger2007. 01. 29.. 22:13||#9
Kíváncsi vagyok, mekkora a téves riasztások aránya....
© wanek2007. 01. 29.. 21:55||#8
"CONFUOCO alkalmazás egyaránt védi a felhasználókat és a szerzõket" - én felhasználó vagyok, nem szerzõ. De mint felhasználó, én nem igényelem ezt a védelmet 😊
© asdasdasd2007. 01. 29.. 20:35||#7
Nekem az szûrõdött le, hogy ez nem arra van, hogy olyan hálózatokat iktasson ki, ahol illegális filecsere történik, hanem arra, hogy ha valaki olyan rendszert akar üzemeltetni, ahol csak legális forgalmat akar engedélyezni, akkor ebben segítse.
© sonicXX2007. 01. 29.. 20:07||#6
Újabb halvaszületett ötlet a társadalmi-politikai-üzleti paranoia jegyében.
© AranyKéz2007. 01. 29.. 19:46||#5
Nincs az a hülye aki felteszi a szerverére, amúgy is túlterheltek basszus, nemhogy még DSP meg kódtörõ funkciókat is ellásson.

És ki fogja megmondani hogy mi lesz ezen a feketelistán ?

Gondolom minden amihez a kiadóknak köze van, vagy aki fizet hatalmas nagy summákat nekik, a kiselõadó meg megint nagyívben le van szarva.
© teddybear2007. 01. 29.. 19:30||#4
"Van egy olyan találmányuk amely miliméter pontosságal képes lemásolni bármilyen szobrot, mûalkotást és pl.porcelánporból létre is hozza azt."

Másszóval mûkincshamisító 3d-másoló.